Index Vakbarát Hírportál

Itt a megoldás a klímaválságra: bányákat a Holdra!

2023. február 9., csütörtök 12:18

Asztrofizikusok geomérnöki megoldást javasolnak az éghajlatváltozás megoldására, bár a szkeptikusok továbbra is a fosszilis tüzelőanyagok „masszív” csökkentését sürgetik.

A globális felmelegedés ellen kutatók azt javasolták, hogy egy ágyúból lőjenek ki holdporfelhőket az űrbe, hogy eltereljék a napsugarakat a Földről − írta meg a The Guardian

A most megjelent publikációban felvázolt, látszólag a valóságtól elrugaszkodott elképzelés szerint a Holdról több millió tonna por kibányászásával, majd „ballisztikus kilövésével” egy, a Földtől mintegy egymillió mérföldre lévő ponton kellene létrehozni egy „nappajzsot” az űrben, ahol az űrben lebegő szemcsék részben elzárnák a beérkező napfény útját.

Igazán izgalmas volt a felismerés, hogy a természetes holdi porszemcsék éppen megfelelő méretűek és összetételűek ahhoz, hogy hatékonyan szórják a napfényt a Földtől távolra

− mondta Ben Bromley, a Utahi Egyetem elméleti asztrofizikusa, aki a Plos Climate című folyóiratban közzétett kutatást vezette.

Bromley és két kutatótársa többféle anyagot is figyelembe vett, köztük a szenet és a tengeri sót, amelyek akár 2 százalékkal is elhomályosíthatnák a Napot, ha kilövik őket az űrbe. A csapatnak végül a Holdon található porra esett a választása, bár több millió tonnát kellene bányászni belőle, átszitálni, és egy ballisztikus kilövőeszközbe, például egy elektromágneses sínágyúba tölteni, majd évente kilőni az űrbe, hogy fenntartsák a nappajzsot.

Jelentős projekt lenne

Ennek a bányászati és kilövő berendezésnek a Holdra juttatása „jelentős projekt” lenne, ismerte el Bromley, és egy új űrállomás pályára állítását is szükségessé tenné a Föld és a Nap között található L1 Lagrange-pontnak nevezett területen, hogy „a porcsomagokat olyan pályára irányítsák, amely a lehető leghosszabb ideig árnyékot adhat”.

Ez a módszer „finomhangolt tompítókapcsolóként működne, érintetlenül hagyva a bolygónkat” − mondta Bromley, ami előnyt jelentene más javaslatokkal szemben.

A holdport azonban folyamatosan az űrbe kellene juttatni ahhoz, hogy a globális felmelegedés mérséklődjön, különben azt kockáztatnák, hogy az átmeneti lehűlés hirtelen megáll, és a föld gyorsan felmelegszik. Bromley elmondta, hogy a kutatásban szereplő ötlet nem helyettesíti azt az elsődleges feladatot, hogy a karbonkibocsátást csökkentsék.

Semmi sem vonhatja el a figyelmünket az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről itt, a Földön

− mondta. 

(Borítókép: Anthony Anex / EPA / MTI)

Rovatok