Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Végrehajtjuk a magyar űrstratégiát

2021. november 19., péntek 15:03

Megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására, amelynek legfőbb célja egy magyar kutatóűrhajós felküldése az évtized közepén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – jelentette ki Szijjártó Péter Portóban.

A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) miniszteri szintű ülésén arról számolt be, hogy a kormány idén elfogadta az első nemzeti űrstratégiát a következő tíz évre vonatkozóan, ennek keretében pedig már meg is kezdődött a magyar űrhajós kiválasztásának folyamata. 

Bár Magyarország egyértelműen kis ország, kommunista múltunk rendkívül kevés pozitív hatásának egyike, hogy szert tettünk bizonyos kapacitásokra az űrkutatást illetően, ezért próbálunk aktívak lenni

– fogalmazott a külügyminiszter. Szijjártó azt is közölte, a misszió átfogó tudományos programba illeszkedik. Az űrhajós feladatai közé tartozik majd, hogy dozimetriai, anyagtani, űrbiológiai, gyógyszerészeti teszteket és kísérleteket végezzen. Emellett cél annak a berendezésnek a telepítése is, amelyet jelenleg fejlesztenek egy közös magyar-orosz projekt keretében az űridőjárás jobb előrejelzése érdekében.

A stratégia keretében megkezdődött az előkészítése egy magyar telekommunikációs műhold Föld körüli pályára bocsátásának és a kapcsolódó földi szegmens fejlesztésének is. Magyarország ugyanis 2024-től húsz éven keresztül rendelkezik majd egy geostacionárius pályaszakasz üzemeltetési jogával, így ismét saját telekommunikációs műholdja lehet.

A külügyminiszter elmondta, hogy a kormány pénzügyi alapot hozott létre a szektorban tevékenykedő magyar cégek támogatására is. Emellett tizenhét magyar egyetem együttműködésével kidolgoztak egy versenyképes tudást biztosító űrtudományi kiegészítő képzést.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra is, hogy Magyarország a napokban stratégiai megállapodást kötött az űrkutatási együttműködésről a francia-olasz Thales Alenia Space-szel, amelynek nyomán magyar vállalatok részt vehetnek majd a világ egyik legnagyobb műhold-flottájának működtetésében.

Kiemelte: több szempontból is különleges év volt az idei. Most volt a 75. évfordulója annak, hogy Bay Zoltán magyar fizikus sikeres európai Hold-radar kísérletet végzett. Emellett Magyarországon rendezték meg a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusát, amelyen több mint hatvan asztronauta vett részt, illetve legalább ezer magyar diák is jelen lehetett.

Rovatok