Mélytengeri porcoshalak kövületeit tártak fel őslénykutatók a Baranya megyei Tekeres mellett. A középmiocén időszak badeni emeletében képződött (15,2–12,6 millió éves) tengeri üledékből nyert leletanyag az egész Kárpát-medencében egyedülállónak számít. Az ősmaradványok vizsgálatával a tudomány közelebb került a Kárpát-medencében egykor élő mélytengeri gerincesek teljesebb megismeréséhez.
Mint ahogy az ELTE MTI-hez eljuttatott közleményében írták, Magyarország nagy részét ebben a korban a Központi-Paratethys nevű beltenger foglalta el, így idehaza számos badeni korú ősmaradvány-lelőhely ismert, például a Mecsekben, a Bakonyban és az Északi-középhegységben. Ezek között több lelőhely gazdag porcos halak kövületeiben.
A kutatócsoport összesen 38 porcoshal-taxon maradványait azonosította a tekeresi leletanyagban, amelyek közül kilenc teljesen új volt a Központi-Paratethys badeni korú faunáira nézve. A beszámoló szerint a tekeresi porcoshal-fauna legizgalmasabb tagjai az úgynevezett tömörfejűek.
Ahogy a kutatók írták, a porcos halak mindig is megkülönböztetett szerepet játszottak a tengeri gerincesek között, aminek hátterében sokféleségük, egzotikusságuk és sokszor veszélyességük áll. A mélytengeri porcos halak viszont egészen mások, nem emberevő szokásaikról híresek, inkább arról, hogy
küllemük olyan, mintha egy tudományos-fantasztikus filmből szalajtották volna őket.
Felidézték, hogy a munka néhány, Németh Tamás ősmaradvány-gyűjteményében levő fogmaradvánnyal kezdődött. Ezek az orfűi mesterséges tavak vidékéről, Tekeres mellől származtak. A kutatók felkeresték a fogkövületek lelőhelyét, ahol összesen több mint félezer porcoshal-maradványt találtak.
A ma élő tömörfejűek, más néven kimérák kifejezetten mélytengeri állatok. Ezek a kevéssé ismert porcos halak a tengeraljzat közelében élnek, itt keresgélik főleg puhatestűekből és más gerinctelenekből álló táplálékukat. Farokúszójuk elvékonyodik, mellúszóik és szemük nagy, a hátúszó pedig egy nagy tövist visel.
A porcos halak között egyedülálló módon rendelkeznek kopoltyúfedővel. A tekeresi kiméramaradványok állkapocselemek. Hazánkból, sőt a Kárpát-medencéből eddig nem ismertük ezeknek a különleges, primitív porcos halaknak semmilyen maradványát. Hozzánk legközelebb az ausztriai Teiritzberg mellett kerültek elő kimérakövületek
– emelte ki a közleményben Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa, a kutatás vezetője.
A tekeresi porcoshal-faunában más mélytengeri taxonok is megjelentek: a leletanyagban a kutatók kimutattak tehéncápákat, tüskéscápákat, világítócápákat és kutyacápákat is, amelyek ma élő leszármazottai is a mélytengeri élőhelyek lakói.
Napjainkban a mélytengeri élőhelyek mind közül a legrejtélyesebbek és egyben a legnehezebben elérhetők. Ezeken a helyeken speciális nyomás- és fényviszonyok uralkodnak, a tápanyag-ellátottság korlátozott. Az itt élő állatfajok gyakorlatilag elszigetelve fejlődtek, teljesen egyedi életközösségeket kialakítva. A XIX. századig általánosan elterjedt nézet volt, hogy ezeken az élőhelyeken alig van élet, ám hála a rohamosan fejlődő kutatási módszereknek, mára már tudjuk, hogy ez egyáltalán nincs így
– magyarázta Szabó Márton.
A leletanyagban egyebek mellett megjelennek még a homoki tigriscápák, a makócápák, a tigriscápák, a rókacápák, az óriáscápák, a macskacápák, a sasráják, a tüskésráják és a manták is. A beszámoló szerint a kutatók úgy vélik, hogy egy víz alatti csuszamlás sodorta egy helyre a maradványokat.
A kutatómunkában Szabó Márton mellett Kocsis László (Lausanne-i Egyetem, Svájc), Mohr Emőke (ELTE, Őslénytani Tanszék), Szabó Péter (Pécsi Tudományegyetem, Szentágothai János Kutatóközpont) és Sebe Krisztina (Pécsi Tudományegyetem, Földtani és Meteorológiai Tanszék) vett részt. A tanulmány a Papers in Palaeontology című tudományos folyóiratban jelent meg.