Index Vakbarát Hírportál

Harmadszor is sikeresen landolt a Blue Origin rakétája

2016. április 4., hétfő 14:31

Szombaton harmadszor is épségben tért vissza a földre a Blue Origin hordozórakétája, a New Shepard, miután elérte a 103 kilométeres célmagasságot. Ezúttal is ugyanazt a rakétát használták a manőverhez, mint az első két alkalommal. A mostani teszt annyival ment tovább, hogy az eddigieknél alacsonyabban, csak 1,1 kilométerrel a föld fölött indították be a hajtóművet, amely a biztonságos leszállásig lassította a rakétát.

Az első landolást még tavaly novemberben hajtotta végre a cég, a másodikat idén januárban. Ezzel bizonyos szempontból előrébb járnak bárki másnál a piacon, és valóban fontos eredményekről van szó. Másrészt viszont nem is olyan bonyolult dologgal próbálkoznak, mint a rivális SpaceX, Elon Musk űrhajós cége. 

Bár a Blue Origin tulajdonosa, az egyben Amazon- és Washington Post-vezér Jeff Bezos előszeretettel dicsekszik azzal, hogy nekik már többször sikerült az, ami a rivális a SpaceX-nek csak egyszer, valójában fontos különbségek is vannak a két projekt között. A New Shepard valóban többször bemutatta, hogy eléri a világűrt, majd vissza is tér, viszont valójában nem is eljutni nehéz az űrbe, hanem ott maradni, vagyis Föld körüli pályára állni. Ehhez sokkal nagyobb sebesség kell. Másrészt a SpaceX Falcon–9 rakétája oldalirányú gyorsulást is végrehajtott, tehát jóval komplexebb manőver után landolt sikeresen decemberben.

Viszont a két cég nem is ugyanabban a műfajban versenyez: a SpaceX célja, hogy pályára tudjon állítani dolgokat, amelyeket szállítmányként magával visz a rakéta, vagyis kereskedelmi oldalról közelít, míg a Blue Origin inkább a magánűrhajózást tenné lehetővé. 

Rovatok