Ezen az új zombis játékon pörög most mindenki
További Godmode cikkek
A cég nemcsak ezt a Resident Evil-részt, hanem a második és a harmadik játékot is újradolgozta egy-egy remake formájában az elmúlt pár évben, ezek közül a negyedik felvonás modernizált változata indított a legjobban, tekintve, hogy az újragondolt Resident Evil 2-ből egy hétnek kellett eltelnie, hogy hárommilliót sikerüljön értékesíteni, míg a Resident Evil 3 Remake egy év leforgása alatt kelt el 3,9 milliós számban. Igaz, utóbbi is kapta a legvegyesebb fogadtatást, nemcsak a kritikusoktól, hanem a mezei gamerektől is, a mérsékelten növekvő közérdeklődés vélhetően ennek tudható be.
Nem csak a pénztáraknál tarol a Resident Evil 4, a Metacritic oldalára rápislantva a PlayStation 5-ös változat 108 cikk alapján 93 ponton áll a 100-ból. Már a remake megjelenése előtt remek véleményeket lehetett olvasni az újragondolt játékról, és ahogy mi magunk is kipróbáltuk azt, a jó kritikák ezúttal tényleg nem túlzóak.
Míg a második Resident Evil egy végtelenül lassú, depresszív és nehezen megemészthető horrorjáték volt, ahhoz képest a Resident Evil 4 Remake, melynek első verziója 2005-ben GameCube-ra jött ki, egy vérbeli akcióhorror. Azaz, rengeteg a lövöldözés, és bár jumpscare-ből is akad, ezúttal arra kerül a hangsúly, hogy a főhőssel, a Raccoon City poklát is megjárt Leon S. Kennedyvel két vállra fektessük a lehető legtöbb megvadult spanyol falusit.
A játék története szerint 2004-ben járunk, hat évvel a Resident Evil 2 brutális eseményei után, amikor hősünk már kormányügynökként dolgozik, és az USA elnökének elrabolt lányát igyekszik felkutatni a barátságtalan környezetben.
Túlélőjátékról van szó, így a Resident Evil 4-ben bár jócskán osztjuk az ólmot, folyamatosan oda kell figyelnünk rá, hogy élettöltőből és lőszerből is elég legyen nálunk. A műfajból adódik, hogy nyilván mindkettővel a lehető legokosabban spórolnunk kell. Tiszta szerencse, hogy késünket bármikor bevethetjük, ám ott is oda kell figyelnünk, hogy a penge sérül a használatkor, és egy idő után egyszerűen megadja magát és kettétörik.
Az eredeti Resident Evil 4-et minden idők egyik legjobb játékaként tartják számon, a Capcom előtt le a kalappal, hogy ilyen minőségben újradolgozták nekünk a nagy klasszikust, és a fiatalabb videójátékos generáció tagjainak is élvezhetővé tették. A friss tartalmakra nem sokáig kell várni, április elején érkezik a The Mercenaries című DLC a zombis játékhoz, emellett fejlesztés alatt áll a Resident Evil 4 Remake VR-módja, valamint állítólag a „Separate Ways” névre keresztült minijáték, Ada Wong főszereplésével is jöhet. Igaz, ez utóbbit hivatalosan a kiadó még nem erősítette meg.
A Resident Evil 4 PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is elérhető már.