Indonéziában egész országnyi területek lángolnak július óta, a helyzet október végére már olyan súlyossá vált, hogy a fél régiót füst borította, amibe már félmillióan betegedtek bele. A hibás nem a természet, hanem az ön otthonaiban is megtalálható termékek alapanyagát előállító, rövidlátó gazdasági szereplők, a kedvezőtlen éghajlat és az impotens indonéz kormány. Ráadásul mindez már évekkel ezelőtt megtörténhetett volna. És akkor miért csak most hall minderről először?
Indonéziában éppen az utóbbi évtizedek legnagyobb természeti katasztrófája zajlik. Bár a várva várt eső végre enyhített a helyzeten, hónapok óta lángolnak az erdők, a mindent beborító füst szépiaszínbe vonta fél Délkelet-Ázsiát. A gigantikus erdőtűz július körül kezdődött, szeptember elején lobbant be igazán, és november első napjaiig szinte megbénította a régió életét. Eddig 21 ezer négyzetkilométernyi erdő égett le.
A katasztrófa a legsúlyosabban Szumátra és Borneó szigetét sújtja, ahol 43 millióan élnek a határértéket sokszorosan meghaladó légszennyezettségben. Október végéig félmillió légúti megbetegedést jelentettek az országban, és 19 ember halt meg egyértelműen emiatt, bár feltehetően a bejelentett esetek száma elmarad a valódi nagyságrendtől. A Greenpeace szerint például évi 110 ezer haláleset köthető a rendszeres tüzekhez. Ráadásul mindez nemcsak a lakosságra hat ki, hanem Indonézia gazdag élővilágára is: az orangutánoktól a különböző madárféléken át egészen a rovarokig számos állatfaj került komoly veszélybe.
A Greenpeace szeptemberben drónvideót is készített az indonéz állapotokról:
Múlt hónapban hat indonéz tartomány hirdetett szükségállapotot, van, ahol ötven méterig se lehetett ellátni a füsttől. A szmog Malajziába és Szingapúrba is átterjedt, a szomszédok is iskolákat zártak be és repülőjáratokat kényszerültek törölni – nem csoda, hogy egyre hangosabban követelik, hogy az indonéz kormány erélyesebben lépjen fel a probléma ellen. De rajtuk kívül is a régió szinte összes országa – Thaiföld, a Fülöp-szigetek, Vietnam, Kambodzsa, Brunei – megérezte a katasztrófát.
Ez egy rendkívüli méretű emberiség elleni bűntett
– mondta Sutopo Puro Nugroho, a független indonéz Meteorológiai, Klimatológiai és Geofizika Ügynökség (BMKG) szóvivője.
Október utolsó napjaiban aztán végre megérkezett a hónapok óta várt eső, amely valamelyest javított a katasztrofális helyzeten: kipucolta a fullasztó szmog nagy részét, és az érintett területeken élők hosszú idő után újra megláthatták az eget. A maláj meteorológiai szolgálat is bejelentette, hogy elkezdődött az esős évszak.
Több szervezet is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a válságnak közel sincs vége azzal, hogy átmenetileg javult a légminőség és elhárult a közvetlen egészségügyi veszély. Egyrészt a füst még mindig terjed: épp kedden zárták le például a miatta a Merapi Hegyi Nemzeti Parkot Jáva szigetén. Másrészt a hatóságok kezdik ugyan utolérni a természetet, az erdők helyzetét közel valós időben figyelő Global Forest Watch térképén azonban látszik, hogy még mindig rengeteg helyen lángol az ország:
A szakemberek szerint a helyzet jó úton haladt afelé, hogy az utóbbi évtizedek legsúlyosabb tűzkatasztrófájává dagadjon: már így is az 1997-es indonéz óriástűz óta nem látott méretű. És az, hogy ezt úgy tűnik, sikerül elkerülni, az se nem az indonéz kormány határozott fellépésén, se nem a helyi cégeken múlik – éppen ez utóbbiak ugyanis azok, amik évről évre a környezeti katasztrófa határán táncoltatják az egész régiót a szándékos erdőégetéseikkel.
Feltűnő, hogy bár minden megfigyelő egyetért abban, hogy rég nem látott súlyú természeti katasztrófa zajlott az utóbbi hónapokban Indonéziában, a nyugati média messze a jelentősége alatt kezelte a helyzetet. Ennek több oka is lehet.
Az egyik, hogy Indonézia nagyon messze van, hiszen még a globalizált világban is jellemző maradt, hogy valami minél távolabb történik tőlünk, annál kevésbé érezzük át a súlyát. Mennyivel húsba vágóbb lenne a probléma, ha nem valahol a távolban égne egy Szlovénia méretű terület, hanem mondjuk Szlovénia égne!
