Index Vakbarát Hírportál

2 milliárd dollárt ajánl Bezos a NASA-nak, hogy esélyt kapjon a Blue Origin a Holdon

2021. július 29., csütörtök 11:02

A világ leggazdagabb embere magára vállalná 2023-ig a költségek egy részét, hogy a SpaceX mellett az ő űrvállalatának Holdra szálló egysége is megkapja a lehetőséget.

Idén áprilisban hirdették ki, hogy a NASA Artemis programját, mellyel 2024-ig újra embert akar a Holdra juttatni az űrügynökség, a SpaceX közreműködésével fogják megvalósítani. Az üzlet keretein belül 2,9 milliárd dollárt fizet majd ki a NASA a kereskedelmi űrkutatással foglalkozó SpaceX-nek a Holdra szálló egység kifejlesztéséért a Human Landing System (HLS) programban.

Az Artemis program űrhajójának kifejlesztésére az Elon Musk tulajdonában álló SpaceX mellett a Dynetics, és a Jeff Bezos vezette Blue Origin is jelentkezett. Az eredeti terv szerint a NASA két céggel dolgozott volna együtt, ám a kongresszus megvágta az űrhivatal által költhető keretet, így végül csak a SpaceX kap a támogatásból, a Blue Origin és a Dynetics pedig úgy tűnik, kimarad az új Holdprogramból. Bezos cége emiatt április végén 175 oldalban panaszt is emelt, a világ leggazdagabb embere pedig most új ötlettel állt elő, hogy visszajuttassa cégét a programba.

Jeff Bezos nyílt levélben fordult a NASA igazgatójához, Bill Nelsonhoz, melyben leírja, lemondana a szerződés első két évében a támogatás egy részéről, szám szerint 2 milliárd dollárról, amennyiben a NASA a Blue Origin által fejlesztett Blue Moon Holdra szálló egységet is bevenné az Artemis program kulcsfontosságú szakaszába. Ezen felül Bezos azt is felajánlja nyílt levelében, hogy maga finanszírozná a Blue Moon alacsony Föld körüli pályán történő tesztjét, ezzel több száz millió dollárt spórolva a NASA-nak, illetve

az Amazon alapítója saját zsebből állná azt is, ha a fejlesztési költségek túllépnék a szerződésben meghatározott keretet.

Bezos ajánlata pontosan egy héttel azelőtt érkezett, hogy a Kormányzati Számviteli Hivatal (GAO) a Blue Origin által áprilisban benyújtott panasz kapcsán döntést hozna. A NASA szóvivője annyit mondott, tudomásul vették Bezos és a Blue Origin nyílt levélben tett ajánlatát, de további kommentárt nem fűznek hozzá a folyamatban levő közbeszerzési ügy és a Kormányzati Számviteli Hivatal vizsgálata lezárultáig. A SpaceX nem kommentálta az ügyet.

„A NASA-nak nem szabadna figyelmen kívül hagynia egy ilyen ajánlatot” – mondta Bezos levele kapcsán a Verge-nek Lori Garver, a NASA volt adminisztrátorhelyettese, aki még aktív szolgálatot teljesített a kereskedelmi űrhajós program (Commercial Crew Program) indulásakor. Ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy abban a formában nem valószínű, hogy megvalósulhat a dolog, ahogy azt a Blue Origin szeretné. Az, hogy több céggel szerződjön az űrhivatal mindig is a tervek között szerepelt, és azzal is tisztában voltak, hogy a SpaceX-et egyedüli győztesnek kinevezni jogi problémákhoz vezethet – magyarázta Garver.

A NASA nem fogadhat el ajánlatokat egyszerűen azért, mert valaki más fedezné a költségeket. A Blue Originnak ezt a pénzt arra kellene használnia, hogy fejlesszék technológiájukat, amivel a következő alkalommal jobb helyzetből indulhatnak.

Bezos szerint a 2 milliárd dolláros engedménnyel áthidalható lenne a Holdra szálló fejlesztési program költséghiánya, és megelőzhető lenne vele az esetleges késés is az űrkutatásban meglehetősen záros határidőnek számító 2024 előtt. A döntés viszont a bürokrácia kezében van. A GAO augusztus másodikáig elfogadhatja vagy elutasíthatja a benyújtott panaszt, majd a döntés alapján ajánlást adhat a NASA-nak egy esetleges új pályázat kiírásával, melyben a Bezos által felajánlott pénzzel megemelt büdzsével dolgozna az űrhivatal. Ehhez azonban a szenátus és a képviselőház egyetértése és egységes engedélye szükséges, ám utóbbi tagjai közül többen nem értékelték a Blue Origin panaszát, illetve ajánlatait.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Bezos a Holdra szálló űrhajó miatt lobbizik. A Northrop Grummannal, Lockheed Martinnal és Draperrel együtt dolgozó Blue Origin 2019-ben, a Blue Moon bemutatásakor is felajánlotta már, hogy saját büdzséből állja a költségek harminc százalékát. Emellett már tettek panaszt a GAO-nál is a légierő által kiírt pályázat elvesztése miatt, s bár a hivatal elfogadta benyújtott panaszukat, a szenátus és a képviselőház nem változtatott döntésén.

(Borítókép: Mark Wilson / Getty Images)

 

Rovatok