A marihuána hatásait vizsgáló tanulmányoknál nem árt észben tartani, hogy a legnevesebb kutatók sem ismerik pontosan a szer hatásmechanizmusát, ahogy az érintett agyterületek működését sem. Szükség lenne további kutatásokra, de a szigorú drogügyi szabályozás ezeknek ott tesz keresztbe, ahol tud.
Egy új kutatás szerint a masszív füvezés kellemetlen mellékhatása lehet a verbális memória, a szókincs romlása. A kutatásban ötéves időközönként vizsgáltak marihuánafogyasztókat, akik közül minden második résztvevő elhasalt egy egyszerű memóriateszten (egy szóval kevesebbre emlékeztek egy 15 szavas listáról, mint a kontroll csoport tagjai). A kutatók ugyanakkor a hosszú távú szerhasználatot nem hozták összefüggésbe más kognitív funkciók romlásával, például a feladat-végrehajtás sebességével, vagy a végrehajtási képességek megváltozásával.
A fűszívás hosszú távú hatásait vizsgáló tanulmányban, a CARDIA-ban (Coronary Artery Risk Development in Young Adults) összesen 5000, 18-30 év közötti felnőttet vizsgáltak. A résztvevők önbevallásos módszerrel jelölék, hogy fogyasztottak-e marihuánát az elmúlt hónapban. (A kutatók, mondhatni, biztosra mentek; sejthették, hogy jó eséllyel találnak majd megfelelő alanyokat. Egy nemrég végzett kutatás szerint az egyetemisták körében a fűfogyasztás harmincéves csúcsot döntött.)
A kognitív készségeket vizsgáló teszten figyelembe vették a résztvevők verbális memóriáját; hogy milyen sebességgel oldanak meg feladatokat; és hogy milyenek a végrehajtó funkcióik. Az előzetes felmérések szerint a hosszú távú fűfogyasztás mindháromra rossz hatással van, de a kutatók ebben a vizsgálatban figyelembe vettek más faktorokat is – például a depressziót, vagy azt, hogy az alanyok fogyasztottak-e más szereket is. Mindezt figyelembe véve a vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy
Napnál világosabb: minél többet szív valaki, annál kevesebb lesz az esze. Hát nem véletlenül mondják, hogy elszívta az agyát, nem? Ugye. Jól hangzik, de nem ilyen egyszerű. A kutatók
A mostani kutatási eredmények beleillenek abba a tudományos kánonba, amely szerint a marihuánafogyasztás károsan hathat a kognitív készségekre. Ezt kevesen vitatják, csak nem bizonyosságként, hanem lehetőségként beszélnek róla, és nem vezetik le a pontos hatásmechanizmust – mert ők maguk sem ismerik azt.
Talán ez lehet az oka, hogy a kannabisszal kapcsolatos tanulmányok gyakran egymásnak ellentmondó végeredményt mutatnak. Egy új-zélandi vizsgálat például azt mutatta ki, hogy egyértelmű összefüggés van a fűfogyasztás és az intelligenciahányados csökkenése között, de egy friss tanulmány szerint a tinédzserek IQ-szintjének csökkenése nincs összefüggésben azzal, hogy mennyit szívnak.
Irodalomtörténeti perspektívából nézve a kutatási eredmények hihetetlennek tűnnek. Ha a fű tényleg rontja a szókincset, hogy lehetett a gonzo újságírás atyja a full narkós Hunter S. Thompson? Az írásképén csak akkor látszott, hogy mennyit drogozik, ha arról írt, hogy mennyit drogozik, de egyébként olyan választékosan fogalmazott, mint William Shakespeare. (Akiről szintén sejteni lehet, hogy kipróbálta a marihuánát.) És ott van a szószátyár Stephen King, a hasisrajongó körökbe járó Alexandre Dumas, a szkíta drogpartikról tudósító Hérodotosz, vagy a tudománykommunikáció egyik legnagyobb alakja, Carl Sagan. Egyikük sem vetette meg a marihuánát, és egyiküknek sem kell keresgélnie a szavakat.
Persze, ez hasonlóan hülye érvelés, mintha a dohányzás és a rákkockázat összefüggéseit vizsgáló tanulmányok hitelességét a 80 éve dohányzó, de makkegészséges ismerősök felemlegetésével próbálnánk aláásni. Csakhogy a cigaretta káros hatásairól rengeteg hatástanulmány készült, és az erről szóló megállapítások nem ellentmondásosak: ellenkezőleg, egymást erősítik. A marihuánára ez nem igaz. Amíg nem sikerül megfejteni a szer pontos hatásmechanizmusát, addig a híres narkósokra való hivatkozás is épp olyan jó ellenérv lehet, mint bármi más.
A marihuána nagyjából hatvanféle kannabinoidot tartalmaz; ezek a pszichoaktív komponensek lépnek kapcsolatba az agy receptoraival. Az elsődleges komponens a tetrahidro-kannabinol (THC), ami az euforikus betépés érzését is kiváltja. A THC működése nagyon hasonlít az anandamidéra, ami az agyban magától termelődik; ez szabályozza a hangulatunkat, az alvást, a memóriát és az étvágyat.
