Elon Musk mindenhol ott van: az utakon a Teslával, az űrben a Spacex-szel, még a jövőben is a mesterségesintelligencia-kutatás egyik legbőkezűbb pénzelőjeként. De legalább ennyire fontos lehet hosszú távon az a projektje, amellyel a házaink tetejét foglalja el. Mert bár az elektromos autókkal és az újrafelhasználható űrrakétákkal vált a techvilág rocksztárjává, a lakossági napelem-üzletben utazó Solarcity minden más projektjénél nagyobb hatással lehet arra, milyen irányba halad a világ a közeljövőben.
A megújuló energia egyre nagyobb teret vesz el a fosszilis energia elől. Már nem arról van szó, hogy egyre feljebb zárkózik – valójában már le is hagyta a hagyományos energiaforrásokat, mert már 2013 óta nagyobb ütemben bővülnek a megújuló kapacitások, mint a hagyományosak. Ezen belül is a napenergia olyan ütemben bővül, hogy bár ma még csak egy százalék a teljes részesedése, az előrejelzések szerint már 2050-re a legnagyobb energiaforrássá válhat.
Már itthon is sokan próbálkoznak vele, és nem is bánják meg, még ha kell is kicsit birkózni a szolgáltatóval, és az állam se mindig a megújuló energia irányába tereli a fogyasztókat. Az Egyesült Államok persze jóval előrébb jár ezen a téren, ott már 2014 volt sorozatban a harmadik év, hogy a lakossági napenergia-piac több mint 50 százalékot nőtt, és az első alkalom, hogy több rendszert telepítettek ebben a szegmensben, mint a vállalatiban. A zöldenergia-piaci elemzéseket készítő GTM Research szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy egyre többféle és egyre szélesebb körben elérhető pénzügyi konstrukciót kínálnak a cégek a rendszerek telepítéséhez. Ebben pedig nagyon fontos szerepe volt a Vasemberként is simert Elon Musk cégének, a Solarcitynek, amely néhány év alatt az Egyesült Államok vezető napelemes cégévé vált.
A Solarcityt Lyndon és Peter Rive vezetik, előbbi a cég vezérigazgatója, utóbbi a technológiai vezető. Musk viszont nemcsak szintén tagja a vezetőségnek, de a fivérek az unokatestvérei, akik az ő ötlete alapján hozták létre a céget 2006-ban.
Eleinte csak napelemek telepítésével foglalkoztak, de egy évvel ezelőtt vettek egy saját napelem-gyártót, a Silevót, és további gyártelepek építését tervezik. Ez jóval kevésbé látványos, mint egy dizájnos akku vagy egy csillogó-villogó napelem fejlesztése, de valójában a termelőkapacitás növelése a cég – és a napenergia – jövőjének egyik legfontosabb alappillére.
Abszolút hisszük, hogy a napenergia még a mi életünkben a világ uralkodó energiaforrása lehet és lesz is, de ehhez még nyilvánvalóan rengeteg panelt kell legyártanunk és telepítenünk
– írták a felvásárlás bejelentésekor.
Egyelőre persze csak az USA-ban működnek, ott viszont már messze ők a piacvezető napelemes cég. Éppen mostanában terjeszkednek viszont Mexikóba, és olyan szélsebes tempóban növekednek, hogy ha nem omlik össze hirtelen az egész biznisz, a világ más országaiban is megjelenhetnek a jövőben. Mint oly sok techcég manapság, a Solarcity is indulása óta masszívan veszteséges: 2014-et 375 milliós negatívban zárta, ami majdnem két és félszerese az előző évinek. Viszont csak idén több mint havi 12 ezerrel bővül az ügyfélkörük, amely lassan eléri a 300 ezret.
A napenergia-biznisz legalapvetőbb része természetesen a technológia: napelem nélkül nincs napenergia. Pusztán a technológia viszont kevés ahhoz, hogy bármiféle lényegi hatást lehessen elérni. Ehhez minél több helyre el is kell juttatni ezt a technológiát. Elemzők szerint pedig éppen ebben van óriási szerepe a Solarcitynek és a napelem-piac kapuit szélesre táró finanszírozási konstrukcióiknak.
