Index Vakbarát Hírportál

A Zoom olyan digitális forradalmat hozhat, mint az okostelefonok

2020. június 19., péntek 22:57

Ha meg kellene mondani, ki vagy kik lettek az észrevétlen és legnagyobb nyertesei a koronavírus-járványnak, talán kevesen gondolnának első körben a videokonferencia-appokra. Pedig most azok is Zoom-konferenciákat tartanak, akiknek tavaly ősszel még fogalmuk sem volt arról, hogy létezik ez az alkalmazás. Ma a mindennapok része, a cégek és az oktatás működésének alapfeltétele, és valószínűleg a jövőben is a munka fontos része marad, sőt egyes jóslatok szerint egy olyan platformmá növi ki magát, mint az okostelefon.

Tomas Pueyo a koronavírus-járvány elején lett nagyon népszerű, mondhatni az egyik első olyan koronavírus-influenszer, akinek az elemzéseit több neves szaklap és orvos is méltatta, mi is írtunk róla az Indexen. Nem csak a koronavírus terjedésével kapcsolatban érvelt egyszerre közérthetően és szakmailag is korrekten, de azt is elemezte, hogy mi történhet a nyitáskor. Pueyo egyébként IT-szakember, így nem meglepő, hogy az is foglalkoztatja, hogyan formálja át a digitális életet a világjárvány.

Twitterén most arról ír, hogy a Zoom népszerűsége egy új világ kezdete lehet, nagyjából hasonló módon változtathatja meg a mindennapjainkat, ahogyan azt az okostelefon tette.

Nagyon gyorsan ütötte ki a Skype-ot

Persze már jóval a járvány előtt létezett és virágzott a videócset műfaja, voltak olyan cégek, ahol előszeretettel használták. Ha csak a legismertebbeket vesszük, elviekben a Zoomnál sokkal nagyobb esélye volt a karanténban a népszerűség-robbanásra a Skype-nak, a Google Hangoutsnak vagy a Microsoft Teamsnek. De befuthatott volna a Facebook: a Messenger is lehetett volna az a platform, amin kommunikálnak a home office-ba szorult cégek, vagy a Cisco WebEx. Mégis egy kevésbé ismert, apró versenyző, a Zoom jött ki nyertesként.

2011 májusában a Microsoft 8,5 milliárd dollárért vette meg a Skype-ot. Előtte nekik ott volt ugyan a Live Messenger, de a Skype maga volt a menőség, a népszerűségét jól jelezte, hogy igévé vált, amit a köznyelv aktívan használt. Olyan természetességgel skype-oltunk, mintha a menet közbeni telefonozásra valaki azt mondaná, hogy iphone-ozik, a zenehallgatásra meg hogy spotify-ozik (lásd még egy szinttel feljebb: guglizik).

De valahogy a Skype innen nem mozdult előre. A Microsoft arra akarta használni, hogy a mindennapi kommunikáció minden formája itt valósuljon meg az emberek között, és nem igazán tett erőfeszítéseket, hogy még jobb legyen abban, amiért az emberek valóban szerették az alkalmazást, vagyis a videócsetelés. Újratervezték az alkalmazást, hogy fiatalosabb legyen, és felvegye a versenyt a trendi WhatsApp és Telegram konkurenciájával. Mindent megpróbáltak, az emojiktól kezdve a Snapchatnél látott megoldásokig, de az app értékelése egyre lejjebb zuhant, az emberek jelentős része pedig nem egy huszadik csetelős alkalmazást keresett, hanem visszasírta a régi, jó, egyszerűen kezelhető skype-videócsetet.

Közben egyre több lett a konkurencia. A Microsoft a Slackkel is fel akarta venni a versenyt és megcsinálták a Teams applikációt a munkahelyek számára. Miután a videós funkciót is integrálták ebbe, a Skype még inkább feledésbe merült, olyannyira, hogy 2021 júliusától már munkaidő után és helyett is a Teams lesz a szabadidős videóhívások helye. 

Elérkezett a Zoom ideje

2019 decemberében napi szinten 10 millió videócsetet indítottak a Zoomon, ami nem kevés, de ez a szám a járvány kitörése után, 2020 áprilisára 300 millióra növekedett. Ugyanebben a hónapban Amerikában 110 céget kérdeztek meg arról, hogy milyen platformot használ a videóhívásokhoz. Az eredmények szerint 27 százalékuk elsődlegesen Zoomot, 18 százalékuk a Teams, és 15 százalékuk a Skype mellett tette le a voksát. Sok cég használja a Cisco Webex felületét is, de ez a hétköznapi felhasználásban nem terjedt el. 

Vagyis a Microsoft a nyertes még mindig, de az emberek úgy kezdtek el Zoomra tekinteni, ahogy annak idején a Skype-ra. Csak most a Skype lett a letűnt korok ódivatú kommunikációs platformja, míg az új, fiatalos, trendi és szexi oldalon ott feszít a Zoom. Mivel a Facebook egy lépéssel és néhány hónappal lemaradt, illetve amúgy sem túl jó mostanság a megítélése, az újságcikkek többsége is a Zoomot emlegette, a legtöbb olyan bejegyzés, ami arról szólt, hogy milyen alkalmazásokat lehet használni a videós kapcsolattartásra, a Zoomot hozta első példaként. Mindenki számára elérhető, egyszerű használni, és mégiscsak újdonság, vagyis újabb mint a Skype.

Ráadásul minek szokna hozzá bárki egy olyan alkalmazáshoz, amiről már bejelentették, hogy kivezetik.

De ahogyan ez minden népszerű alkalmazással történik, az ajánlások és a Zoom méltatása mellett megjelentek azok a hangok is, amik arra hívták fel a figyelmet, hogy nem annyira biztonságos, és nem igazán jó ötlet a bizalmas céges adatokat ezen az alkalmazáson keresztül megvitatni, de még a gyerekek oktatására sem biztos, hogy ez a legalkalmasabb hely

Alapjaiban válhat a új platformmá

Visszatérve Pueyo elemzéséhez: szerinte minden adott ahhoz, hogy a Zoom legyen az új nagy dobás. Gondolatmenete szerint az okostelefonok megjelenése alapjaiban változtatta meg az emberek viselkedését és életét. Olyan dolgokban hozott újításokat, mint hogy hogyan hallgatunk zenét, hogyan eszünk vagy hogyan kommunikálunk. Ezzel az állításával nehéz is lenne vitázni, de ő hasonlóan nagy dobást lát a Zoomban is. Az okostelefonok előtt külön eszköz kellett ahhoz, hogy sétálgatva zenét tudjunk hallgatni. Lehetett ételt rendelni a számítógépről, de most már azt be sem kell kapcsolni, sőt, nyomon lehet követni, hol tart a futár. És hát emlékszik még valaki azokra az időkre, mikor megpróbált útvonalat memorizálni, vagy kinyomtatni, hogy hol merre kell menni? Ehhez képest ma már a társkereséshez és a fényképezéshez is elég a telefon.

Pueyo szerint a videokonferenciás forradalom ugyanezt hozhatja el, vagyis olyan dolgok jelenhetnek meg online térben, amik eddig kifejezetten elképzelhetetlenek voltak. Kézenfekvő, hogy ezt a munka, az oktatás és a szórakoztatóipar kihasználja, ahogyan most is előfordul, hogy az osztály az iskola végeztével is szívesen tartja a kapcsolatot Zoomon. Sajtótájékoztatók, online terápiák, edzések lettek elérhetőek online, és sörözni is itt járnak össze a barátok, miután már azok sem maradnak ki, akik külföldön élnek. 

A munkáról már bebizonyosodott, hogy működik

Nagyon sok olyan munka van, amihez semmi más nem kell, csak a munkaerő, az internet és egy eszköz. Az eszköz és az internet bárhol lehet, de eddig az volt az általános vélekedés, hogy jobb, ha a munkavállalók azért fizikailag egy helyen vannak. Nem csak azért, mert így szem előtt vannak a főnökök számára, hanem mert egyszerűbb megbeszélni élőben a kérdéseket, problémákat, tanácsot kérni, ötletelni, értekezletet tartani, vagy csak pletykálni a kávégép mellett.

