Index Vakbarát Hírportál

Húszmillió dollárt kérnek a Meta névért a Facebooktól

2021. november 2., kedd 12:35

Múlt héten jelentette be a Facebook, az anyacéget átnevezik, és mostantól Meta néven léteznek majd, utalva ezzel a Zuckerberg által a jövőként elképzelt metaverzumba invesztált fejlesztéseikre.

A névváltoztatás azonban nem megy bökkenők nélkül, kiderült ugyanis, hogy egy arizonai számítógépbolt már létezik Meta néven az Egyesült Államokban, ráadásul a játékra szánt pécékkel foglalkozó vállalkozás már egy éve beadta kérvényét nevük levédetésére.

Az arizonai Meta PC egyik napról a másikra névháborúban találta magát az internet és a tech egyik óriásával, a Facebookkal. A huszonöt főt foglalkoztató vállalkozásnak annyi előnye van, hogy tavaly novemberben bejegyezték a céget Meta néven, s kérvényt nyújtottak be az Egyesült Államok illetékes hatóságához is, hogy levédessék nevüket. Zack Shutt, a Meta PC egyik alapítója a Guardiannek azt nyilatkozta, múlt hétig fogalmuk sem volt róla, hogy nevet tervez változtatni a Facebook. A TMZ-nek elmondták, 

ha a Facebooknak kell a név, húszmillió dollárért szívesen átadják azt.

Nem valószínű azonban, hogy a Facebooknak fizetnie kellene, magyarázta Mark P. McKenna, a UCLA jogi karának professzora. Ugyanis hiába nyújtott be indítványt a Meta PC, amíg nem bírálták el, a Facebook előtt több kihasználható kiskapu is nyitva áll. Ilyen például, ha más, nem kereshető adatbázissal rendelkező országban nyújt be a Facebook a Meta név levédetésére kérvényt egy korábbi dátummal, majd ezt a dátumot használják fel, mikor az Egyesült Államokban is védjegyért folyamodnak. McKenna hozzáteszi, ez bevett gyakorlat az amerikai cégeknél.

Az arizonai vállalkozás az alapító Shutt elmondása szerint bajba kerülhet a Facebook névváltoztatása nyomán, mivel elveszthetik az organikus elérésüket az interneten, mellyel vásárlóktól és bevételtől is elbuknak. Ettől függetlenül a Twitteren viccelődnek az üggyel.

A Facebook névváltoztatása a metaverzum-projekt mellett azért volt fontos, mert abban bíznak, így az anyacéget nem mossák össze a közösségi oldalt érintő botrányokkal.

(Borítókép: Justin Sullivan / Getty Images)

Rovatok