Ötven éve keressük rádióteleszkópokkal idegen civilizációk nyomát, de a kutatók eddig semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni. A kutatómunka 1960. április 8-án kezdődött, amikor Frank Drake és munkatársai két távoli csillag felé irányították antennáikat. Azóta a SETI projekthez milliók csatlakoztak.
Mindenki nagyon szeretné tudni, hogy máshol is van-e élet az univerzumban, noha még a Marson sem jártunk, nem ismerjük az összes földi élőlényt, sőt még a Földet veszélyeztető aszteroidák kutatása is gyerekcipőben jár. A földön kívüli élet után kutató SETI program (Search for Extra-Terrestrial Intelligence) rádiójelekből próbálja kimutatni az idegen civilizációk létezését.
Frank Drake a földön kívüli intelligens élet kutatásának kulcsfigurája, és nemcsak a rádiós jelek figyelésével próbált közelebb jutni a megoldáshoz. 1972-ben segített Carl Sagannak megtervezni a Pioneer-táblákat, amelyek egyszerű ábrákon próbálják bemutatni az idegeneknek a földi civilizációt. 1974-ben az Arecibói Obszervatórium újraindításakor három percen át sugározta az emberiség első csillagközi adását: néhány képet a DNS-spirál szerkezetéről, a Naprendszerről és emberi tárgyakról. Az üzenettel a tőlünk 25 ezer fényévnyire lévő Messier 13 gömbhalmazt vették célba.
1977. augusztus 15-én majdnem jelentős esemény történt a SETI-kutatók életében, mert Jerry R. Ehman elfogott egy erős, keskenysávú rádiójelet, amely úgy nézett ki, mintha földön kívüli civilizációtól érkezett volna. Ez ma Wow-jelként ismert, és sajnos egyedülálló kuriózum, azóta sem ismétlődött meg.
Drake jelentős fejlesztése még az a képlet is, amivel kiszámolható az adott területen élő, egymással kommunikálni képes civilizációk száma. Szerinte a Drake-formula ma is működik, de a tudomány fejlődése miatt folyamatosan változtatni kell a megadott értékeket.
A kaliforniai Berkeley egyetemen 1999-ben kifejlesztettek egy módszert, amellyel a rádióteleszkópok adatainak elemzésében bárki részt vehet. A SETI@Home projektben az önkéntesek a saját számítógépükre telepítenek egy szoftvert, ami letölti a SETI szervereiről az adatcsomagokat, és elemzés után visszaküldi az eredményt a központba.
Eredetileg 50-100 ezer számítógépet akartak bevonni a kutatásba, de több mint 5 millió résztvevőt mozgósítottak. Ha eddig nem is találták meg az idegenek nyomát, legalább azt sikerült bebizonyítani, hogy az elosztott adatelemzés jó módszer.
A kritikusok viszont azt mondják, hogy a képlet teljesen használhatatlan. Néhány érték esetében olyan nagy a bizonytalanság, hogy az egyenlet még nagyságrendi becslésre is alkalmatlan. Ráadásul nem veszi figyelembe, hogy a nagy távolság megakadályozhatja az intelligens lények kommunikációját. A Wikipedia jól bemutatja a becslések közti eltéréseket. Az eredeti, 1961-es adatok szerint 10 civilizáció van a Tejútrendszerben, míg a legfrissebb becslések 0,000065 és húszezer között mozognak.
Az univerzumban milliárdszor milliárd csillag van, és a tudósok már rég kiszámolták, hogy az intelligens élet kialakulásának elég kicsiny az esélye – pláne annak, hogy ezzel az élettel kapcsolatba is lépünk. Ettől persze még lehet reménykedni, mert a kutatók egyre több távoli naprendszert és exobolygót fedeznek fel.
A SETI sokat fejlődött az indulása óta, az egyik legfontosabb technológiai előrelépés az Allan Telescope Array beindítása volt. Ez egy kifejezetten SETI-kutatásokra specializált távcsőegyüttes, amely nagyon széles frekvenciatartományban (0,5 és 11,2 gigahertz között) folyamatosan figyeli az égboltot.
Drake egy februárban adott interjúban azt mondta, hogy az idegen civilizációk sokkal fejlettebbek lehetnek nálunk, és ha sikerül kapcsolatba lépnünk velük, akkor sokat tanulhatunk tőlük. A SETI atyja egyébként nagyon reménykedik a sikerben, és nagyon óvatos becslése szerint 20-30 éven belül rátalálhatunk az idegen civilizációk jeleire. Egy másik SETI-kutató, Seth Shostak viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy már az emberiség technikai fejlődése is komolyan veszélyezteti a bolygóközi jelvadászatot.
Shostak 2009 júniusában azt írta a Space.com űrkutatási szakportálon, hogy az analóg tévéadás lekapcsolása után az idegenek nehezebben találnak ránk, mert a digitális adás rádiójele kevésbé figyelemfelkeltő. Ha az emberiség várhatóan néhány évtized alatt simán lebonyolítja a digitális átállást, és nem lesz több analóg sugárzás, akkor vajon hol tartanak a nálunk jóval fejlettebb idegen civilizációk? Könnyen lehet, hogy egészen más frekvenciát használnak, mint amelyekben a kutatások zajlanak és olyan bonyolult módszerekkel kódolják a digitális jeleket, hogy azokat a legjobb számítógépes rendszereink sem tudják dekódolni.
Almár Iván csillagász az Inforádiónak azt mondta (itt meghallgatható az interjú: mp3), hogy ha 10 fényév távolságon belül lenne intelligens élet, akkor azt valószínűleg már megtaláltuk volna. Ez pedig újabb kérdést vet fel: ha meg is találjuk a távoli életet, hogyan kommunikálunk? Küldünk egy hellót, és várunk mondjuk évszázadokat a válaszra? Vagy bevetjük Vonnegut tralfamadori módszerét?
Interdiszciplináris zéró
Szerencsére a SETI eredménytelensége új módszerek fejlesztését ösztönzi, egyesek az optikai tartományban keresnek jelzéseket, mások távoli csillagok helyett a Naprendszerben kutatják az idegenek nyomait.
Az is nyilvánvaló, hogy a SETI-program nem építhet csupán az űrből érkező rádiójelekre, más tudományágak bevonása nélkül esélyünk sem lesz az intelligens lények észlelésére; csillagászok, fizikusok, vegyészek és biológusok közreműködése szükséges. Először azt kell megérteni, hogy a saját bolygónkon hogyan jelent meg és fejlődött ki az élet, különösképpen az intelligencia. Ha ez megvan, akkor pontosabb becsléseket készíthetünk a távoli bolygók feltételezett élővilágáról, és jobban megérthetjük az univerzum működését.
Jól mutatja a technológiánk kezdetlegességét, hogy a szomszédos Vénuszra elküldött COROT űrszonda a Földről készített felvételeket, ám ezekből nem lehetett egyértelműen kimutatni, hogy van élet a bolygónkon.