Nemcsak a magyar kormány rendelt el veszélyhelyzetet szerdán, hanem az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is világjárvánnyá nyilvánította a COVID-19 koronavírus-járványt. Utóbbinak gyakorlati jelentősége nem nagyon van, csak hivatalossá tette, ami már amúgy is elég nyilvánvaló volt: a koronavírus-járvány pandémiává terebélyesedett, azaz gyakorlatilag a világ minden szegletébe elért.
Bár a pandémia deklarálásának vannak bizonyos objektív – még ha nem is kőbe vésett – feltételei, gyakran vitatott, hogy egy-egy járvány megérett-e arra, hogy megkapja ezt a plecsnit. Ebben a kézzelfogható szempontok mellett a gyakorlatban olyan tényezők is szerepet játszhatnak, mint hogy tart-e attól a WHO, hogy pánikot okoz a pandémia kihirdetésével.
A modern történelem egyik legsúlyosabb világjárványa a 1918-as spanyolnátha volt. Bár a SARS-tól a MERS-en és az ebolán keresztül a zikáig sok járvánnyal kellett a világnak szembenéznie az elmúlt években – és várhatóan egyre többel kell majd –, a 21. században eddig egyetlen járványt nyilvánítottak pandémiának: a 2009-es influenzajárványt, közkeletű nevén a sertésinfluenzát. A COVID-19 a második. Ezzel jelenleg két folyamatban lévő pandémiát tartunk számon a világon, a másik a 20. században indult HIV/AIDS.
Az 1918-1919-es és a 2009-2010-es járvány közös pontja, hogy mindkettőt a H1N1 vírus egy-egy törzse idézte elő. A H1N1 az influenzát okozó háromféle vírus egyikének, a legnagyobb influenzajárványokért és a legsúlyosabb esetekért felelős influenzavírus A-nak az egyik legelterjedtebb altípusa.
A 2009-es pandémiát – a WHO elnevezését követve – a H1N1/09 nevű vírustörzs okozta. Mivel ez több korábbi influenzavírus között sertésinfluenzát okozó vírusoktól is vett át géneket, a 2009-es járványra is elterjedt a sertésinfluenza kifejezés. Ez egyébként eléggé félrevezető, mert emberről emberre terjed, sertéshús fogyasztásával viszont nem – nem csoda, hogy a sertéstenyésztők kézzel-lábbal tiltakoztak az üzletüket rontó elnevezés ellen.
Bár a SARS- és MERS-járványokat szintén koronavírusok okozták, a 2009-es influenzajárvány azért is jobb párhuzamot jelent a mostani helyzettel, mert ez az előbbi kettőnél kevésbé volt halálos, viszont könnyebben fertőzött, és ezért szélesebb körben terjedt el – akárcsak a COVID-19. Fontos különbség viszont, hogy a 2009-es járvány a fiatalabbakra is veszélyes volt, míg a mostaniban elsősorban az idősek, a betegek és a gyenge immunrendszerűek a veszélyeztetettek.
Egyetlen korábbi pandémiát sem észleltek ilyen korán vagy figyeltek ilyen közelről, valós időben, rögtön a legelejétől
– mondta 2009-ben Margaret Chan, a WHO akkori főigazgatója, amikor a járványt pandémiává nyilvánították.
Most, hogy a koronavírus ilyen sok országban megvetette a lábát, a pandémia veszélye nagyon is valóságossá vált. De ez lenne a történelem első pandémiája, amely kontroll alatt tartható
– mondta Tedrosz Adamon Gebrejeszusz jelenlegi főigazgató nemrég, két nappal a pandémia deklarálása előtt.
A két járványhelyzet nemcsak a retorika szintjén mutat hasonlóságokat és tanulságos különbségeket. Érdemes összehasonlítani, milyen ütemben bontakozott ki a mostani és a tíz évvel ezelőtti krízis, illetve az azokra adott válaszlépéseket.
