Index Vakbarát Hírportál

WHO: Kell tesztelni, de a gyanús esetekre kell összpontosítani

2020. március 20., péntek 10:26 | aznap frissítve

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni, a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni – írja Ledia Lazeri, a szervezet magyarországi irodavezetőjének péntek reggeli nyilatkozata alapján az MTI. Lazeri szerint tesztelni csak azoknál érdemes, akik tüneteket mutatnak, vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel.

Ez egészen szembemegy a WHO főigazgatójának ajánlásával. Tedros Adhanom Ghebreyesus szerint az érintett országokban tesztelni kell, hisz Dél-Kora így lassította le a vírus terjedését.

Lazeri szerint az új számok azt mutatják, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges. Szerinte pánikolás helyett nyugalmat kell meríteni ebből.

A szervezet korábbi nyilatkozata szerint számos okból nem tesztelnek eleget az országok, ezek között lehetnek pénzügyi megfontolások is, vagy az, hogy nincs megfelelő kapacitás a tömeges tesztek elvégzésére. Esetleg félnek, hogy akkor kiderülne, milyen sok fertőzött is van valójában.

WHO napi kapcsolatban áll az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, és kölcsönösen megosztják egymással az információkat, a WHO gyakorlati ajánlásait és a magyar kormány által tett intézkedéseket.

Ledia Lazeri mérföldkőnek nevezte, hogy Kínából az elmúlt 24 órában nem jeleztek új megbetegedést, ez ugyanis azt mutatja, hogy ismerni a járvány megfékezésének útját.

Jelenleg a járvány epicentruma Európa, de a vírus terjedésében különbségek vannak az országok között. Lazeri elmondta: arra kell számítani, hogy a számok tovább nőnek majd, azt viszont nem tudni, mekkora ütemben.

Szerinte az Európa-szerte látható intézkedések képesek lesznek megfékezni a járványt, és lehetővé teszik, hogy a járvány alacsonyabb esetszámmal érje el a csúcspontját.

Frissítés 16:28: Emailben elértük Dr. Lazërit, a kérdéssael, hogy mivel már csoportos fertőzésről van szó, nem számít-e mindenki gyanús esetnek. Ezt a választ kaptuk:

Vegyük figyelembe, hogy a tesztelés, bár fontos eszköz a COVID-19 terjedésének megzabolázására, csupán az egyik ilyen eszköz. A megfelelő kéz- és légúti higiéniai szokások és a fizikai távolságtartás legalább annyira fontosak. A gyakori kézmosás, az, ha nem fogdossuk az orrunkat, szemünket, szánkat, a betegektől való legalább egy méteres távolságtartás, és a zsebkendőbe vagy a könyökhajlatba való tüsszentés és köhögés mind hatékony óvintézkedések a vírus terjedése ellen.

Azt is fontos kiemelni, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a tüneteket produkáló betegektől származó váladékokkal való érintkezés a vírus fő terjedési módja, míg a tünetmentes betegek nem szignifikáns terjesztők.

Azt üzenem az embereknek, hogy kövessék a közegészségügyi hatóság által ajánlott óvintézkedéseket, hogy kordában tartsuk a vírus terjedését: mindenkinek megvan a szerepe, és egy ember egészsége mindenki más helyes viselkedésén múlik.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok