Index Vakbarát Hírportál

A Facebook egyik első befektetője szerint a metaverzum rossz ötlet

2021. november 8., hétfő 15:47

Megszólalt a Facebookba egyik legelsőként befektető Roger McNamee azzal kapcsolatban, hogy a Zuckerberg vezette közösségimédia-óriás nevet változtatott (ha lemaradt róla: a Facebook anyacég neve mostantól Meta) és a metaverzum megépítését tűzte ki a következő évek céljául, melybe több milliárd dollárt öl.

McNamee a BBC-nek nyilatkozott a lisszaboni Web Summit kapcsán, ahol a Meta termékekért felelős vezetője, Chris Cox azt mondta, a metaverzummal tenné a cég kevésbé lapossá az internetet. A metaverzumról korábban már többször is írtunk, a zuckerbergi vízió az, hogy egy virtuális valóságot hoznának létre, mely egyszerre adna otthont a szabadidős tevékenységeknek, a munkának, a kapcsolattartásnak is.

McNamee szerint a Meta virtuális disztópiát épít fejlesztéseivel, amit nem lenne szabad hagyni. Az üzletember, aki anno a közösségi oldalként induló Facebookba az elsők között fektetett be, rossz ötletnek tartja Zuckerberg céljait, mint mondta, „ijesztő, hogy ülünk és csak nézzük, mintha ez lenne a normális”.

Az üzletember azzal indokolta véleményét, hogy a techóriás a Facebook közösségi oldal felületén megjelenő álhírekkel és félinformációkkal sem tud mit kezdeni, ebből pedig arra enged következtetni, ez hasonlóképp lenne a metaverzumban is. Utóbbi pedig közvetlen hatással lenne a gazdasági életre is, Zuckerberg ugyanis azt szeretné, hogy üzleti megbeszéléseket tartsanak a virtuális valóságban, vagy magánszemélyek találkozzanak és végezzenek egymás közti tranzakciókat. 

McNamee szerint a Facebook eljátszotta a köz bizalmát, így a cégnek minden lépését szabályozó szervezeteknek kellene engedélyezni, a metaverzumon belüli pénzügyektől és a kriptovalutáktól pedig el kellene tiltani a vállalatot.

Chris Cox szerint nem kell attól tartani, hogy a Meta egymaga uralná a metaverzumot, példaként a Robloxot hozta fel, melynek vezetője szintén több éve foglalkozik a metaverzum gondolatával, mint egy digitális szigettel, ahová az ember játszani, dolgozni, tanulni „mehet”. Cox emellett azt is elismerte, szükséges független külső szabályozás, és a publikus diskurzus ahhoz, hogy biztonságos lehessen a virtuális valóság.

(Borítókép:  Roger McNamee a lisszaboni Web Summit konferencián 2021. november 3-án.  Fotó: Stephen McCarthy / Sportsfile for Web Summit / Getty Images)

Rovatok