Az érzés, amikor tíz perccel egy egy konferencia kezdete előtt még nincs sajtóbelépőd, de fejben mantrázod, hogy újságíró vagyok, bazmeg, meg tudom csinálni, és pörgeted a lehetőségeket, hogy vajon mi lenne a legcélravezetőbb a bejutáshoz:

1. bociszem;
2. artikulálatlan üvöltözés;
3. fizikai erőszak;

na, ezt az érzést nem kívánom senkinek. A Sony E3-as bemutatója este hatkor kezdődött, öt óra ötvenkilenckor már látótávolságban volt a beléptetőkapu, de ilyenkor illik legalább fél órával korábban érkezni, mert egészkor zárják az ajtókat. Elvégre mégis csak a világ legnagyobb videojáték-kiállításán vagyunk Los Angelesben, ráadásul ez még csak a nulladik nap, ilyenkor még úgy-ahogy tartja magát mindenki a menetrendhez.

– Media? – kérdezi a kedves hostesslány. Bólintok (bociszem), útbaigazít; tíz méterrel arrébb egy unott arcú pasas meglengeti az áhított kék karszalagot; rosszallóan csóválja a fejét, de azért mosolyog. Hálásan köszönöm (bociszem). Az egyéni gyarlóságaim feloldódnak a kollektív bűnösségben, mert nem én vagyok az egyetlen késő. A Microsoft a szomszédos Galen Centerben játékbemutatót tart, és a kollégákat valószínűleg túlságosan lekötötte a Forza Motorsport 7 szimulátor, meg az ingyensörrel súlyosbított svédasztal.

Egy komplett filmstábbal vágtatunk fel a negyedik emeletre, de nekem nem kell kameraállványokat cipelni, szóval ezt a hírversenyt én nyerem. Berontunk az auditóriumba, elfoglaljuk a kényelmes székeket, és még épp elcsípjük az új Uncharted trailerének a végét. Negyedóra múlva már mi fogunk rosszallóan ciccegni a mentegetőző köcsögök miatt, akik képtelenek időben megérkezni, és kitakarják előlünk az új Monster Huntert... de ne rohanjunk ennyire előre.

Az Uncharted: The Lost Legacy veszett jól néz ki. Nem teljes értékű epizód, csak egy kiegészítő a negyedik részhez; a korábbi részekből ismerős Chloe Fraser most főszerepet kap. A játékmechanika változatlan, a grafika még mindig csodálatos, a sztori valószínűleg továbbra is hozza az Indiana Jones meg A nemzet aranya színvonalát.

A Guerilla Games fantasztikus open world vadászós játéka, a Horizon Zero Dawn is kap egy kiegészítőt; a Frozen Wilds még idén érkezik.

A Sony következő nagy ígérete a Bend Studio játéka, a Days Gone lehet. A bemutatott trailerben a főszereplő krosszmotorral száguldozik egy mocskos erdei úton; hamarosan a nyomába ered egy zombivérfarkas, ami lerántja a járműről. Ha ez nem lenne elég, egy kéttagú galeri is pofozni kezdi a főhőst; őket kötéllel és késsel fojtja meg.

Látványos hangulatfokozó elem, hogy a színpadon extra kivetítőket és rafináltan elhelyezett díszleteket is használnak; csak akkor veszem észre a fejjel lefelé lógó bábukat, amikor a játék főszereplője is belefut az erdőben a felakasztott holttestekbe.

A főhős távcsővel körbenéz, felméri a terepet, majd egy ellenfél mögé lopakodva eltöri a nyakát. Kődobálással eltereli a többiek figyelmét; az egyik hülye felfigyel a zajra, és szépen belesétál az odakészített medvecsapdába. A riadalmat kihasználva a főhős tovább szalad az erdőben, majd egy falatozó zombihordába botlik; lopakodva kerüli meg őket. A célhoz érve megpillantja a keresett társát. Bombát helyez a közeli gátra, távvezérléssel felrobbantja; az így támadt résen több tucat őrjöngő zombi ront be, és elkezdik módszeresen széttépni az ellenfeleinket. Odarohan a társért, de alig szabadítja ki, felbukkan egy szörnyű mutáns medve... és vége is a trailernek.

