A legmodernebb orvosi képalkotó berendezésekkel sikerült megvizsgálni, hogy mi történik az emberi aggyal LSD hatása alatt. Az új eredmények példátlan részletességű betekintést nyújt a szer hatásmechanizmusába; ami ebben igazán érdekes, hogy ennek alapján az agy működését is jobban megérthetjük. A pszichedelikus szerek történetében ez legalább akkora áttörés, mint a részecskefizikában a Higgs-bozon felfedezése volt.
Az LSD agyra gyakorolt hatását most először vizsgálták a modern orvostudomány eszközeivel. A legújabb képalkotó eszközökkel sosem látott mennyiségű és minőségű adatot szereztek arról, hogy mit tesz az agyunkkal az egyik legerősebb drog, amit valaha felfedeztek. Szerencse, hogy sikerült a klinikai vizsgálathoz húsz önkéntest találni, akik a tudomány nevében vállalkoztak a feladatra. A témával foglalkozó tanulmányt a Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban publikálták.
Az injekció formájában beadott LSD a változások egész hullámát indította el az agyban: Az egyes agyterületek aktivitása és a köztük lévő kapcsolódások is megváltoztak. A szerrel foglalkozó kutatók eddig nem értették, mi lehet a tudományos magyarázat a fogyasztók által emlegetett érzéseknek – a világgal való eggyé válás, az én-tudat elvesztése, vizuális hallucinációk –, de a mostani eredmények új, tudományosan is megalapozott elméletekhez vezethetnek.
A vizsgálatok szerint az LSD által kiváltott érzékcsalódásokat és látomásokat az okozza, hogy az agy a szükségesnél több régióból gyűjti be a szükséges információt. Ha LSD hatása alatt ránézünk valamire, nemcsak a vizuális kéreg (a látásért felelős agyterület) aktiválódik, hanem más agyi régiók is. Ez megmagyarázhatja, hogy a szerhasználók körében miért olyan gyakori a szinesztézia élménye, amikor az egyik érzéki benyomáshoz önkéntelenül egy másik társul. Ilyenkor nemcsak az olyan költői fogalmak silányulnak egyszerű melléknévvé, mint a lágy meleg vagy a fehér csönd, hanem színeket hallhatunk és hangokat láthatunk.
Az új felvételeken látható, hogy LSD hatására az agy korábban elkülönült régiói kommunikálni kezdenek egymással, sokkal egységesebben működő szervet alkotva. Ugyanakkor más agyterületek, amik korábban hálózatot alkottak, elkülönültek egymástól. Ehhez a jelenséghez társult az a bizonyos egységélmény, és az öntudatvesztésnek az a formája, amit az ego széthullásának is neveznek.
A tanulmány vezető szerzője, David Nutt ma az Imperial College London neuropszichofarmakológusa, de korábban a brit kormány drogügyi szaktanácsadója volt. Szerint az idegkutatással foglalkozó szakemberek ötven éve várnak erre a pillanatra
Ez ugyanaz az idegtudományoknak, mint a Higgs-bozon a részecskefizikának. [...] Nem tudtuk, mi okozhat ilyen mély benyomásokat. Túl bonyolult volt megfejteni.
Nutt megjegyezte, hogy a kutatást mennyire megnehezítette más tudósok vonakodása. A kutatók vagy egyszerűen féltek, vagy nem vállalkoztak rá hogy elgördítsék az útból az akadályokat. Ahogy azt korábban megírtuk, a kábítószerek tanulmányozása a törvényi korlátozások miatt is nehézkes, de az ezzel foglalkozó intézeteket többnyire az állam finanszírozza. A kutatók emiatt inkább nem kockáztatják meg, hogy drogkutatásra kérjenek támogatást.
Az LSD-t, leánykori nevén lizergsav-dietilamidot először 1938-ban szintetizálták, de az elmére gyakorolt hatásaival 1943-ig nem voltak tisztában. Az ötvenes-hatvanas években az LSD-nek nagy hatása volt a pszichológia és a pszichiátria fejlődésére, de miután a szer elszabadult, és fenekestől felforgatta az amerikai kultúrát, a kormány tiltólistára helyezte a szert. Ez azonnal betette a kaput a tudományos kutatásnak is: kárba veszett fáradságnak tűnt minden erőfeszítés, amit az LSD terápiás célú használatának kutatására fordítottak. A mostani tanulmány se jöhetett volna létre, ha a Beckley Alapítvány nem szponzorálja a kutatást; a szükséges pénzt közösségi finanszírozással gyűjtötték össze.
Nutt munkatársa, Robin Carhart-Harris már évek óta foglalkozik a veszélyes kábítószernek minősített anyagok (az LSD és a metiléndioxi-metamfeatmin) pszichoaktív hatásaival; számtalan tanulmányt publikált a témában. Az Egyesült Királyságban elsőként kapott engedélyt az LSD tanulmányozására az 1971-es Misuse of Drugs Act bevezetése óta. 2014-re még csak hat személy vizsgálatával végzett, de ahogy az Independentnek elmondta, már a kezdeti eredmények is ígéretesek voltak.
