Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan becsapódik a meghibásodott orosz hordozórakéta

2022. január 5., szerda 20:25

Űrkutatási szakemberek észrevették, hogy egy orosz rakéta egy darabja a következő 24 órában vissza fog zuhanni a föld légkörébe – írja a CNN

Mint azt megírtuk, vasárnap vált nyilvánvalóvá, hogy nem érte el tervezett pályáját és hamarosan visszazuhan a földre az Angara A5 rakéta, amit 2021 utolsó napjaiban indították a Pleszeck űrrepülőtérről. A Szovjetúnió összeomlása óta az Angara az első Oroszországban fejlesztett nehéz hordozórakéta. A december 27-én próbarakománnyal fellőtt példány egyben az új rakéta harmadik tesztje volt.

A kudarc oka, hogy a pálya felső részén beinduló harmadik rakétafokozat, az új Persei a tervezett három indításból először sikeresen működött, de a pályára állításhoz szükséges második indításkor már nem indult.

A próbarakományt az eredeti tervek szerint a működésük végére ért műholdakat gyűjtő úgynevezett „temető pályára” kellett volna eljuttatnia, így azonban a tervezettnél jóval alacsonyabb magasságig jutott.

Most már biztosan kijelenthetjük, hogy a következő 24 órában földet fog érni, de hogy hol, azt senki nem tudja megmondani, ugyanis a következő órákban még néhányszor meg fogja kerülni a földet

– mondta el Holger Krag, az Európai Űrügynökség (ESA) űrszeméttel foglalkozó hivatalának vezetője. Krag közlése szerint bár nagyon valószínűtlen, hogy a roncs bármiben vagy bárkinek is sérülést okozzon, „a veszély valós, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül”.

Az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz úgy nyilatkozott, hogy a kilövést az orosz védelmi minisztérium végezte. Ők egyelőre még nem válaszoltak a sajtó megkeresésére. 

Évente átlagosan 100-200 tonna űrszemét hullik vissza a föld légkörébe. Eddig egyetlen esetről tudni, amikor ez valakit el is talált, egy Lottie Williams nevű nőt Texasban, 1997-ben. A nő túlélte az esetet. 

Rovatok