A Naprendszer közelében időről időre bekövetkezik egy-egy csillagrobbanás, ezért felmerül a kérdés, hogy milyen fenyegetést jelent a földi életre a százszorosára erősödő kozmikus sugárzás.
A Föld kozmikus szomszédságában bekövetkező szupernóva-robbanások nem okoztak tömeges kihalást és kevésbé veszélyesek, mint eddig gondoltuk – állítja egy nemzetközi kutatócsoport. A Nature magazinban közölt elemzés megállapítása szerint a bolygónkat védő mágneses mező és az ózonréteg az ilyen kozmikus csapásoknak is ellenáll.
A szupernóva-robbanás a csillagok fejlődését lezáró esemény, olyan gyakori, mint maguk a csillagok. A robbanás oka a csillag izzó ragyogását okozó magfúzió megszűnése. A fúzió óriási nyomáson és hőmérsékleten megy végbe és rengeteg energiát szabadít fel, miközben a hidrogént nehezebb elemekké olvasztja össze. Az elemek fúziója a vasig tart, a folyamat onnantól összességében már több energiát fogyaszt, mint amennyit termel. A csillagokban a fúzió magból kifelé áradó energiája ellentart az anyagot lehúzó gravitációnak. Amikor kifogy az összeolvasztható anyag, a gravitáció hatására a csillag tömege a magra roskad.
Ez hatalmas energiát felszabadító esemény: fénye a Nap ötszázmilliárdszorosa. A kozmikus sugárzás száz fényév távolságban is megszázszorozódik. A szupernóva anyagfelhője radioaktív vas izotóppal árasztja el környezetét – felénk az üledékekben találtak ilyen nyomokat 2,6 millió és 8 millió évvel ezelőttről.
Közvetlen közelben tartózkodni biztosan végzetes, kérdés azonban, hogy mi a biztonságos távolság. A statisztika alapján nagyjából egymillió évente következik be szupernóva-robbanás 300-400 fényév távolságon belül. Egymilliárd évente ennél jóval közelebb is felrobban egy csillag.
Egy tavaly megjelent kutatás szerint például egy ilyen esemény következménye volt a késő devon tömeges kihalás 370 millió évvel ezelőtt. Hasonló esemény volt a késő perm kihalás, amelynek maradványaiban kimutatható volt, hogy erős UV-sugárzás perzselte a bolygót. Ez egybecseng azzal a feltételezéssel, hogy egy közeli szupernóva gammasugárzása egyszerűen elsöpörné az ózonréteget. Ez nemcsak jelentős sugárzással, de erősebb felhőképződéssel is járna, ami lehűtené a bolygót és bedöntené a globális táplálékláncot. Úgy tűnik azonban, hogy valójában nem ez történt.
A légkör az űrből és Napból érkező káros sugárzások 99 százalékát kiszűri, és ez az egyik fő ok, hogy az élet létrejöhetett. A friss kutatás során egy EMAC nevű, korábbiaknál kifinomultabb klímamodellen vizsgálták a légkör kémiájának változását. Az eredmény meglepő volt: szupernóva-robbanás nem okozhatta az ózonréteg összeomlását, sem tömeges kihalást.
A modellben a megnövekedett sugárzás csupán tíz százalékkal csökkentette az ózonréteget, ami olyan léptékű változás, mint amit az ember a CFC hajlakkhajtógázokkal okozott. A felhősödés az Egyenlítő mentén húzódó régiókban megduplázódott, ami szintén elmarad egy igazi világvégétől.
A modell azt is figyelembe vette, hogy a földtörténeti távlatban a légkör összetétele is változott. Kiderült, hogy a felszíni sugárzás a jóval ritkább, oxigénben szegény légkörben sem változott.
Ez azért is jó hír, mert a közeljövőben több szupernóvát is láthatunk. A T Coronae Borealis várhatóan szeptemberben robban fel, de a Naprendszer közvetlen környezetétől valamivel távolabb eső 3000 fényév távolságban.
A Betelgeuse robbanása is biztosan kivételes látvány lesz. A szomszédos óriáscsillag a Napnál 764-szer nagyobb és minden jel szerint az élete végén jár. Arról, hogy mikor következhet be a robbanás, több nagyságrenddel eltérő becslések vannak: vagy a következő százezer évben történik meg a dolog, vagy a következő pár évtizedben. Igazából arra is van esély, hogy
valamikor múlt héten már felrobbant
– mivel ötszáz fényévre van, ezt még évszázadokig nem fogjuk látni. Annyi biztos, hogy emiatt nem kell, hogy világvége-félelmeink legyenek.