Index Vakbarát Hírportál

Nincs mágneses mezeje a Rosetta által megfigyelt üstökösnek

2015. április 14., kedd 19:42

Nincs mágneses mezeje az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája által megfigyelt 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösnek – fedezték fel az Európai Űrügynökség kutatói. Az eredmény megkérdőjelezi az üstökösök és a naprendszer más égitestjeinek kialakulásáról szóló elméletet, írja az MTI.

A szakemberek kedden a Geotudományok Európai Szövetségének bécsi tanácskozásán ismertették a Rosetta és leszálló egysége, a Philae magnetométerének mérési eredményeit, amelyekhez az üstökösre való november 12-i leszállásakor jutottak. Tanulmányukat a Science című tudományos folyóiratban is közzétették.

Egyes asztrofizikusok szerint a mágneses tér fontos szerepet játszott a Naprendszer égitestjeinek kialakulásában 4,6 milliárd évvel ezelőtt.

Ha a 67P/Csurjumov-Geraszimenko minden üstökösmag képviselője, akkor úgy véljük, hogy a mágneses erők nem játszhattak szerepet az égitestek egy méternél nagyobb építőköveinek összeállásában

– magyarázta Hans-Ulrich Auster, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók a Philae leszállóegység mágneses erőteret mérő berendezésének, a ROMAP-nak és a Rosetta magnetométerének, az RPC-MAG-nak a méréseit elemezték. A Rosettát körülvevő mágneses mezőben való változás tette lehetővé, hogy az RPC-MAG észlelje azt a pillanatot, amikor a Philae-t 2014. november 12-én elindították az üstökösre, a ROMAP pedig az üstökös felszínén való leszállás eseményeit rögzítette és meghatározta a Philea irányát is a leszállást követő órákban.   

A szakemberek arra is felfigyeltek, hogy a Philae nem csak egyszer érintette az eredetileg kijelölt Agilkia leszállási helyet, hanem négyszer. Ezek között volt az is, amelytől bukfencezve eljutott végső leszállási pontjához, az Abydoshoz.

Ez a nem tervezett repülés segítette Ulrich Auster csapatát, hogy pontos mágnesestér-méréseket végezzen azon a négy ponton, ahol a Philea érintkezett az üstökös felszínével, és a felszín fölötti magasságokban is.

A Rosetta-misszió egyébként az Európai Űrügynökség legnagyobb projektje, amelyet nagy érdeklődés és izgalom is övez: nemrég a Philae nem válaszolt a Csurinak becézett üstökös felszínén, majd tájékozódási nehézségek miatt kishíján elvesztették a Rosettát.

Rovatok