Index Vakbarát Hírportál

Sikeresen visszatért a SpaceX űrhajója a Nemzetközi Űrállomásról

2021. május 2., vasárnap 10:46

A Mexikói-öbölben landolt a Resilience. Közben a NASA felfüggesztette a cég holdrakétájának szerződését.

A Crew Dragon űrhajón visszatért, és sikeresen földet ért a négy űrhajós, akit tavaly novemberben először szállított a SpaceX a Nemzetközi Űrállomásra. A Resilience nevű űrkapszula vasárnap reggel 9 óra körül szállt le a Mexikói-öbölben. Ez volt a NASA első éjszakai landolása 1968. december 27-e, az Apollo–8 visszatérése óta.

A négyfős csapat – Michael Hopkins, Victor Glover, Shannon Walker és a japán Szoicsi Nogucsi – féléves küldetés után térhetnek haza. 

Felfüggesztik a Starship-szerződést

Az amerikai űrügynökség közölte Elon Musk űrcégével, hogy egyelőre nem kerül sor az Artemis-program holdraszálló egységének fejlesztéséről és gyártásáról szóló, 2,9 milliárd dolláros (mintegy 870 milliárd forintos) szerződés aláírására.

Mint ismert, az április 16-án bejelentett döntés ellen a pályázat többi indulója, a Blue Origin és a Dynetics panaszt tett az amerikai közbeszerzéseket vizsgáló hivatalnál (GAO).

A GAO tiltakozásának megfelelve a NASA jelezte a SpaceX-nek, hogy a szerződéssel nem megyünk tovább a vitás kérdések lezárásáig

– fogalmazott Monica Witt, a NASA szóvivője a közleményében.

Az űrügynökség korábban a költségvetési megszorítások miatt a vártnál korábban hirdetett győztest a holdi leszállóegységek versenyében, amelyet a SpaceX olcsóbb, többször használatos rakétja, a Starship nyert. A Starshipet jelenleg is aktívan fejleszti és teszteli Elon Musk cége.

(CNBC, The Verge)

Rovatok