A legfontosabb ezek közül is a lízingprogramjuk, amelyet azóta már számos más cég is kínál. Korábban 30-50 ezer dollár (8-15 millió forint) volt Amerikában egy napelem-rendszer beszerzésének és felszerelésének átlagos költsége, amit a szerződéskötéskor le kellett tenni az asztalra. Ez érthető módon elég szűkre szabta azoknak a körét, akik bele tudtak vagy mertek vágni egy ekkora kezdőtőkét igénylő projektbe. Ezt próbálta megoldani a cég azzal, hogy teljesen saját költségen építették ki a rendszert, így ők lettek a tulajdonosai, a felhasználó pedig apránként, egy 15-20 évre szóló, fix mértékű lízingdíjjal fizette ki a költségeket és használta a rendszert. A dolgo pedig bejött: A GTM Research szerint 2014-ben már az új lakossági napelem-telepítések 72 százalékát ilyen pénzügyi megoldással valósították meg, és
Az indulóköltségek átvállalása persze a cégeknek is óriási teher, hiszen a befolyó lízingdíjak és adójóváírások, vagyis minden bevétel csak késleltetve csorog be a kasszába. A Solarcity egyik újabb kísérlete a “napkötvények“ kibocsátása a költségek finanszírozásához. Ezekből bárki bevásárolhat, az így összeszedett bevételből a cég fizeti a telepítéseket, a kötvények hozamát pedig a befolyó lízingdíjak biztosítják – ahogy a reklámszöveg mondja, a Nap fizeti. Vagy egyik Musk-kötődésű cég a másiknak, mert a még frissnek számító, először tavaly ősszel kiadott kötvények nagy részét a SpaceX vásárolta meg. A cég szerint azért, mert jó befektetés volt, más vélemények szerint azért, hogy saját példával növeljék a kötvény iránti bizalmat és a befektetési kedvet.
Ennél azonban nagyobb léptékű forrásokat is folyamatosan hajtanak. 2013-ban például a Goldman Sachs 500 millió dollárjából finanszíroztak több ezer rendszert, de több más pénzintézet mellett például a Google is fektetett már pénzt rajtuk keresztül a napenergiába.
Egy másik fontos lépés volt, hogy a Solarcity a kis- és középvállalkozások (KKV) felé is nyitott. Logikus, hogy a nagy cégek számára gazdaságosabb napelem-rendszert telepíteni, sokkal költséghatékonyabb nagy egybefüggő területeken befedni, mint ugyanannyi panelt sok kis helyre, pláne hogy a tőkeerősebb vállalkozások fizetőképesebbek is. Ráadásul a kisebb ügyfeleknél is minden esetben személyre szabottan meg kell tervezni a rendszert. Ezért nem is meglepő, hogy a vállalati szektorban a 2015 első negyedévében telepített rendszereknek csak kevesebb mint 40 százalékát adták az 500 kilowattos teljesítményt vagy kevesebbet igénylő cégek, az igazán kicsi, 100 kilowatt alatti rendszerek pedig a 10 százalékos sem érték el.
Július végétől viszont a KKV-t számára is elérhető a lízinges megoldás. A Solarcity ekkor jelentette be, hogy olyan konstrukciót fognak kínálni ezeknek a kisebb cégeknek (első körben csak Kaliforniában), amellyel a jelenlegi villanyszámlájukhoz képest 5-25 százalékos megtakarítást fognak tudni elérni.
Mindez természetesen felfogható a Muskra jellemző humanitárius szólamok megvalósulásaként, de nyilván a cégnek is érdeke, hogy minél jobban növelje a fogyasztói bázisát. Erre jó példa az a kísérleti projekt, amelyben a Solarcity Minnesota államban helyi szolgáltatókkal együttműködve “közösségi napkerteketek”, vagyis egy megawattos napelem-telepet hoz létre, pár év alatt száz darabot. Ezekről a telepekről a közeli lakosok, intézmények és vállalkozások közvetlenül bérelhetik a napenergiát, ezt a fogyasztást pedig a programban szereplő helyi áramszolgáltató alacsonyabb áron írja jóvá nekik, mint a hálózati fogyasztást. Mivel pedig nem kell a tetőkre szerelni a paneleket, a projekt az albérlők számára is elérhetővé teszi a napenergiát, ami a Solarcity számára azt jelentheti, hogy ha bejön a projekt, és sikerül az egész országra kiterjeszteni, a jelenlegi felhasználói bázisuk a másfélszeresére duzzadhat.
