Index Vakbarát Hírportál

Újabb Twitter-botrány: perrel fenyegetik Elon Musk cégét

2023. július 4., kedd 10:13 | aznap frissítve

Perrel fenyegeti a Twittert az irodai infrastruktúrájának biztosításával megbízott ausztrál cég. Elon Musk vállalata a tavalyi tulajdonosváltás óta nem fizette ki a tartozásait.

A Facilitate nevű, munkahelytervezésre és irodaberendezésre szakosodott multinacionális cég több mint egymillió ausztrál dollárt, közel 229 millió forintot követel a Twittertől a közösségimédia-vállalat négy különböző országban működő irodája számára nyújtott szolgáltatásokért – közölte a The Guardian.

Az ausztrál cég Londonban és Dublinban szenzorok telepítését, Szingapúrban irodák berendezését biztosította Musk cégének, Sydney-ben pedig leszerelte a Twitter ottani irodáját, és ideiglenesen tárolta a berendezéseit.

A Facilitate szerint a Twitter nem vitatta a számlákat, egyszerűen csak nem fizette ki azokat.

Az Egyesült Államok észak-kaliforniai kerületi bíróságán június végén benyújtott kereset szerint a Twitter azóta nem egyenlítette ki tartozását, hogy tavaly októberben Elon Musk megvásárolta a céget.

Több vállalat is pereskedik a Twitterrel

A kárpótlást követelő cég felhívja beadványában a bíróság figyelmét, hogy több vállalat is pereskedik a Twitterrel azóta, hogy Musk átvette a vállalat irányítását.

Az ausztrál cég szerint Musknak a tartalommoderálást illető döntései, valamint a neonáci tartalmú fiókok kitiltásának feloldása elijesztette a hirdetőket, ami pénzügyi válságba taszította a médiavállalatot. A Twitter szélsőséges megszorításokkal igyekezett orvosolni a helyzetet, ám ez a felhalmozott tartozások miatt perek sorozatát eredményezte – tették hozzá.

A Twitterrel szemben már több eljárás folyik kifizetetlen bérleti díjak és számlák miatt, valamint számos korábbi alkalmazott is beperelte a céget különböző ügyek miatt. Legutóbb június közepén indított pert a vállalat ellen 17 zenei kiadó, ők a szerzői jogok megsértése miatt 250 millió dollár kártérítést követelnek a Twittertől.

Ezenkívül az amerikai kormányzat is vizsgálatot indított annak gyanújával, hogy a Twitter tevékenysége sértheti a szövetségi kereskedelmi bizottsággal (FTC) fennálló biztonsági megállapodásokat – írják.

Rovatok