Egy élőlény a színpadon: Shawn Layden! Méltatja kicsit a Playstation-családot, a virtuális szemüveget, a 4K- és HDR-kompatibilis konzolokat, és csúcsminőségű játékokat ígér. Layden nem showman, de ez a show nem is az emberekről szól, hanem a játékokról. A konferencia alatt szinte nem is látunk mást, csak piszkosul látványos trailereket - se beszédek, se grafikonok, csak mozizás egy puccos koncertteremben. A Microsoft konferenciájának mérföldekkel jobb volt a koreográfiája, de hát mit számít az? A játékosok úgyis csak a bemutatott címekre fognak emlékezni, főleg, hogy az élő online streamek nézői szinte ugyanazt kapják, mint a helyszínen ülők – legfeljebb a színpadi effektekről maradnak le. 

Na, most jön a Monster Hunter World (bemászkáló köcsögök, ciccegés, rosszallás). A Capcom szörnyvadász-szimulátora Japánban eszméletlen siker, a milliós eladások szinte minden platformon garantáltak - de a helyi multiplayer lehetősége miatt ez a széria mégis kézikonzolon működik a legjobban. A játékmechanikai lehetőségek viszont az asztali gépen is remekül működnek. A trailer igen látványos, főleg, hogy a végén még lángok is lobbannak a színpad előtt. Ha ez így megy tovább, a végén felrobbantják az épületet – gondolom, vagy a próféta gondolja bennem, ki tudja.

Aztán a vetítővásznon megjelenik a JAPAN STUDIO felirat, és a lassan elinduló trailer első tíz másodperce után felismerem az egyik kedvenc játékuniverzumomat. Gyorsan kezdeményezek egy kis tapsot, de a többiek lassabban reagálnak, és én is abbahagyom, amikor meglátom a Bluepoint Games logóját. Szó se róla, a Bluepoint kiváló remake-eket készít; ebben a legjobbak, a régi játékok felújításában. A régi játék ebben az esetben a Shadow of the Colossus; a fejlesztő Team Icónak köszönhetjük a Last Guardiant, az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb játékát is.

A következő cím a Marvel vs Capcom legújabb felvonása; a két univerzum összeeresztése a hardcore verekedősjáték-rajongók számára kisebb orgazmust okozott a megjelenés idején. Valószínűleg ugyanez lesz az új epizóddal, aminek a demója a konferencia napjától tölthető.

Na, most jön a bomba. Mármint nem átvitt értelemben, hanem tényleg: elindul a Call of Duty: WWII bemutatója. A széria a futurisztikus epizódok után visszatér a gyökerekhez, vagyis a második világháborús hadszíntérre. A korszakváltás ellenére a játék még mindig pörgős és brutális; az alávágott nyugis bluesnak brutális ellenpontozást adnak a lövésekkel szinkronban az auditórium falára vetített fénycsíkok, meg a kivetítő mögött felrobbanó füstbombák. Kész szerencse, hogy elkéstem, mert ha az első sorban ülnék, most biztos ott fuldokolnék a többiekkel.

Következik a VR bemutató. Először az Elder Scrolls: Skyrim ráncfelvarrt verzióját nézzük végig, majd a Star Child című akármicsodát, az Inpatient című elmegyógyintézeti horrort, a Final Fantasy XV-höz készült horgászós minijátékot, egy kommandós shootert, a Bravo Teamet, illetve a Moss című harciegér-szimulátort.