Feltehetően az se fokozza az európai média éberségét, hogy Indonézia nemcsak messze, de Ázsiában is van. A kaliforniai erdőtüzekről például sokkal többet hallani errefelé is, pedig a szintén nagyon súlyos természeti katasztrófában eddig idén 1200 négyzetkilométer égett le összesen, szemben az indonéziai 21 ezerrel. És nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy nagyon sok nyugati céget érinthet nagyon kellemetlenül, hogy a fő beszállítói ekkora galibát okoznak.
Valójában nem egy, hanem több ezer tűzről van szó: a műholdképek alapján több mint 127 ezer erdőtüzet azonosítottak idén az országban. Ennek az óriási számnak a magyarázata, hogy Indonézia a világ legnagyobb pálmaolaj- és papírfa-kitermelője. Az ezeket az iparágakat pörgető cégeknek pedig minél több ültetvényre van szükségük, hogy minél többet tudjanak termelni. Ehhez viszont rengeteg üres földterületre van szükség. És mi a leggyorsabb és legköltséghatékonyabb módszer egy földterület kiürítésére?
És ez évről évre megismétlődik: az érdekelt cégek és kisgazdák újabb és újabb erdőket és tőzeges területeket gyújtanak fel, hogy „megtisztítsák” a termőföldeket az ültetvényeik számára. Különösen a tőzegégetés okoz óriási károkat, mert ilyenkor egy egyszerű erdőtűznél nagyságrendekkel több szén-dioxid szabadul fel. A tőzeget rendes körülmények között nagyrészt víz borítja, de az ültetvényesek csatornái miatt óriási tőzeges területek száradtak ki, amelyek így extrém gyúlékonyak. Ráadásul a tűz a föld alatti tőzegréteget is eléri, ott pedig nincs az az eső, ami kioltsa.
Indonézia éves szinten már így is a világ ötödik legnagyobb károsanyag-kibocsátója. A World Resources Institute (WRI) nevű nonprofit szervezet szerint viszont az utóbbi hónapokban a tüzek miatt az ország naponta több káros anyagot juttatott a levegőbe, mint ami az Egyesült Államok teljes gazdaságának a napi kibocsátása. A Bloomberg számításai szerint pedig több olyan nap is volt, amikor Indonézia még Kínát is maga mögé utasítva a világ legkörnyezetszennyezőbb országává vált. De ha igazán szeretik az összehasonlításokat, itt van még néhány: az indonéz erdőtűz három hét alatt több szén-dioxidot termelt, mint Németország, még pár héttel rá pedig mint Japán egy egész év alatt.
Egyszerűen szólva, ez egy klímakatasztrófa
– mondta Nigel Sizer, a WRI erdőprogramjának igazgatója, aki szerint csak ez az esemény akár három százalékkal is megdobhatja a globális éves emberi kibocsátás mértékét.
A fő probléma nem is a legnagyobb cégekkel, hanem a kisebb vállalkozásokkal van, amelyek maffiamódszerekkel veszik rá a helyi gazdákat az égetésre. Ráadásul a korrupt tisztviselőkkel is összefonódnak, akik későbbi támogatásért földjogokat biztosítanak nekik, így az utóbbi két évtized kormányait is felelősség terheli a megfigyelők szerint. Akárcsak a most fennhangon kritizáló Szingapúrt, ahol sok ilyen indonéz cég működik a helyi bankok támogatásával. A helyzeten pedig nyilván az sem segít, hogy a nyugati óriásvállalatok úgy veszik a szappantól a jégkrémig számos hétköznapi termékükben megtalálható pálmaolajat, mintha mi sem történt volna. Az egyik legnagyobb ilyen cég, a PepsiCo például több vállalást is tett, hogy csak felelős módon előállított pálmaolajat vásárol fel, de a természetvédő szervezetek szerint ezekben a vállalásokban több a kiskapu és a kivétel, mint a valós tartalom.
Szóval a szereplők jól összegabalyodtak ebben a zavaros helyzetben, de az optimistább elemzők szerint az idei katasztrófa lehetőséget teremthet Joko Widodo elnöknek, hogy végre valóban felléphessen a rendkívül káros gyakorlat ellen. Erre utal például, hogy októberben moratóriumot hirdetett a tőzeges területek bérleti jogára, hogy megakadályozza a további tőzegégetést. Mutatja viszont, mennyire korlátozott a mozgástere, hogy szeptemberben a saját kormánytisztviselői keltek ki néhány nagy cég erdőirtás-csökkentő javaslata ellen, mondván, hogy az tönkretenné az indonéz gazdaságot.
