Páros lábbal rúgja ránk az ajtót a PlayStation 5 Pro
További Godmode cikkek
Nyílt titok, hogy az Xbox Series X és a PlayStation 5 leleplezése után sem a Microsoft, sem a Sony nem pihent meg – mindkét vállalat mérnökei azonnal nekiültek a következő generáció kifejlesztésének. A jelenlegi konzolgeneráció vége persze még messze van, PS6-ra, és a senki se tudja, milyen nevű Xboxra jó ideig még nem érdemes számítani, egy generációközi frissítés azonban annál valószínűbb; olyannyira, hogy az már idén bekövetkezhet.
És hogy miért van erre szükség? A válasz rendkívül egyszerű. Bár sokan még csak most szerzik be első PlayStation 5 konzoljukat, a valóság az, hogy a gép idén már négyéves lesz, ami a számítástechnológia világában kis túlzásokkal egy emberöltővel is felér. Bőven ráfér tehát a tuning a konzolokra, arról nem is beszélve, hogy bármennyire szerette volna a Microsoft és a Sony is, az évek óta áhított 4K-s, 60 fps-es játékélményt még mindig nem tudják a legtöbb játék esetében garantálni – pedig ezek voltak a Series X és a PS5 legnagyobb ígéretei.
A beteljesítetlenül maradt ígéretek elégedetlen felhasználókat is szültek, akik nem voltak restek az aktuális konzolgenerációról szóló véleményüket online is megosztani. Voltak ugyan, akik szerint közel tökéletes lett a Series X és a PS5, a közhangulat a gamingközösségekben azonban mégis az volt, hogy nem ártana, ha kicsit erősebbek lennének a konzolok. Nos, a Sony a kicsi szó jelentését minden bizonnyal nem ismeri, a legfrissebb szivárogtatások alapján a PS5 Pro ugyanis bizonyos területeken háromszor is erősebb lesz, mint a jelenlegi PlayStation.
Lerepül a háztető
Az Insider Gaminghez eljuttatott, minden eddiginél valódibbnak tűnő információk alapján a PlayStation 5 Pro két területen fog jelentős fejlesztéseket kapni az elődhöz képest – ezek a memória sávszélességét és a grafikus egységet fogják érinteni. A PlayStation 5-ben 16 gigabyte memóriát találunk, 448 GB/s-os sávszélességgel, ehhez képest azonban a PlayStation 5 Próban az utóbbi érték már 576 GB/s-ra emelkedik, ami 28 százalékos növekedésnek tudható be. A legnagyobb fejlesztések azonban egyértelműen a GPU-t, azaz a grafikus processzort érintik.
A PlayStation 5-höz képest a PlayStation 5 Próban a rendering 45 százalékkal lehet gyorsabb, míg a sugárkövetéssel kapcsolatos számításokat minimum kétszer, de bizonyos esetekben akár négyszer gyorsabban is elvégezheti a konzol.
Azt, hogy mekkora lesz az előrelépés, tökéletesen mutatja a kiszivárgott specifikációs listán a PlayStation 5 Pro TFLOPS-ban mért teljesítménye is. A számítástechnikában használt FLOPS egy betűszó, ami az angol FLoating point Operations Per Second kifejezésből tevődik össze. A FLOPS-szal a számítógépek teljesítményét fejezik ki minden, az egymástól független tulajdonságok figyelembevételével. Míg a jelenlegi PlayStation 5 teljesítménye 10,3 TFLOPS, addig a PlayStation 5 Pro már 33,5 TFLOPS-szal fog rendelkezni – a növekedés tehát több mint háromszoros.
Ugyancsak újdonság lesz, hogy PS5 Pro támogatni fogja a Spectral Super Resolution Upscalinget (PSSR), ami a Sony saját fejlesztésű skálázó (tehát DLSS-szerű) megoldása lesz, de találunk majd az új konzolban egyedileg tervezett géptanulási architektúrát és MI-alapú fejlesztéseket is. Elméletben ezeknek köszönhetően már nemcsak 4K, hanem akár 8K mellett is minden eddiginél stabilabb képfrissítést kaphatunk a játékok futtatása során. Hátrány, hogy az információk alapján a processzorhoz nem nagyon nyúlt hozzá a Sony, itt csak megközelítőleg 10 százalékos előrelépésre lehet számítani, az alaptárhely mérete pedig nem is növekszik, az marad egy terabyte.
A Microsoftnál is készülnek
A PlayStation várhatóan idén ősszel, valamikor még hálaadás előtt fog megjelenni – ezzel egyidejűleg azonban minden bizonnyal a Microsoft is ledobja majd a bombát az Xbox Series X és S fejlesztett változataival. Érdekesség, hogy néhány hónappal ezelőtt egy belsős dokumentumból egy az egyben kiszivárgott a készülékek dizájnja – azóta azonban semmit sem lehet hallani a projektről. Az első, Ellewood kódnevű frissítés, mely a Series S-t érinti, valamikor 2024 szeptembere környékén kerülhet fel a boltok polcaira, míg a Brooklin kódnevű verzió, ami már az új Series X-re vonatkozik, novemberben debütálhat.
Az elérhető információk alapján a frissített Xbox Series X konzol az új, henger alakú dizájn mellett a Series X Wi-Fi 6E-vel, Bluetooth 5.2-vel, USB-C-s elülső porttal, valamint hat nanométeres die shrinkkel érkezik. Ennek eredményeképpen 15 százalékkal csökken az energiafelvétel, miközben az új konzol készenléti módban 80 százalékkal kevesebb energiát használ majd. A készülék két terabyte-os tárolóval, azaz a jelenlegi modell duplájával rendelkezik majd, és alapfelszereltségként egy Sebile kódnevű vezérlőt kapjuk majd mellé, ami a Sony-féle DualSense-hez hasonló képességeket kap majd.
A Microsoft azt is feltüntette a kiszivárgott dokumentumokban, hogy az új konzol ugyanazon az áron lesz elérhető, mint elődje – így továbbra is 499 eurós árcédulával érdemes számolni; ezt azonban szerintünk érdemes fenntartásokkal kezelni. A cikk írásának idejekor még egyik vállalat sem erősített meg semmit sem, hivatalos bejelentésekre előreláthatólag a nyár eleji játékbemutatók során lehet számítani.