Önmagában tehát semmi forradalmit nem csinál a Solarcity: a gyártás és a telepítés egy kézben összpontosításával és egyszerű panelek tervezésével gyorsabbá és hatékonyabbá teszik a folyamatot, így sikerül egyre lejjebb nyomni az árat. Erre pedig ráeresztik a lízingprogramot, megtámogatva a jelentős szövetségi adókedvezményekkel és az állami-önkormányzati kölcsönökkel. Ez utóbbiak az épületek energiatakarékossági felújításaira vehetők igénybe, és aki él velük, az ingatlanadójába építve fizetheti vissza a telepítés költségeit a cégeknek utalt lízingdíj helyett.
Ennyiben a Solarcity stratégiája hasonlít a Tesláéhoz. Az elektromos autót se Musk találta fel, talált viszont hozzá egy olyan értékesítési módot – a közvetlenül a vevőnek árulást –, amellyel addig nem nagyon próbálkoztak a gyártók. Emellett a Tesla is integrált két területet (az autó- és az akkugyártást), hogy saját kézzel nyomhassák le az árakat.
A három Musk-közeli cég egyébként is úton-útfélen egymásba botlik, vagy ahogy mondani szokás, jól használják ki a vállalatok közti szinergiát. Arról már volt szó, hogyan segített be kötvényvásárlással a Spacex. Cserébe tervben van, hogy a Solarcity napelem-parkot építsen a Spacex kilövőállomása mellé. De a Teslával még szorosabb a kapcsolat. 2011-ben elektromos autókhoz is elkezdett töltőt árulni, a Spacex, 2012-ben pedig már kísérleteztek a napelemek és az akkuk kombinálásával. Néhány hónapja pedig a Tesla nagy felhajtás közepette bejelentette a Powerwall nevű, falra szerelhető akkuit, amelyekkel szerényen a napenergia-ipar forradalmasítását célozta meg.
A Powerwallal a Tesla beszáll az akkubizniszbe, de ez csak a kezdet. Muskék az elektromos autóiknak saját akkugyárat építenek a Panasoniccal közösen, ami akkora beruházás, hogy több állam is versenyzett érte. Végül Nevada nyert, itt épül a Gigafactory nevű gyár, amely már egy éven belül beindulhat, és onthatja magából az egyre olcsóbb akkukat, hogy a luxusautóiból szélesebb kör számára is elérhető termék válhasson. (Vagy akár azért, hogy időben elkészülhessen az Uber önvezetőautó-flottája.)
A Gigafactoryban pörög majd fel igazán a Powerwall gyártása is, ahol a két cég tevékenysége igazán összeér. Ez nem is véletlen, hiszen Musk rendszerben gondolkodik: a Solarcity paneljei a napi áramszükséglet ellátása mellett a garázsban parkoló Tesla-autót is feltöltenék, a felesleget pedig a Powerwall tárolná, hogy éjjel ez lássa el energiával a háztartást. Már ha ellátná.
A mostani akkukkal az a baj, hogy szarok
– mondta Musk a Powerwall április végi bemutatóján a maga lényegre törő stílusában.
Ezért döntöttek úgy, hogy terveznek egy sajátot. Rögtön két változatban is, így egy 7 és egy 10 kilowattórás lítiumion-akkut is piacra dobnak. Ezek nemcsak kapacitásban térnek el, hanem az összetételükben is. A nagyobb változat csak alkalmankénti használatra, például áramszünet esetére tervezett, mindennapos bevetésre a 7 kilowattórás kiadás lesz alkalmas.
Az akkuk 3000-3500 dolláros áron lesznek kaphatók, ami kevesebb mint egymillió forint, de a Gigafactory felpörgésével az ár később csökkenhet. Erre mondjuk szükség is lesz, mert több számítás szerint is egyelőre a Powerwall csak egy újabb játékszer a környezettudatos gazdagoknak, az átlagos felhasználónak egyáltalán nem éri meg. A legérdekesebb pedig az, hogy hiába a kompatibilitás és a céges kapcsolat, ezt nagyjából a Solarcity is így gondolja.
Többen is kiszámolták, miért nem is olyan bombaüzlet egyelőre a Powerwall. A lényeg, hogy nem sok értelme van a tárolására költeni, amíg az áramszolgáltatók jóval kedvezményesebben veszik vissza a megtermelt fölösleget. Amerikában jelenleg 44 államban van érvényben olyan szabályozás (net metering), amely fogyasztói áron veszi át a megmaradt napenergiát. A más országokban népszerűbb betáplálási tarifa (feed-in tariff) esetében a szolgáltató az áram áránál alacsonyabb árat fizet a fogyasztó zöldenergiájáért, ezért máshol indokoltabb lehet a tárolásra költeni, de pusztán a számok alapján egyelőre ott se érdemes minden eldobva rohanni a Powerwall-boltba.
