bomba
Az amerikai elnök nem fogta vissza magát.
Megnéztük, mit tudnak ezek a különleges fegyverek, amiket Izrael mindenáron bevetne Irán ellen.
Csütörtökön a légitársaság egyik utasszállítója több száz életet követelő balesetet szenvedett.
A kiürítés szerda reggel óta tart.
Két húsz tonnás és egy tíz tonnás bombát találtak.
Három férfi kellett, hogy elrángassák a vészkijárat ajtajától.
Az érintett intézményeket elővigyázatosságból kiürítették és átvizsgálják.
Csak egy fekete lyuk kell hozzá.
Egy csőtörés elhárítása közben bukkantak rá a robbanószerkezetre.
Az izraeliek szerint az intézményben a Hamász által használt parancsnoki irányítóközpont volt.
A tűzszerészek négy gyanús pontot vizsgálnak át.
Megelőzés céljából a légierő kivizsgálja a bevetési eljárásokat.
A francia közlekedési miniszter szerint délután is csak korlátozottan indulhat újra a forgalom.
A pilóta rossz koordinátákat adott meg.
A légierő vizsgálatot indított, és megígérte a károk megtérítését.
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
Az illetékes hatóságok vizsgálata folyamatban van.
A gázai konfliktus kezdete óta ez a legnagyobb ilyen akció.
Bombák, lőszerek és régészeti leletek feltárásával indulhat a Parkváros-projekt.
Tettére nem tudott magyarázatot adni.
Elmondása szerint nem gondolta, hogy tényleg elhiszik a fenyegetést.
A területet anno a hadsereg használta kiképzésre.
A Kremltől mindössze 12 kilométerre történt a támadás.
Egy diák megpróbálta kihasználni az iskolákat ért fenyegetéseket.
Szakértők vizsgálják a technikai nyomokat.
Nyelvészekkel elemeztük az iskoláknak küldött fenyegető levelet.
A pszichológus szerint nem szabad elhallgatni a dolgokat.
A bombariadó miatt nem tudott fellépni az esti buli headlinere.
A gyanús csomagot a tűzszerészek hatástalanították.
2024. december 18., 13:11
A robbanóeszközt december 20-án hatástalanítják, az érintett lakosokat személyesen tájékoztatják.
2024. december 15., 11:34
Szombat délután jelentették a fenyegetettséget.
2024. november 27., 06:48
Több mint húsz évig volt szökésben.
A Magyar Honvédség tűzszerészei további veszélyes eszközre bukkantak a területen.
A Palota út és a Lovarda utca újra szabadon járható.
A művelet miatti lezárások 16 óráig befolyásolja a közlekedést a területen.
A vasúti, a HÉV- és a buszközlekedés is érintett.
Videón a detonáció, hétméteres krátert hagyott maga után.
Szombaton hatástalanítják.
2024. szeptember 12., 21:35
Az elnöki palota és a parlament után vasútállomások kerültek célkeresztbe.
2024. szeptember 10., 12:19
Fotók is készültek a száz kilogrammos eszközről.
2024. szeptember 9., 16:48
A robbanótestet a helyszínen hatástalanítják.
2024. augusztus 28., 07:10
Valóságos „környezetvédelmi bomba” lehet a hajó.
Két hónapos szünet után indult újra a szállítás, de van, ami továbbra is blokkolva maradt.
Tiltott területre mentek.
Két épületet is kiürítettek miatta, megszületett az ítélet.
A tűzszerészek 34 robbanótestet emeltek ki a földből.
A rendőrség közlése szerint építőmunkások bukkantak rá.
A rendőrség eljárást indított.
A rendőrök azonnal keresni kezdték.
Joe Biden elismerte, hogy sok amerikai arab „fájdalmat érezhet” az amerikai támogatás miatt.
A téren három rendőrautó, két mentő és egy tűzoltóautó sorakozott, a bámészkodók száma egyre nőtt.
Lezárták az érintett területet.
Sok évig nem lesz még biztonságos a terület.
A rendőrség tárgyalói meggyőzték a férfit, hogy jöjjön le a Varsó központi terén lévő emlékműről.
Nem volt enyhítő körülmény, hogy csak viccelt.
A robbanóeszköz egy egész épületet a földdel tett volna egyenlővé.
A BKK járatait is érinti a változás.
Az ingatlanokat, amelyeket a zárás érint, 8 óráig kell elhagynia mindenkinek.
2023. szeptember 12., 20:30
2023. augusztus 11., 10:58
Csaknem 14 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát.