Index Vakbarát Hírportál

Döntött a bíróság, a Google nem sértette meg az Oracle szerzői jogait a Java kódok másolásával

2021. április 5., hétfő 21:41

A Google javára döntött az alkotmánybíróság szerepét is betöltő amerikai Legfelsőbb Bíróság abban a tíz éve húzódó perben, melyben az Oracle azzal vádolta meg a Google-t, hogy jogosulatlanul használta fel a Java programozási nyelv bizonyos elemeit az Android operációs rendszer kifejlesztésekor.

Az Oracle álláspontja szerint a Java alkalmazásprogramozó interfészelemeinek (API) újraimplementálása sértette szerzői jogait. (Az Oracle anno felvásárolta a Java mögött álló Sun Microsystemset.)

A Legfelsőbb Bíróság azonban kimondta,

nem történt szerzői jogsértés, amikor a Google kimásolt több mint 11 ezer sort az Oracle tulajdonában álló programozási nyelv szoftverkódjából, mert arra a fair use, a tisztességes felhasználás jogi szabályai vonatkoznak.

Ez a fair use valamivel engedékenyebb, mint a szerzői jog védelme. 

Stephen Breyer bíró azzal érvelt, hogy ártana a jövőbeni programfejlesztéseknek, ha az Oracle alkalmazhatja a szerzői jogi védelmet a szoftverkódjára, ugyanis kizárólag a techcég rendelkezne az új fejlesztésekhez szükséges kulccsal.

A döntés jelentősége abban rejlik, hogy meghatározza: a jövőben hogyan viszonyul az amerikai szerzői jogi törvény az API-khoz, amelyek lehetővé teszik, hogy különböző alkalmazások kommunikálni tudjanak egymással. Az ügynek nagyon nagy a tétje a szoftverfejlesztők számára, mivel az az alapkérdés, hogy a programnyelv API-ja védett-e. 

A Google álláspontja is az volt, hogy az API-k túlságosan alapvető részei a programozási nyelveknek ahhoz, hogy szerzői jogi védelmet élvezhessenek. Az Oracle viszont azzal támadott, hogy a a Google a Java szoftver 11 330 kódsorának az „ellopásával"  létrehozta az Androidot, amellyel milliárdokat kaszált. Emiatt, hogy a cég legalább 8 milliárd dolláros kártérítést követelt a Google-től, amelynek az operációs rendszere a világ okostelefonjainak 70 százalékán fut. 

A Google azt állította, hogy nem másolt, csupán bizonyos elemeit vette át a programozási nyelvnek, újraimplementálta a szóban forgó API-kat. 

A 2010-ben indult ügy hátteréről az Index itt írt még részletesebben. 

Forrás: Politico/Reuters/Verge

Rovatok