Ha az első fertőzött azonosítását vesszük az 1. napnak, így követték egymást az események 2009-ben:
Ugyanez így nézett ki most :
Látható, hogy ezúttal a WHO óvatosabban osztogatta a címkéket – ennek okaira még visszatérünk. (A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban egyébként azóta kiderült, hogy az első ismert megbetegedés valójában jóval korábban, november 17-én történhetett, de ez a vírus felbukkanásának nyilvánosságra kerülését nem érinti.)
A H1N1-járvány 2009 áprilisában kezdődött, a WHO az év júniusában minősítette pandémiának. A járvány akkor tartott tartott 74 országban, 30 ezer fertőzöttnél. A mostani koronavírus-járványt közel két héttel később nyilvánították pandémiává, akkor már 125 országban volt jelen, és túl volt a 120 ezer fertőzöttön.
A 2009-es járvány végül szerencsére jelentősen enyhébb volt, mint amitől a szakemberek tartottak. Egyes becslések szerint a vírus az akkori globális populáció 11-21 százalékát, későbbi számítások szerint 24 százalékát fertőzte meg, ami az előzetesen várt 50 százaléknál jóval kevesebb, de így is a Föld népességének közel negyedét jelenti. A halálesetek száma 151 700 és 575 400 közé tehető. A halálozási arány a járvány első 12 hónapjában végül mindössze 0,001-0,007 százalék közötti volt (vagy 0,001-0,011 százalék, ha a kapcsolódó szív- és érrendszeri haláleseteket is beleszámoljuk).
Mivel a mostani járvány még javában tart, itt nem sok értelme lenne az összehasonlításnak, de annyit azért érdemes felidézni, hogy a WHO legutóbbi közlése szerint a koronavírus-járvány halálozási aránya jelenleg 3,4 százalék. (Ez a valóságban valószínűleg jóval alacsonyabb, mert sok esetben a tünetek olyan enyhék, hogy a fertőzötteket nem is azonosítják, így nem kerülnek be a statisztikákba.)
A WHO-t a koronavírus-járvány kapcsán érte olyan kritika az elmúlt hetekben, hogy fölöslegesen halogatják a világjárvány bejelentését. Ez az óvatoskodás azonban érthetőbbé válik, ha megnézzük, hogy 2009-ben milyen fogadtatása volt a pandémia kinyilvánításának.
Az előzetesen jósoltnál enyhébb lefolyású járvány levonulása után a WHO-t az a vád érte, hogy pánikhangulatot teremtett azzal, hogy világjárványról beszélt, és a kormányokat drága vakcinák felhalmozására ösztökélte, amelyek nagy részét aztán fel sem használták. A gyógyszergyártók viszont szép profitot termeltek ezzel.
Azt a WHO is elismerte, nem kommunikálták elég világosan a járvánnyal kapcsolatos bizonytalanságokat, illetve a pandémia kinyilvánításához vezető procedúrát is megváltoztatták. 2009-ben még egy hatfázisú kritériumrendszert (pdf) használtak a világjárvány deklarálásához: ahogy a járványhelyzet egyre komolyabbra fordult, sorban jelentették be az újabb és újabb fázisok elérését, végül a hatodiknál kihirdették, hogy pandémia van. Ez a megközelítés azonban a kritikák szerint pánikkeltő volt, mert minden szintlépés újabb és újabb riadalmat keltett, ezzel fenntartotta és táplálta a félelmet. Ezért a WHO meg is szabadult ettől a rendszertől, és ma már csak akkor hirdetnek pandémiát, ha a szervezet vezetői elérkezettnek látják az időt – ami jóval átláthatatlanabb döntéshozatalhoz vezetett.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a pandémia lassú kihirdetése mellett a Kínával kapcsolatos hozzáállásáért kapott még sok kritikát a WHO.
A szervezet kommunikációjában ugyanis a járvány kezdetétől jelen lévő elem, hogy Kína milyen transzparens és együttműködő, illetve milyen gyorsan és hatékonyan vette fel a harcot a vírussal – amire a kínai állam példás fellépését úton-útfélen hangoztató állami narratíva is előszeretettel épít. A kínai helyzetről szóló februári WHO-jelentés [pdf] is ezt a tisztán pozitív képet erősíti. A szervezet egy szakembere március elején már egyenese arról beszélt, hogy a kínai kórházak jobbak, mint a svájciak.