Nem hiszem, hogy ez a termék az első változatában érdekes lesz az átlagember számára
– foglalta össze Peter Rive a Solarcity álláspontját. A cég ezért egyelőre nem is telepíti a mindennapos használatra szánt változatot. A 10 kilowattórásat viszont igen, ami azt jelenti, hogy maga a testvércég is inkább biztonsági tartalékként tekint jelenleg a lakossági tárolás lehetőségére.
Bár Musk is elismeri, hogy a lakossági napenergia-tárolás egyelőre drágább, ez nem jelenti azt, hogy az emberek ne vinnék, mint a cukrot. Azt állítja, hogy a Powerwallra akkora az előfoglalási láz, hogy már a még meg se épült gyár bővítésén gondolkodnak. Van az a réteg, amelynek megéri a pénzt, hogy elvi okokból kizárólag zöldenergiát használjon, vagy hogy az önellátás szabadságát élvezze. Méghozzá elég sok pénzt, a Bloomberg számításai szerint ugyanis jelenleg 27 millió forintnak megfelelő összegből jönne ki a teljes leszakadás a villanyhálózatról.
Az elemzők szerint ugyanakkor az amerikai piacon az akadályok ellenére óriási növekedés előtt állnak a napelem+tároló kombinált megoldások, ebből pedig nyilván minél nagyobb részt szeretne kihasítani magának a Solarcity. Musk szerint 5-10 éven belül a cég minden telepített rendszerével együtt fog járni egy tárolóakku is. Addig is főleg B-tervként, a hálózati áram kiegészítőjeként lehet tekinteni a Powerwallban tárolt napenergiára.
Az igazán nagy változást valójában a lakossági faliakku üzleti nagytestvérétől, a 100 kilowattórás Powerpacktől várhatja a Tesla. Ezekből a tervek szerint úgy lehet többet összelegózni, hogy korlátlanul bővíthető rendszereket kapunk. Musk úgy számolt, hogy ebből kétmilliárddal már a közlekedés, az áramtermelés és a fűtés is átállítható lenne megújuló energiára.
A célunk, hogy alapjaiban változtassuk meg, ahogy a világ az energiát használja
– mondta. Első körben anyagilag is a nagy Powerpack az, amivel jól járhat a Tesla.
Egyrészt maguk az áramszolgáltatók is profitálhatnak belőle a hálózat stabilitásának növelésével. Másrészt a nagy cégek – például a Walmart, az Amazon – rugalmasabb feltételekkel tudják kiegészíteni napenergiával a szolgáltatóktól vásárolt áramot.
Shayle Kahn energiapaci elemző szerint valójában a Powerwall-bejelentés köré kerekített nagy csinnadrattának is az lehet a célja, hogy nyomást gyakoroljon a törvényhozásra és a szolgáltatókra, hogy könnyebben összehangolhatóvá alakítsák a hálózatokat a megújuló energiával az átlagfogyasztó számára is. Ha ugyanis az aktuális terheltséghez igazítva más-más áron vehetnék igénybe a szolgáltatótól érkező áramot, már az egyszerű fogyasztóknak is jobban megérné a tárolás. A rendszerhez járó felügyeleti szoftver szabályozná, mikor éri meg a betárazott energiát leginkább bevetni, és mikor inkább félretenni a drágább időszakokra.
Nagy kérdés viszont , hogy mihez kezd majd a napenergia-ipar az állami támogatás lejártával. Az iparágat berúgó óriási állami adókedvezmények ugyanis 2016-ban lejárnak, márpedig Musk és cégei hagyományosan elég ügyesen tudtak eddig élni ezekkel. Nem is csak az a kérdés, hogy mennyire lesz életképes a Solarcity, vagy hogy mikor kezd el hasznot is termelni, hanem hogy sikerül-e akár csak töredékében is megközelíteni a hangzatos világmegváltó terveket.
Musk hajlamos monumentális célokban gondolkodni, de eddig rendre hiába mosolyogtak rajta, amikor bemondott valami hajmeresztőt, általában ki is kerekedett a dologból valami ígéretes. Azt még később látjuk csak meg, hogy a Mars-kolóniából, a hipergyors csővasútból, vagy éppen a világot a klímaváltozástól megmentő lakossági napenergia-forradalomból is lesz-e valami.