Az, hogy az idei égetésekből kerekedett ki nagyobb katasztrófa, nem bármelyik korábbiból, pusztán az időjárásnak köszönhető. Idén ugyanis a szokásosnál hosszabbra nyúlt a szárazság, az El Niño pedig mindent felforgatott, és elmélyítette a természeti válságot. A kormány be is ismerte, hogy az állami meteorológiai szolgálat nem figyelt fel időben a várható kockázatokra. Az időjáráson múlt tehát az is, hogy az évente megismétlődő káros gyakorlat a szokásosnál nagyobb katasztrófába torkollott, és szintén az időjárásnak köszönhető, hogy nem vált még ennél is súlyosabbá a helyzet.
Pedig a szándék megvan a változtatásra. Widodo elnök tavaly ősszel, vagyis épp egy éve került hatalomra. Akkor azt ígérte, keményen oda fog csapni az illegális erdő- és tőzegégetőknek. Van is miért: az erdőirtás mértéke az egész világon Indonéziában a legnagyobb, ráadásul a szélsebesen zsugorodó erdők 80 százaléka illegálisan tűnik el.
A hatóságok még szeptemberben le is tartóztattak hét cégvezetőt, többek között a szingapúri bázisú APP, a legnagyobb indonéziai papírgyártó cég egyik lányvállalatáét. A kormány azonban gazdasági megfontolásból nem hozta nyilvánosságra minden érintett cégek nevét. A régió országait tömörítő Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) környezetvédelmi miniszterei pedig az esőzések megindulása után találkoztak a vietnami Hanoiban, de konkrét intézkedések vagy javaslatok itt sem születtek, csak egy közlemény, amelyben a miniszterek „aggodalmukat fejezték ki a szmog példátlan súlyossága és terjedése miatt”. Egyedül a szingapúri miniszter kelt ki Indonézia ellen, és felszólította a kormányt, hogy tegyen közzé több információt a gyújtogatókról.
A halovány intézkedéseket rengeteg civil szereplő élesen kritizálta. Eric Meijaard, a Queenslandi Egyetem Indonéziában élő professzora például a szigor mellett a megfelelő tájékoztatást is hiányolja:
Indonézia óriási területein van szükségállapot hónapok óta. Miért nem született országos szintű tűzgyújtási tilalom, amelyet minden tévéadó nonstop hirdet? Miért nincs világos üzenet: ha égetsz, börtönbe mész.
Widodo október utolsó napjaiban, amerikai útját megszakítva érkezett a helyszínre, és határozottabb fellépést ígért. Azóta 30 repülővel és 22 ezer fővel oltatja a tüzet, és Borneó partjainál hadihajók várakoznak, ha ki kéne üríteni a szigetet. A közvetlenül érintett Malajzián és Szingapúron kívül Ausztrália és Japán is küldött segítséget, az indonéz Vöröskereszt pedig 700 ezer védőmaszkot osztott ki. A kormány saját számításai szerint már több mint 30 milliárd amerikai dollárnyit költöttek a tűz elleni harcra. Az ország vallási tanácsa még tömeges imádkozásokat is szervezett az esőért. Erre azért rásegített a maláj kormány felhőmagvasítása is, vagyis az a gyakorlat, amikor repülőkről különféle anyagokkal bombázzák a felhőket, hogy elősegítsék a csapadékképződést.
Minden azonban csak tűzoltás – a szó szoros értelmén túl olyan értelemben is, hogy mindössze rövid távú katasztrófakezelést jelent, nem valós megoldást. A legtöbb kritikus hang egyetért a további teendőkben:
A szakértők szerint a legfontosabb lépés a probléma hosszú távú megoldása felé, hogy létre kell hozni egy egységes térképet, amelyen az ország minden erdője és tőzegese szerepel, részletes topográfiai információval és a területek bérleti státuszával. Ez alapján akár pár hónapon belül el lehetne kezdeni a tőzegesek helyreállítását és a területek monitorozását. És persze hosszú távon nem ártana fenntartható pályára állítani a gazdaságot. Ehhez először hatékonyabb földkezelési módszert kellene elterjeszteni a „leégetem és továbbállok” idejétmúlt gyakorlata helyett. A fő probléma azonban az ország mezőgazdaságának egészségtelen mértékű függése egyetlen terméktől, a pálmaolajtól.
(Borítókép: Égő pálmaolaj ültetvény Borneó szigetén, 2015. november 1-jén. Fotó: Ulet Ifansasti/Getty Images)