A közönség üvöltésben tör ki, amikor a következő trailer elején a kamera ráközelít a főhős hátára; a jellegzetes tetoválásról azonnal felismerik, hogy Kratos, a God of War főszereplője az. A Santa Monica Studios hack & slash játéksorozatának első része még PlayStation 2-re jelent meg, 2005-ben, és mindig a kaszabolós játékok egyik leglátványosabb képviselője volt. Az új részt még nem nyomkodtam meg, de a látottak alapján sem erőszakban, sem pixelpornóban nem lesz hiány: elképesztően néz ki a játék. És akkora szörnyek vannak benne, hogy arra meg a Team Ico fejlesztői is felkaphatják a fejüket. Kis csalódás, hogy a megjelenés még odébb van, de 2018 első felében érkezik, vagyis nagyjából egy éven belül.

Egy hihetetlenül kidolgozott fekete férfi énekel a képernyőn, villogó kék karikával a halántékán –így mutatkozik be a Quantic Dream új játéka, a Detroit: Become Human. A stúdió sportot űz abból, hogy új szintre emelje az interaktív történetmesélést: ez hol jobban sikerül nekik, hol rosszabbul. A látottak alapján a Detroitban inkább a történetmesélésen, mint az interaktivitáson lesz a hangsúly, de az alapsztori szépen megidézi a Blade Runnert (öntudatukra ébredt androidok harcolnak az őket kihasználó rezsim ellen), és mi tagadás, azt hiszem, könnyen tudnék azonosulni egy androiddal, aki azért döntésképtelen, mert minden egyes választási lehetőségnek előre látja a kimenetelét. A Detroit viszont még úgy is izgalmas kalandjátéknak tűnik, hogy a bemutató közben nem gyújtottak föl semmit.

A Bungie logóját látni egy Sony-konferencián nekem legalább olyan furcsa érzés, mintha Super Mario csapkodná a csupasz seggét az óriásvásznon. A Bungie a Microsoft-istálló tagja volt, de megunták, hogy a Halo-szérián kívül nem dolgozhattak máson, így leszerződtek az Activisionnel, és multiplatform fejlesztővé váltak. Az első játékuk az új kiadónál a Destiny volt, ami szép sikert aratott, és gyaníthatóan így lesz ez a Destiny 2-vel is – főleg PlayStationön, ahol extra tartalmakkal kedveskednek a Sony platformját választó játékosoknak.

Layden ismét színpadra lép, hogy személyesen konferálja fel a konferencia utolsó játékát, a Marvel: Spider-Mant. A játék a Sony egyik legnagyobb büszkesége, és a látottak alapján erre minden okuk meg is van: Pókember-játék még sosem volt ilyen látványos. A játékmechanika a Batman: Arkham Asylumot idézi, bár annál jóval kötöttebbnek tűnik: a lopakodás, a képregényből ismerős képességek használata nagyon jó, de még kérdéses, hogy a legjobb akciófilmeket idéző koreográfia nem megy-e a játékmenet rovására. Mivel ígéretet kaptunk rá, hogy a héten kipróbálhatjuk, ez rövidesen kiderül. De a bunyók, a bejátszások, a rendezés, a bossharcok, a helikopteres üldözés és a látványos jelenetek miatt talán még azt is megbocsátanánk, ha a Start gomb megnyomása után csak tátott szájjal kéne bámulnunk, mert már attól többet kapnánk, mint az összes gyökér Pókember-filmtől összesen.

... és ezen a ponton a konferencia véget is ér. A közönség még nem biztos benne, hogy tényleg vége, de a Prophets of Rage zenéjére megvágott trailermontázs egyértelművé teszi, hogy ennyi volt a buli, és még azelőtt megkezdik a kivonulást, hogy fölkapcsolták volna a villanyokat. Vagy csak féltek, hogy végső hangulatfokozó elemként a show végén közéjük lövetnek. Újságírók, mi? Késni van eszük, de egy stáblistát végigülni már lusták, aztán meg visszahúzódnak a hotelszobájukba szarkasztikus köcsögségeket írogatni.