A tavalyi becsapódási kisérlet következményeinek egy része most vált láthatóvá. Közben az is kiderült, hogy az amerikai közvéleményt messze nem érdekli annyira a Hold vagy a Mars meghódítása, mint az aszteroidák elleni védekezés.
Tíz kilométeres törmelékmező és nagyjából 40 4 és 7 méter közötti távolodó sziklát eredményezett a NASA tavaly szeptemberi kettős aszteroida redirekciós kísérlete, a DART.
A DART egy féltonnás tudományos szonda volt, ami másodpercenként 6,6 kilométeres sebességgel csapódott Didymos-Dimorphos aszteroida kettős kisebb tagjába, a Dimorphosba. A kísérlet tétje nem csak az volt, hogy a kisebb aszteroidát kitéríti-e a találat, hanem az is, hogy miként hat ez a páros 850 x 850 x 620 méteres nagyobb tagjának pályájára. Megállapították, hogy a Didymos pályája is megváltozott, bár jóval kevésbé, mint a csapást elszenvedő, ötödakkora Dimorphosé, amelynek fél órával megnőtt a keringési ideje. Kiderült továbbá, hogy a becsapódás kinetikus energiájánál nagyobb hatása volt a becsapódás nyomán kivetődő anyagnak. A kísérlet egyik fő feladata a kidobódó anyag megbecslése és egy később is használható modell felállítása volt.
Ezen a területen jelentett komolyabb eredményt nemrég a veterán Hubble űrteleszkóp. A becsapódás által felvert porfelhő látványos volt ugyan, de nem segítette a tisztánlátást. Közel egy évvel később azonban már eléggé leülepedett ahhoz, hogy megvizsgálják és az Astrophysical Journal Lettersben elemezzék az utóhatásokat.
A Hubble 37 nagyobb sziklát azonosított, amelyet a róluk visszaverődő fény alapján több méteresre becsülnek. Ezek összesen a Dimorphos eredeti tömegének egy ezrelékét jelentik és nagyon lassan távolodnak az aszteroidától. Ez azt jelenti, hogy a leggyorsabbak is óránként egy méternél kevesebbet tesznek meg. Mivel a Dimorphos gravitációja nagyon csekély, a lassan távolodó törmelék mintegy fele így képes lesz megszökni, a többi pedig idővel visszatér majd az aszteroidához.
Maga a DART egyébként 50 méteres krátert ütött az aszteroidába, azért csak ekkorát, mert az aszteroida porózus, törmelékes szerkezete kiválóan elnyeli a kinetikus energiát. Ezzel együtt egy jó modellhez még tisztázni kell pár kérdést: nem világos, hogy a sziklák milyen hatás nyomán távolodtak el az aszteroidától. Egy részük valószínűleg közvetlenül a becsapódással szállt el, másokat azonban az égitesten körbefutó lökéshullám repítette ki.
A tanulmány időben majdnem egybe esett a Pew Research friss közvélemény-kutatásának megjelenésével, amiben a Mars meghódításáról kérdezték az amerikaiakat. A 10 ezer ember megkérdezésén alapuló kutatás eredménye meglepő volt: az emberek 12 százaléka vélekedett úgy, hogy fontos embert küldeni a Holdra. Még kevesebben, mindössze 11 százalék tartotta fontosnak, hogy embert küldjenek a Marsra. Ugyanakkor sokkal markánsabb, 60 százalékos többség úgy gondolta, a NASA legfontosabb feladata, hogy figyelje a Földet fenyegető aszteroidákat.
Mindez nem jó hír a 93 milliárd dolláros Artemis-programnak. Még rosszabb a Perseverance marsjáró kémcsövekben hátrahagyott talajmintáit visszahozó marsi küldetésnek, amelynek megduplázódtak a költségei, és épp most szaladt bele a költségvetési bizottság ellenkezésébe. Az aszteroidamegfigyelő és -eltérítő kutatások büdzséjét eközben 166 millió dollárról 138 millió dollárra csökkentették.