Az Index új táplálkozástudományi sorozatot indított, amelyben belgyógyászszakértőnk segít eligazodni a mikor, hogyan, mennyit diétázzunk témakörben. Végigvesszük a legnépszerűbb diétákat pro és kontra. Sorozatunk harmadik részében az Atkins-diétáról lesz szó.
Az Atkins-diétát kidolgozójáról, Robert Atkins kardiológusról, a Cornell University szakemberéről nevezték el. Doktor Atkins ugyan már 1972-ben könyv formájában is publikálta ezt az akkoriban egészen különlegesnek minősülő étrendet, de igazán széles körben inkább csak a kétezres évek elején terjedt el. Ma már viszont rendkívüli népszerűségnek örvend, több változata is ismert, és szinte fanatikus követőtábora is van.
Az Atkins-diéta mára annyira népszerű lett, hogy saját weboldala van, és több vállalkozás már kifejezetten ehhez gyárt ételeket, amelyeket akár házhoz is szállít. A diéta különbözik elődjeitől, amelyek elsősorban a kalóriák számolását, és természetesen azok számának megszorítását helyezték előtérbe a fogyás elősegítése és az általános egészségi állapot javítása érdekében.
Az Atkins-diéta azonban forradalmi újítást hozott a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, miután nem a kalóriák megszorításán alapszik, sőt még csak a kalóriákat sem kell számolni a követőknek.
A diéta fő alapja a szénhidrátbevitel folyamatos ellenőrzése és megszorítása.
Engedélyezi viszont a zsírok és fehérjék különösebb korlátozások nélküli bevitelét. Ez persze csak nagy vonalakban igaz, mivel a diétának mára már számos továbbfejlesztett változata létezik.
Atkins doktor szerint egyrészt így gyors és tartós lehet a fogyás, a vér inzulinszintjének csökkenése miatt, másrészt pedig a diéta alatt előtérbe kerülő fehérjefogyasztás gátolja az éhségérzet kialakulását is.
Kidolgozója állítólag önmagán is alkalmazta a diétát, ami persze eleinte fokozta hitelességét. Atkins doktor, aki számtalan könyvet írt módszeréről és annak különböző változatairól – 2002-ben a Time Magazin év orvosa díját is elnyerte –, 2008-ban egy utcai elesés szövődményeiben halt meg, de a rossz nyelvek szerint súlyos érelmeszesedésben szenvedett. Ha ez így volt, az csökkentené a diéta érdemeit, de ebbe most nem megyünk bele.
Ha drasztikusan csökkentjük a szénhidrátbevitelt, a megfelelő vércukorszint fenntartásához szervezetünknek máshová kell nyúlnia, mivel glukózt csak korlátozott mértékben tudunk tárolni. A túl alacsony vércukorszint elkerülése érdekében ezért testünk, ha kívülről nem jut szénhidráthoz, előbb-utóbb más forráshoz kénytelen fordulni ahhoz, hogy glukózt produkáljon. Ennek során többek között ketontestek keletkeznek.
Innen ered a szénhidrátbevitelt radikális mértékben korlátozó diéták összefoglaló neve, a ketogén, vagy röviden keto diéta. Másrészt az inzulinszint alacsonyan tartása valóban akadályozza a hízást, hiszen kicsit leegyszerűsítve a dolgot, ez a hormon felel a szénhidrátok tartalékba küldéséért, konkrétan a zsigeri és hasi zsír mennyiségének növekedését okozva.
Itt már egy kicsit bonyolultabbá válik a dolog, hiszen a zsírok, főként állati eredetű zsírok kontrollálatlan fogyasztása, amelyet az alap Atkins-diéta nem korlátoz, szerepet játszhat az érelmeszesedés kialakulásában.
A fokozott fehérjebevitel pedig esetleg már meglévő vesekárosodás súlyosbodásához vezethet. Paradox módon, vigyázniuk kell vele a cukorbetegeknek is. Ha ugyanis egy viszonylag jól beállított cukorbeteg Atkins-diétába kezd, feltehetőleg szüksége lesz a vércukorszint-csökkentő gyógyszerek új beállítására.
Az, hogy az Atkins-diétával fogyni lehet, gyakorlatilag bizonyítottnak tekinthető.
Egyéb diétákkal történő összevetése természetesen rendkívül nehézkes, főleg hosszú távon, a vizsgálatban résztvevők együttműködésének csökkenése miatt.
A legtöbb ilyen összehasonlitó vizsgálat maximum egy évig tartott. Az ilyen vizsgálatok általában azt az eredményt hozták, hogy az Atkins-diétával lefogyó emberek hasonló eredményt produkáltak azokhoz, akik hasonló összkalória-tartalmú, de más összetételű diétát alkalmaztak.
Egy évnél tovább tartó, megbízható adathalmaz nem áll rendelkezésre. A diéta lényege egyébként nem egyszerűen a fogyasztott szénhidrátok grammjainak számlálásán alapszik, hanem a tápanyag rosttartalmának figyelésén is. Ez alapján számítják ki az úgynevezett nettószénhidrát-értéket. Ha egy adott szénhidráttartalmú tápanyag, például a brokkoli esetét vizsgáljuk, akkor minden 2,3 gramm szénhidrát mellett egy gramm rostot is tartalmaz. Így az Atkins-diéta szerinti nettó szénhidráttartalma 1 gramm.
A diéta négy fázisra osztható, az első a gyors fogyás fázisa, amely a legszigorúbb és a legkedvesebb nettó szénhidrátot engedélyezi, egészen a négyes fázisig, amely már megengedőbb, és az elért eredmények hosszú távú megtartására törekszik. Ha ebben a fázisban az illető mégis elkezdi visszaszedni a már sikerrel leadott kilókat, akkor egy korábbi fázishoz kell visszatérnie.
Az eredeti Atkins-diéta népszerűsége a kétezres évek elején észlelt elsöprő sikere után talán valamelyest csökkent, viszont azóta rengeteg variációja fejlődött ki, akár újabb nevek alatt is. Ezekről majd sorozatunk egy későbbi részében lesz szó!
Az Atkins-diéta általános népszerűsége ellenére sem élvezi minden orvosi, szakmai szervezet támogatását, így például az American Heart Association, az American Dietetic Association, a Dietary Guidelines for Americans, és az American Cancer Society sem támogatja. Ezek a szervezetek főleg
az Atkins-diéta által a korai fázisokban tiltott gyümölcsfogyasztást, illetve az állati eredetű zsírok és fehérjék esetében mutatott túlzott engedékenységet kifogásolják.
Az Atkins-diéta főleg az első fázisban járhat szubjektív mellékhatásokkal is, amelyek a későbbiekben általában enyhülnek. A diéta elkezdése előtt mindenesetre érdemes szakemberrel konzultálni, beleértve háziorvosunkat is. Bővebb információk elsősorban a Mayo Klinika és a WebMD oldalain találhatóak angol nyelven.
Sorozatunk első részében a nyugati típusú diétáról írtunk.
A második rész a periodikus éhezés nevű diétáról szólt.
Korábban a meditárran diétáról is jelent meg írásunk.
A szerző belgyógyász szakorvos, c. egyetemi tanár.
(Borítókép: d3sign/ Getty Images)