Miközben úgy tűnik, maga a járvány kezelése valóban sikeres, mióta a kínai kormány ráfordult a lényegi válságkezelésre, a képet azért jelentősen árnyalja, hogy eleinte nagy erőkkel próbálták eltussolni a járvány tényét:
Mindezekre a WHO értékelései nem térnek ki. A nyugati szakértők szkeptikusan fogadták a hagyományos kínai orvoslás promotálását is a koronavírus elleni harcban. A kritikák itt már korábban elérték a WHO-t, amely az európai akadémiák tiltakozása ellenére, és tudományos bizonyítékok hiányában is legitimálta a hagyományos kínai orvoslás módszereit.
Míg 2009-ben példás nemzetközi összefogás is segítette a minden korábbinál hatékonyabbnak tartott járványkezelést, ezúttal a – főleg Kína és az Egyesült Államok közötti – kiéleződő nagyhatalmi érdekellentétek, az egymás hibáztatására épülő különböző narratívák az együttműködés leépülésével fenyegetnek.
Pedig összefogásra már csak azért is szükség van, mert a 2009-es járvány utólagos vizsgálatának egyik fontos tanulsága, hogy a fejletlenebb egészségügyi rendszerrel és higiéniai körülményekkel rendelkező régiókra a hivatalos számadatoktól függetlenül is jobban kell figyelni, mert ezeket a területeket a valóságban aránytalan mértékben sújthatja a járvány.
Bár a hivatalos adatok szerint a 2009-es pandémia Afrikát érintette a legkevésbé, kutatói becslések szerint valójában a légúti okból bekövetkezett halálesetek 29 százaléka köthető a kontinenshez, és a halálozási arány más régiókhoz képest 2-4-szeres lehetett. Az aránytalanságot némileg csökkentik a kapcsolódó szív- és érrendszeri halálesetek, de Afrikát még így is 2-3-szoros halálozási arány jellemzi. (A kutatók szerint az összes járvánnyal kapcsolatos haláleset 51 százaléka történt Afrikában és Délkelet-Ázsiában.)
Bár a koronavírus-járványban az Antarktiszon kívül már az egész világ érintett, Afrikában egyelőre kevésbé súlyos a helyzet. Ezt magyarázhatja a melegebb klíma, illetve hogy az afrikaiak kevésbé vesznek részt a globális turizmusban. De a kevés regisztrált eset a tíz évvel ezelőttihez hasonlóan most is részben betudható a legtöbb afrikai ország kevéssé fejlett egészségügyi ellátórendszerének, illetve a kiterjedt szűréshez szükséges anyagi források hiányának. A járvány kezdeti időszakában mindössze két afrikai ország volt képes egyáltalán tesztelni a koronavírus jelenlétét. Ez mostanra 40-re emelkedett.
Az afrikai kontinens első koronavírusos megbetegedését február 14-én regisztrálták Egyiptomban. Az afrikai országok egyelőre a szintén égető problémát jelentő brutális sáskajárás miatt aggódnak, illetve a Lassa-láz terjedése miatt is egyre komolyabb járványhelyzet van kialakulóban.
A 2009-es járvány egy magától értetődőnek tűnő, mégis felidézésre érdemes tanulsága, hogy végzetes hiba lenne elbagatellizálni a veszélyt, pláne politikai törésvonalak mentén.
A New York Times újságírója a koronavírus-járvány kapcsán felidézi, hogy egy évtizeddel ezelőtt a demokrata és republikánus amerikai szavazók eleinte nagyjából egyformán tartottak a járványtól Amerikában. De miután Barack Obama akkori elnök a védőoltás beadatását sürgette, majd erre válaszul prominens ellenzékiek – köztük a mai elnök Donald Trump – ennek az ellenkezőjére buzdítottak, egyre nagyobb ideológiai szakadék nyílt a járvány megítélésében. Végül a demokrata szavazók 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel oltatták be magukat, és egy 2011-es tanulmány [pdf] szerint minél inkább republikánus volt egy állam, annál inkább nőtt ott a járvány halálos áldozatainak száma.