A kannabinoidok folyamatosan aktiválják a neuronok működését; ezt mi csak eltorzult észlelésként észleljük, miközben komplex gondolatfolyamok áramlanak az agyunkban. Ilyenkor nehéz bármire koncentrálni – leszámítva azt a témát, amin épp merengünk –; ezért is tanácsolják, hogy aki be van tépve,
A marihuána hatása nagyban függ attól, hogy mennyire potens maga a növény. A feketepiaci marihuánában a THC aránya 2-5 százalék lehet (igaz, az újabb fűfajtáknál ez akár a 12 százalékot is elérheti), a jó minőségű gandzsa 15 százalékos, a hasisolaj 60-70 százalékos. Nagy dózisban fogyasztva a hatás szélsőséges reakciókhoz is vezethet: pánikrohamokhoz, hallucinációkhoz, nyugtalansághoz, rettegéshez. Mint ebből is látható, a hatás nagyban függ a fogyasztótól, illetve a szerrel szemben kialakított toleranciától is. Ami egyeseknek épp csak egy laza betépéshez elég, attól mások órákon át retteghetnek.
Ami a memória romlását illeti: nincs rá közvetlen bizonyíték, hogy a füvezés tartósan károsítaná az emlékezőtehetséget. Egy 2012-es kutatás szerint a hatás kétségkívül létezik – csak éppen nem tartós. Az alkalmi marihuánafogyasztók koncentrációs készségét jobban összezavarhatja a fűszívás, mint a rendszeres fogyasztókét – legalábbis a fogyasztás utáni hat órában. De a kognitív tesztek eredményei alapján három hét után lehetetlen megmondani, hogy a résztvevők közül ki füvezett és ki nem. Egy 2002-es kutatásban 77, masszívan füvező alanyt vizsgáltak, néhány nappal azután, hogy abbahagyták a szívást. A hetedik napon végzett felmérések még a kontroll csoport előnyét mutatták, de négy héttel később ez teljesen eltűnt.
Hétből öt tanulmány szerint 28 nap után semmilyen különbséget nem lehet kimutatni a két csoport koncentrációs készsége között. (A két másik tanulmánynál az eredményt befolyásolhatta az adatfeldolgozás módszertana is, mert máshogy mérték az alanyok feladat-végrehajtási készségeit.)
A tinédzserek viszont jobb, ha óvatosan közelítenek a fűhöz. Vannak arra utaló bizonyítékok, hogy a fejlődő szervezetben a fű komoly problémákat okozhat. (Bár ezek sok esetben közvetett bizonyítékok, az eredmények nagyjából egy irányba mutatnak.) Azt már korábbi MRI-vizsgálatok kimutatták, hogy a rendszeresen füvezőknél elvékonyodik az agyi szürkeállomány az orbitofrontális kéregben, a függőségért és a hangulatváltozásokért is felelős agyterületen. De azt, hogy ez a gyakorlatban mivel jár, arról még a neurológusok is csak tippelgetnek.
Az viszont tény, hogy ahogy fejlődik az agy, fizikailag is átalakul az emlékek tárolásáért is felelős agyterület, a hippokampusz. A fizikai változás a korai emlékeinkre is hatással van; ez az oka, hogy csak homályosan emlékszünk a gyerekkorunkra. Az agy tinédzserkori változásai igen komplex folyamatok, és az állatkísérletek azt mutatják, hogy ezekbe nem szerencsés beleavatkozni. Az anyaméhben THC-vel beoltott patkányembriók például felnőttkorukra sokkal több memóriaproblémát mutattak, mint az egészséges társaik, és a szer a felnőtt példányok kognitív készségeire is rossz hatással volt.
A szakértők maguk is elismerik, hogy ezeket a folyamatokat még ma sem értjük pontosan. Ez indokolttá tenné a további kutatásokat, de
Elsősorban ez az oka, hogy a témával kapcsolatos szakirodalomból fájóan hiányoznak a kontrollált körülmények között végzett tanulmányok. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) első osztályú (ScheduleI) kábítószerként tartja nyilván a marihuánát, vagyis egy kalap alá veszik az ecstasyval, a heroinnal és az LSD-vel. (Ironikus, de a kokain és a kristálymeth csak másodosztályú (Schedule II) drogok; nagyjából annyira tartják őket veszélyesnek, mint a receptre kapható gyógyszereket.)
Ahhoz, hogy ma valaki az Egyesült Államokban a marihuána hatásait kutathassa,
Mindehhez hozzájönnek a magas kutatási költségek, ami tovább nehezíti a helyzetet. Ráadásul azok az egyetemi kutatóközpontok, kórházak és más intézmények, amik a marihuánakutatással foglalkozhatnának, gyakran nem vállalják a rizikót. A fennmaradásuk gyakran állami támogatástól függ, ezért kétszer is meggondolják, hogy pont erre költsenek-e a kutatási alapból.
Mivel nehéz fűhöz és engedélyhez jutni, a hosszú távú hatástanulmányok többnyire önbevallásos alapon készülnek. Amikor a fűfogyasztás hatásait vizsgálják, a kutatók többnyire nem ellenőrzött minőségű fűvel, kontrollált körülmények között elvégzett, éveken át tartó vizsgálatsorozatot végeznek; inkább a törvény szabta kereteken belül próbálnak mozogni. Vagyis felhajthatnak egy csomó önkéntest, akiket megvizsgálhatnak MRI-vel, memóriajátékokkal és pszichológiai tesztekkel. De mit bizonyít majd a végeredmény, ha az alanyok csak azt mondhatják el, hogy mikor és mennyit szívtak, de azt sem ők, sem a kutatók sem tudhatják, hogy pontosan mit?