Az OpenAI igazgatótanácsa menesztette Sam Altmant, a cég vezérigazgatóját, majd tárgyalásba fogtak, hogy visszatérhessen, végül maga Altman döntött úgy, hogy nem vállalja a pozíciót. Azonban nem csak ennyi izgalmat tartogatott a múlt hét vége a cég számára.
Pénteken rúgták ki az OpenAI egykori vezérigazgatóját, Sam Altmant, mivel „nem volt következetesen őszinte a kommunikációjában”. Ezt néhány órával később Greg Brockman elnök és egykori igazgatótanácsi elnök lemondása követte – majd a két techzseni egy új cég alapításáról kezdett tárgyalni.
Egy váratlan fordulat követte az eseményeket, ugyanis szombaton az OpenAI igazgatótestülete úgy határozott: tagjai lemondanak, illetve biztosítják Altman és Brockman visszatérését, amit előbbi meg is fontolt, de végül nem vállalta a feladatot és az igazgatótanács is visszavonta ajánlatát – írja a Verge.
A cég vezérigazgatója vasárnapra a Twich korábbi főnöke, Emmett Shear lett.
Az OpenAI befektetői szerint ez a döntés bizonytalanságba sodorhatja a céget, ugyanis félő, hogy a ChatGPT riválisai utolérhetik a rendszer példátlan felemelkedését.
Az igazgatótanács tagjai azonban kijelentették, céljuk, hogy biztosítsák a „széles körben előnyös” mesterséges általános intelligencia (AGI) létrehozását. A tanács jelenlegi tagjai: