A szemfedős Olaf Scholz mémeket kért, a németek megadták neki
További Mémeskút cikkek
- Szétszedték az interneten Melania Trump furcsa kalapját
- Húsgombóc és a lövészek – ezek 2024 legjobb mémjei
- „Nyolc menetet bírni egy 20 évessel!” Ezek a legjobb mémek a Tyson–Paul-meccsről
- Az olimpiai sztár, akiről nem tudtuk, hogy szükségünk van rá, pisztolyával elfoglalta az internetet!
- Nemcsak a demokratákat, de az internetet is felrobbantotta Biden visszalépése
Mint arról az Indexen beszámoltunk, a szociáldemokrata német kancellár, Olaf Scholz még a hétvégén kisebb sportbalesetet szenvedett – a német kormány közleménye szerint a 65 éves kancellár futás közben elesett, ami miatt kisebb zúzódásokat szenvedett az arcán és a kezén, így a hétvégi programjait lemondta.
Hétfőn azonban már ismét munkába állt a szövetségi kormányfő, aki hivatalos X-oldalán (leánykori nevén Twitter) megosztott magáról egy szemkötős képet, amiben megköszönte a jókívánságokat, és megnyugtatván az aggódókat, kijelentette, hogy a sérülései sokkal rosszabbnak tűnnek, mint amilyenek valójában.
Emellett bejegyzésében felhívást tett közzé, miszerint várja a szemkötős képéről készült mémeket, a németek pedig egyáltalán nem fogták vissza magukat,
így most az Indexen összegyűjtöttük mi is ebből a legjobbakat!
Mivel a közgondolkodásban a szemfedőket orvosi használat helyett mindenki inkább a kalózokkal azonosítja, ezért a legtöbb mém ezen az irányon indult el, amik közül nagyon sok a világ egyik leghíresebb fiktív kalózához, a Johhny Depp által megformált Jack Sparrow-hoz hasonlította.
Itt például az egyik leghíresebb német késő esti műsor, a politikáról és közéleti témákról humorosan és szatirikusan beszámoló ZDF heute-show X-oldala A Karib-tenger kalózai egyik leghíresebb párbeszédét alakította át Scholzhoz megfelelően.
Azonban James Norrington és Scholz között kicsit más lett a párbeszéd:
– Kétségtelenül ön a legrosszabb kancellár, akiről valaha is hallottam.
– De hallottatok már rólam!
A tévéműsor az X-oldalán egyébként emellé azt írta, még ők is mihamarabbi gyógyulást kívánnak a kancellárnak.
Más egyszerűen kicserélte Johnny Depp arcát Scholzéra – még Depp bajuszát és haját is megkapta a 65 esztendős kancellár.
Azonban nem kizárólag Jack Sparrow számít híres fiktív kalóznak. E mém szerint Olaf Scholz a SpongyaBob Kockanadrág egyetlen élő karakterét, Félszem kalózt is eljátszhatná.
De volt olyan felhasználó, akinek a modern kori kalózok jutottak eszébe. A valóságban leginkább Szomália partjainál aktív kalózokról 2013-ban készült egy film, a Phillips kapitány, amiben egy amerikai teherhajót foglalnak el kalózok. A hajóeltérítés után egy kalóz a parancsnoki hídhoz siet, ahol az eredeti – egyébként Tom Hanks által megformált – kapitánynak kijelenti, hogy most már ő a kapitány – a mém szerint Scholz is ugyanígy tesz.
Az egyébként 280 millió dolláros bevételt hozó és a kritikusok által is elismert film e jelenete egyébként már régóta mémek alapanyaga, ha valahol valami hirtelen változás megy végbe.
De volt, aki nem meglévő népszerű mémekhez nyúlt, hanem Paint- vagy Photoshop-képességét megcsillogtatva rajzolt különböző kalózos dolgokat a kancellár mellé. Itt például egy nagyon színes rajzolt papagáj díszíti Scholz vállát.
Akadt olyan, aki a külpolitikában a merkeli pragmatizmust követő kancellár felkérését ennél komolyabban véve rendes papagáj és kalózsapka mellett új környezetet is biztosított Scholznak.
Ha viccesen szeretnénk fogalmazni, akkor beindultak a konteók is arról a bizonyos sportbalesetről. Ez a mém például azt állítja, Scholz valójában nem is futás közben szerezte a sérülését.
Ugyanakkor voltak, akik kiléptek a fiktív szereplős filmek és a konteók világából, és egyenesen már reklámarcként értelmezték Scholzot. E mém szerint például a népszerű torrentoldal, a The Pirate Bay új partnerévé vált a kancellár.
Valaki szerint pedig a Németországban 2006-ban megalakult Kalóz Pártnak lett új tagja. Az általában közvetlen demokráciákat, illetve a tudásáramlás felszabadítását, a BigTechek által használt cenzúrák elutasítását és a szerzői jog megreformálását hirdető pártok közül az első 2006-ban alakult meg Svédországban – ami egyedül csak a 2009-es EP-választáson szerzett mandátumot –, de azóta már a világ számos pontján alakultak hasonló pártok.
Legsikeresebb egyébként a Cseh Kalóz Párt, ami egyrészt a legtöbb mandátummal rendelkezik e pártok közül (3 EP-mandátumuk mellett a cseh alsóházban, a szenátusban, regionális és önkormányzati parlamentekben is vannak tagjaik, sőt 2018 és 2023 között Prága főpolgármesterét is ők adták), másrészt egy ideológiailag nagyon színes koalícióban 2021-ben még kormányra is kerültek – jelenleg ők adják például a külügyminisztert Jan Lipavsky személyében, emellett további két minisztériumot is ők vezetnek.
Vajon Scholzcal a fedélzeten a német kalózoknak is megjön a várva várt áttörés?
Igaz, ez abból kifolyólag nehéz lesz, hogy a kalózok mellett Németországban működik még egy szatirikus viccpárt, a Die Partei is, és az sem nekik kedvez, hogy ugyan Scholz a külső jegyek szerint megfelelne a Kalóz Pártba, valójában továbbra is a Szociáldemokrata Párt (SPD) tagja.
De volt olyan, aki szerint Scholz a képével coming outolt, és mostantól hivatalosan is kalóznak vallja magát.
Találtál jobbat? Esetleg te magad is csináltál egyet? Kommenteld be a Facebook-posztunk alá!