Magyarországon a kormány retorikájában és intézkedések terén is komolyan veszi a járványt – még ha egyes döntései vitathatók is –, az ellenzéki kritikák pedig inkább még szigorúbb fellépést sürgetnek. Így itthon nem fenyeget az a veszély, hogy mainstream politikai szereplők elbagatellizálják a problémát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a koronavírus ne kezdene betagozódni a többi aktuális téma közé a sajátos magyar politikai kommunikációs térben.
Orbán Viktor miniszterelnök néhány napja például arról beszélt, hogy egyértelmű kapcsolat van a kormány fő kommunikációs témájának számító illegális migráció és a koronavírus-járvány között - holott Magyarországon eddig leginkább a kormány ösztöndíjprogramjával ide érkező diákok közül kerültek ki a külföldi fertőzöttek. Ezt az üzenetet erősíti többek között a kormánnyal szoros viszonyt ápoló Civil Összefogás Fórum (CÖF) is, amely Facebookon sulykolja, hogy szerintük a vírus a "bevándorlóországokban" gyorsabban terjed, ami a kormány migrációs politikáját igazolja, és egyben (meglepetés!) Soros György nézeteinek kudarcát bizonyítja.
A 2009-es világjárvány végül jóval enyhébb volt, mint amire számítani lehetett. Azt egyelőre csak találgatni lehet, hogy a koronavírus-járvány végül mekkora – emberéletben és anyagiakban is mérhető – károkat fog okozni, illetve hogy egyáltalán meddig tart majd, de jó eséllyel még hónapokig erről fognak szólni a mindennapok. Már csak azért is, mert a karanténok és más korlátozó intézkedések is épp a járvány elnyújtását célozzák, hogy a betegek tömege ne egyszerre, rövid időn belül szakadjon rá a véges kapacitású egészségügyi ellátórendszerre. Ezek az intézkedések azért is fontosak, mert ez az utolsó pillanat, amikor még határozott fellépéssel kordában lehet tartani a járványt.
Van rá némi remény, hogy a tavaszi, majd a nyári felmelegedés beköszöntével a vírus automatikusan visszaszorulhat, de erre egyelőre nincsbiztos bizonyíték. Már csak azért sem lehet biztosra venni, mert épp a H1N1 szolgáltatott erre ellenpéldát: 2009 áprilisában kezdett terjedni, és influenzavírustól szokatlan módon az általa okozott járvány épp nyáron érte el a csúcspontot. Mindenesetre biztató jel, hogy Kínában elvileg már túl vannak a nehezén (ennek megfelelően az állami propagandagépezet villámgyorsan át is ment az eddigi védekezőállásból offenzívába).
Egy biztos: míg a H1N1 ellen már a járvány ideje alatt elkészült a vakcina, erre ezúttal esély sincs. 2009-ben 99 nap alatt jutottak el az első vakcina klinikai tesztjeiig, és a 231. napon publikálták a sikerről szóló eredményeket. Az új koronavírus esetében a legígéretesebb vakcina klinikai tesztje áprilisban kezdődhet – április 1. lesz a 92. nap az első fertőzés azonosítása óta – és legalább egy-másfél évet kell várni a kész oltásra. (Noha Kínában már a tesztekkel párhuzamosan, áprilistól bevethető is lesz, mert az ország szabályai megengedik, hogy válsághelyzetben, meghatározott feltételek mellett már a klinikai tesztek előtt is felhasználják élesben a vakcinát.)
Más kérdés, hogy a H1N1-járvány már nagyrészt elült, mire a vakcinát igazán széles körben bevetették volna. A vírus későbbi felbukkanási hullámait azonban segített kordában tartani. A 2009-es pandémiát okozó vírustörzs ugyanis az azóta eltelt bő egy évtizedben sem tűnt el, folyamatosan jelen van és fertőz, csak éppen hozzászelídült a többi szezonális járványt okozó vírustársához. A most globálisan fertőző koronavírus kapcsán is ez a legreménytelibb forgatókönyv.
Borítókép: Szeged, 2009. november 24. Látogatási tilalmat rendeltek el a szegedi klinikákon a H1N1 influenzavírus miatt. MTI Fotó: Rosta Tibor