A polipok intelligenciája közismert, például az Egyesült Királyság jogi rendszere is gondolkodó lényeknek ismeri el őket, az ezzel hozzá tartozó jogokkal együtt – ezért is kéri a brit kormány, hogy ne főzzék meg őket élve.

A mágneses-rezonanciás képalkotással (MRI) négy különböző fajon végzett vizsgálat ugyanakkor jelentős méretbeli és felépítésbeli eltéréseket mutatott ki a különböző életmódot folytató állatoknál.

Az ausztrál Queenslandi Egyetem agykutató intézetében, ahol a kórházakban használatosaknál is nagyobb teljesítményű MRI gép működik, különösen nagy felbontású felvételeket tudtak készíteni. Dr. Wen-Sung Chung vezetésével itt három különböző polipfajt és vámírtintahalakat vizsgáltak, és az eredményeiket összevetették a konvencionális MRI-gépekkel végzett vizsgálatokkal. Eredményeiket a Current Biologyben publikálták.

Chung és kollégái azért vizsgálták a vámpírtintahalakat, mert ezek átmenetet jelentenek a tintahalak és polipok között. Ezeket az állatokat nagyon nehéz kifogni, különösen ha épségben van rájuk szükség egy agykutatáshoz. A kutatók végül egy különleges tervezésű hálóval oldották meg a problémát. A vizsgálat megállapította, hogy a vámpírtintahalak agya simább, mint a kevésbé intelligens emlősöké. Ez valószínűleg pont elegendő a mélyben, egyszerű környezetben élő vámpírtintahal lassú életmódjához. Chung ezen túlmenően megállapította, hogy az állat a látásra támaszkodik a vadászat során, ezért kifejezetten fejlett a látásért felelős agyi lebenye.

Azok a polipok, amelyek a felszínhez közel élnek, például korallzátonyok zsúfolt és bonyolult környezetében, gyorsan változó környezethez és más állatok viselkedésének előre látásához alkalmazkodtak. Az ő agyuk nem csak nagyobb, de a főemlősökhöz hasonlóan barázdált. A barázdáltság miatt nagyobb agyfelszín meggyorsítja a jelfeldolgozást és hatékonyabbá teszi a mókuscickányokéhoz hasonló méretű agyuk működését.

Ezek a polipok kiemelkedően az összetett viselkedésekre képesek, amihez hasonlót nem látunk más polipoknál

– mutatott rá Chung.

A zátonyoknál élő polipok magányos állatok, de képesek más fajokkal együttműködni, ha épp úgy hozza a sors. Előfordul például, hogy közösen vadásznak a korall-sügérekkel. Ilyenkor, ha a zsákmány elérhetetlen helyen van, a sügérek jeleznek a polipnak, amely hosszú, ruganyos karjával képes kiugrasztani a zsákmányt, amit aztán megosztanak. Ez gyakorlatilag az ember-farkas együttműködés tengeri megfelelője. Ahhoz, hogy ez sikerüljön a polipnak fel kell ismernie a sügér jeleit.

Chung elmondása szerint a polip agya fánkalakú, ezért nem meglepő, hogy alapvetően más a felépítése, mint az emberé, az ausztrál kutatás mindenesetre fontos lépés a gerinctelenek intelligenciájának megértése felé.

(IFLScience)