Ha azt akarjuk elérni, hogy maga a hely, vagyis az iroda pótolható legyen, azt kell első körben megérteni hogy mik azok a funkciók, amiket az irodai környezetnek ki kell váltani. Ez pedig - amellett, hogy van az embernek egy munkaállomása, ahol tud dolgozni - a kollégák közelsége és a közösségi élmény. Ezt még tovább lehet bontani arra, hogy a kolléga közelsége azért előny, mert így egyszerűbb gyorsan összehívni egy megbeszélést, vagy csak hozzászólni, ami aztán egy új ötlethez vezethet. Furcsának hangzik, de fontos lehet a nagy fehér tábla, ahova a megbeszéléseken az ember az ötleteket szórja, majd csak nézi és eszébe jut valami róla. Vagy a post-it jegyzetek, amiket bármikor elő lehet venni. De ilyen lehet egy spontán motivációs beszéd is. Ezekre mind alkalmas az iroda, de nem feltétlenül jó az online környezet.

Nincs fehér tábla, ahova az ötleteket dobálja fel a vezető, ahogyan arra sincs mód, hogy könnyen digitalizálható, kézzel írt jegyzeteket készítsen valaki, és a projektmenedzsmentben is fontos lehet, hogy post-iteket lehessen mozgatni. De léteznek erre alkalmazások, digitális jegyzetfalnak ott a Miro, a kézzel készült jegyzetek digitalizálását pedig a legtöbb tablet tudja. Amíg ezeket nem tudja egy helyen megoldani egy program, addig az irodai környezet vonzóbb lesz.

És itt jöhet az a lehetőség, hogy a Zoom integráljon különböző szolgáltatásokat.

Úgy tűnik, ezt ők is felismerték, mert nemrég bejelentették, hogy platformmá alakul az alkalmazás, amibe más szolgáltatások is beépülhetnek. Ráadásul az új szolgáltatások erősítik magát a Zoomot is. Ha a telefonos analógiánál maradunk, olyan ez, mint az iPhone és az App Store kapcsolata: minél több jó alkalmazás érhető el, annál több ember gondolja úgy, hogy neki iPhone kell. Az iOS mellett azért sem jelent meg sok versenytárs (gyakorlatilag csak egy, az Android), mert mind hardver, mint szoftver kérdésében rengeteg fejlesztést igényel. Ahogyan egy videokonferenciás alkalmazás is, amiből hasonló okok miatt szintén nincs túl sok a piacon. De ami van, azt lehet okosan bővíteni. 

Nemrég startupoknak hirdettek versenyt, a feladat az volt, hogy fejlesszenek olyan alkalmazást, ami a Zoom használóinak segíthet. Több mint 600 Zoomon belüli applikációból 10 jutott a döntőbe, ahol végül az indianapolisi Docket nyert egy olyan fejlesztéssel, ami pont az előbb már említett irodai környezetet emeli át az online térbe közösen szerkeszthető naptárakkal, jegyzetkészítő eszközökkel, a feladatok lépésekké bontásának lehetőségével és archiválással. Ezekre vannak létező alkalmazások egyébként a világban, de senki nem szeretne tíz különböző appot használni; az növelné a hatékonyságot, ha mindezt egy helyen, akár a Zoomon belül lehetne kezelni. 

És akkor még csak arról beszéltünk, hogy mennyire változtathatja meg a munka világát a Zoom. A következő lépés lehet például a játékok megjelenése a platformon. Ha megnyitja a fejlesztők előtt a cég a virtuális kapuit, akkor számtalan játék lehet elérhető online, és ezzel együtt jöhet az oktatás is. Minél több fejlesztő száll be, annál nagyobb lesz a kínálat, és annál erősebb lehet a Zoom pozíciója is.

Borítókép: A Zoom amerikai székhelyű videokommunikációs vállalat hirdetése New Yorkban MTI/AP/Mark Lennihan

Rovatok