Még 2010-ben kapta a hátára a világhír a Gliese 581g-t, az első olyan exobolygót, ami a csillagászok mérései szerint a központi csillagjának lakhatósági zónáján belül keringett, vagyis elég napsütést kapott ahhoz, hogy a víz folyékony formában is jelen legyen a felszínén, ne csak forró gőzként vagy épp jégként. 

A bejelentéskor is sok olyan csillagász volt, aki megkérdőjelezte a Gliese 581g valódiságát. Nem olyan meglepő ez, ha tudjuk, hogy is működik ez az egész exobolygó-keresés: egy távcsővel azt figyelik, hogy változik-e valamelyest egy épp vizsgált csillag fényének hullámhossza (vagyis színe). Ezt ugyanis a körülötte keringő bolygók okozzák, méghozzá úgy, hogy a saját gravitációjukkal rángatják egy kicsit a csillagot, ami mérhető változást okoz a csillag fényében, a földi teleszkópok pedig ezt mérve képesek bolygószerű nyomokat találni. A lényeg, hogy ezek az adatok nem mindig egyértelműek, az első találatnál pláne nem voltak azok, szóval volt hely kételkedni. Ennek ellenére a Gliese 581g felkerült a potenciálisan lakható bolygók listájára, hogy tovább vizsgálják.

Vizsgálták is, amíg ki nem derült, hogy a Gliese 581g nem létezik.

Ahogy fentebb írtuk, a csillagászok a csillag fényének változásai alapján kutatnak, de a csillag fényességét nem csak a körülötte keringő bolygók befolyásolják. A napfoltok ugyanúgy léteznek más csillagokon, mint a mi Napunkon, ráadásul egy-egy napfoltcsoport tud hasonló lenni fényességváltozás tekintetében, mint egy arrafelé kóválygó bolygó. Az ilyesmit akkor lehet kiszűrni, ha a csillagászok már tudják, milyen gyorsan forog az adott csillag a saját tengelye körül, a Gliese 581-ről azonban eddig nem tudták, hogy 130 naponta tesz meg egy fordulatot. Most, hogy tudják, újra átnézték a 2010-es adatokat, pontosabban kiszűrték azokat az eredményeket, amik ezzel komoly összefüggést mutattak, és puff, a Gliese 581g már el is tűnt. Ráadásul nem egyedül, a bolygórendszer egy másik tagjának, a Gliese 581d-nek is nyoma veszett, pedig az is a lakhatósági zónán belül lett volna, ha valójában nem egy napfolt lett volna.

Vannak azonban jó hírek is. Egyrészt a Gliese 581 körül keringő, korábban feltételezett bolygók közül maradt még három, amik most már egészen biztosan bolygók és nem a csillagászokat szívató egyéb körülmények. Másrészt bőven maradt még vizsgálandó exobolygó, a Kepler űrteleszkóp 977-et talált meg, igaz, az más módszerrel dolgozott: a nem beérkező fény hullámhosszát vizsgálta, hanem azt figyelte, hogy mikor vetnek árnyékot a csillag előtt elvonuló bolygók (hasonlóan a 2012-es Vénusz-átvonuláshoz, amit a Földről is láthattunk).

Paul Robertson, a Gliese 581g-t legyilkoló tanulmány vezető szerzője szerint ráadásul most, hogy már tudják, milyen gondokat okozhat a csillagtevékenység az adatok kiértékelésében, a jövőben sokkal biztosabban találják majd meg a Föld-szerű, idegen bolygókat.