Index Vakbarát Hírportál

Spanyolországban hivatalosan is érző lények lettek az állatok

2021. december 11., szombat 13:03 | aznap frissítve

A spanyol polgári törvénykönyv egy, a múlt héten elfogadott törvény értelmében már érző lényeknek ismeri el az állatokat Spanyolországban. A háziállatokat és a vadállatokat is hasonló jogok illetik ezentúl, egy válóper során például a váló pár kutyáját nem vagyontárgyként, hanem érző lényként kell kezelnie a bíróságnak.

Spanyolország jogalkotása eddig csak a büntető törvénykönyvben tért ki az állatkínzás kapcsán az állatokra, minden egyéb esetben tárgyként kezelte őket, írja a Qubit az El País cikke nyomán. Ez azt jelentette, hogy például válás során ugyanúgy kezeltek egy kutyát, mint egy televíziót. Az új jogrendszer értelmében a bíróságnak figyelembe kell vennie az állatok érdekeit mostantól, ezzel pedig védik őket attól, hogy azokat elhagyják, rossz bánásmódban részesítsék, vagy elválasszák tulajdonosuktól egy válás során.

A törvényt a madridi Képviselőház jelentős többséggel fogadta el, egyedül a szélsőjobboldali Vox párt szavazott ellene azzal az indokkal, hogy a törvény dehumanizálja az embert és emberi jogokat juttat az állatoknak. A törvényt támogatók szerint az új állatvédelmi törvény fontos lépés az ember erkölcsi kötelességének teljesítésében, hisz csak az ember képes felismerni mások szenvedését és tenni is ellene. 

Az egyelőre nem világos, hogy a vadon élő állatok és a háziállatok közti különbségeket miként ültetik majd át a gyakorlatba.

A brit kormány döntése egyértelműbb, az figyelembe veszi az érző állatnak számító gerincesek mellett azt is, hogy az állatban megvan-e a gondolkodásra való képesség. Így a gerincesek mellett az angol rákokat, polipokat és tintahalakat is olyan jogok védik, mint például a kutyákat. Igaz, csak idén novemberben került bele a gondolkodásra képes állatokról szóló kiegészítés a jogba, de az Egyesült Királyság kidolgozás alatt álló állatvédelmi törvénye is ezen irányelvek alapján készül.

A spanyol kormánynak 2017-ben nyújtották be először a most elfogadott törvénytervezetet. Spanyolországban évente közel kétszázezer állatot hagynak magára, a képviselők ennek a számnak a csökkenését várják az új törvénytől. Mások abban bíznak, az illegális állatkereskedelem és a feketepiac visszaszorításában segíthet. Az állatvédők komoly győzelemként ünneplik az új törvényt, eddig ugyanis az állatokra vonatkozó szabályozás régiónként eltért Spanyolországban, volt például olyan hely, ahol jogszerű volt akár elpusztítani is a megunt állatot. A menhelyeken uralkodó állapotok javulását és az állatkínzás visszaszorulását is várják az új szabályozástól.

(Borítókép:  Marcos del Mazo / LightRocket / Getty Images)

Rovatok