Index Vakbarát Hírportál

Jachtok helyett az űrhajózásba kellene fektetniük az oligarcháknak

2021. július 18., vasárnap 15:17

A címben kiemelt kijelentést nem más tette, mint az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz jelenlegi főigazgatója.

Dmitrij Rogozin a Virgin Galactic és alapítója, Richard Branson július 11-i űrugrására reagált, a privát űrrepüléssel foglalkozó cég teljesítményét technikai és fejlesztési szempontból fordulópontnak nevezte. Majd hozzátette, Oroszország milliárdos oligarcháinak is a jachtok és egyéb, hiúságukat kielégítő luxus helyett az űrtechnológiák fejlesztésére kellene költeniük, amivel bővíthetnék az emberiség tudását.

Oroszország Szövetségi Űrügynöksége volt az első szervezet, amely gazdag civileket űrturistaként juttatott fel a világűrbe, ám a kereskedelmi űrkutatásban kezdenek háttérbe szorulni az amerikai cégek mögött. A Spacewatch Global által közölt, az orosz űr- és légügyeket vizsgáló cikk szerint 

a Roszkoszmosz gazdasági értelemben éppen csak a víz felszínén van, és képtelen arra, hogy befektetőknek is vonzó űripart hozzon létre Oroszországban.

Az elmúlt években több, kereskedelmi űrkutatással és űrutazással foglalkozó cég is elhagyta például az orosz piacot, és az Amerikai Egyesült Államokba költözött, és éles kritikák érték a Rogozin vezette Roszkoszmoszt az országon belülről is.

Ilyen volt 2016-ban az S7 Csoport ügye. A vállalat két, műholdak kilövéséhez és pályára állításához használt hajót költöztetett egy Vlagyivosztok-közeli kikötőbe. Az S7-tulajdonos Vlagyiszlav Filev szerint itt kétszer annyit kellett fizetniük a kikötőhasználatért és egyéb, a hajók raktározásához tartozó szolgáltatásért, mint korábbi telephelyükön, a kaliforniai Long Beachen.

Ettől függetlenül a Roszkoszmosz nem adja fel, nemrég a szervezetükön belül elindították a Glavkoszmoszt, melynek célja a jegyek értékesítése az ISS-re repülő és onnan visszatérő, Szojuz MSZ típusú űrhajókra, illetve a használt űrjárművek elárverezése. Emellett folytatják a szervezőirodákon keresztül hozzájuk érkező űrturisták fogadását is, a legtöbb figyelmet kapó utasaik mostanában a Nemzetközi Űrállomáson forgatni tervező orosz színésznő és a vele utazó rendező lesznek, akik, úgy tűnik, megelőzik Tom Cruise űrfilmes ambícióit.

Rogozin kijelentése az oligarchák kapcsán azért is meglepő, mert ő volt, aki a legélesebben kritizálta Elon Muskot és a SpaceX Crew Dragon űrhajóját. Persze ez némiképp érthető, hisz az űrsiklóprogram tíz évvel ezelőtti lezárását követően a NASA-nak Oroszországhoz kellett fordulnia, asztronautái az orosz kozmonautákkal együtt Szojuzokon utaztak a Föld és az ISS között. Egészen 2020 májusáig, amikor a SpaceX és a NASA sikerrel végrehajtotta első közös küldetését, és űrhajósokat juttatott az űrállomásra. Ezzel pedig Oroszország és a Roszkoszmosz rengeteg pénztől esett el.

Korábban az Index is írt róla, hogy az oroszok feleannyiból felvisznek valakit az űrbe, mint Musk cége, ám azóta kiderült, hogy a Szojuzon az ISS-re történő repülés nagyjából 90 millió dollárba került űrhajósonként a NASA-nak, míg a SpaceX-en keresztül a Crew Dragonnal és a többször felhasználható Falcon 9 rakétákkal sikerült ezt az árat 55 millió körüli összegre leszorítani.

A Roszkoszmosz vezetőjének tweetjei között még szerepel egy megjegyzés, mely szerint Branson teljesítménye bár elismerendő, 

a szuborbitális repülővel tett űrugrásnak semmi köze a professzionális űrhajózáshoz.

Hogy miért vannak viták akörül, hogy a Virgin Galactic az űrben járt-e a VSS Unityvel, vagy sem, és lehet-e űrutazásnak tekinteni az űrugrást, ebben a cikkben írtunk.

(Borítókép: Dmitrij Rogozin 2016. november 15-én Oroszországban. Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images)

Rovatok