Az LSD-t alapvetően kétféle tudományos célra lehet használni. A szer akár a gyógyszergyártásban és a pszichoterápiában is új távlatokat nyithat, de – ahogy az új kísérletek is bizonyították – az emberi agy működésének feltérképezésére is alkalmas. Az LSD-t használók többsége életre szóló élményként éli meg, ahogy eltűnik az egója, és gyermeki nyíltsággal tekinthet a világra. (A pszichedelikus szereket nem véletlenül nevezik így: a szó görög eredetije a tudat felszabadítását jelenti.) Az ilyenkor megélt látomások és benyomások sokszor annyira erősek, hogy a szerhasználó még akkor is valóságként kezeli, ha annak minden tény ellentmond.
A peyote kaktuszból kinyerhető meszkalint, az ajahuaszka gyökerében található DMT-t (dimetiltriptamin), vagy a varázsgomba hatóanyagát, a pszilocibint már évezredek óta ismerjük és használjuk. Az LSD felfedezésétől fogva viszont tudományos szempontból is vizsgálni kezdték a pszichedelikus szerek hatását.
Az LSD-t szintetizáló Sandoz gyógyszertár 1947-ben még Delysid néven forgalmazta az LSD-t. Cary Grant a pszichoterápiájához használta, Bill Wilson, az Anonim Alkoholisták társalapítója az alkoholfüggőségétől szabadult meg a segítségével. A Sandoz 1950-1965-ig foglalkozott az LSD-vel; ekkor visszavonták a piacról a szert. A közben eltelt tizenöt év alatt viszont született több mint 1000 klinikai tanulmány, több mint 40 000 páciens bevonásával.
Úgy látom, igen hatékony lehet a függőségek kezelésében. Ez részben hipotézis, de a feltételezés arra alapul, amit az agy működéséről tudunk. [Az agyműködés] kialakult aktivitási konfigurációkra épül, ami bizonyos pszichopatológiai jelenségekért is felel.
Carhart-Harris levezette, hogy a depresszió és a függőség egyaránt az agyi aktivitás kialakult mintáira épül. A pszichedelikus szerek ezekben káoszt okoznak: a korábban megerősített minták az LSD hatására széthullanak. Ugyanakkor arra is találtak bizonyítékokat, hogy a pszichedelikumok javítják a plaszticitást: olyan idegi kapcsolatok alakulhatnak ki az agyban, amik korábban nem léteztek.
Carhart-Harris egyik korábbi tanulmánya szerint LSD hatására kimutathatóan nő az alanyok befolyásolhatósága és fogékonysága, ami a pszichoterápiában jól hasznosítható. Az agyban kialakuló új kapcsolódásoknak köszönhetően könnyebb új információkat tanulni, és elfelejteni a régieket. Fontos megjegyezni, hogy az LSD a memória működését nem befolyásolja (legfeljebb akkor, ha valaki annyira kiüti magát, hogy fel se fogja azt, amit meg kéne jegyeznie), de a tudatos én széthullása után a páciensek új kontextusban láthatják a dolgokat. Például egy kívülálló közönyével viszonyulhatnak a saját depressziójukhoz, és ez segíthet nekik benne, hogy felülkerekedjenek a betegségen.
A modern kori eredmények elsősorban az agyi képalkotó berendezéseknek és az idegtudomány fejlődésének köszönhető; a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben, az LSD-mánia csúcsán ezek még nem léteztek. Carhart-Harris szerint a mostani módszerek egyértelműen hatékonyabbak, mint a régiek: akkoriban kipróbálták, hogy egy gyógyszer működik-e, és ha működött, megpróbálták megérteni, hogy miért. A mai módszertan logikusabb, ugyanakkor óvatosabb is.
És az óvatosságra nagy szükség van.
A pszichedelikumok akkor válhatnak veszélyessé – mert azzá válhatnak –, ha nem kellő óvatossággal használják őket. A terápiás használat nagyon más, mint az emberek rekreációs célú szerhasználata. Pszichedelikus szerek hatására az emberek nagyon érzékennyé és sebezhetővé válnak, ezért úgy gondolom, szükség van a profizmusra és a szervezettségre, hogy jól csináljuk.
– mondta Carhart-Harris.
A mostani kísérlethez Nutt és munkatársai húsz, szellemileg és fizikailag egészséges alanynak adtak felváltva placebót, illetve 75 mikrogramm LSD-t. A feketepiacon bélyeg formájában kapható LSD-ben 70-150 mikrogramm hatóanyag van, de egy szolidabb triphez, pláne egy klinikai tanulmányhoz 75 mikrogramm bőven elég. (Ha valakit érdekel, a Reddit egyik topikjában részletesen elemzik, hogy az egyes dózisok milyen várható hatásokkal járnak.)
A vizsgálathoz háromféle képalkotó berendezést is használtak, így a kutatók sosem látott részletességgel vizsgálhatták az agyban a véráramlást, az egyes agyterületek funkcionális kapcsolódásait, illetve az LSD-t és placebót kapott önkéntesek agyhullámait. Carhart-Harris szerint azok, akik LSD-t kaptak, még csukott szemmel is láttak - igaz, csak álomszerű hallucinációkat, nem a valóságot. De a jelenlévők mindezt nagyon is valóságosnak élték meg, és a gépek őket igazolták. Az MRI és a magnetoenkefalográfia szerint az agy valóságként reagál a víziókra, és eközben még a látásért felelős agyterület is aktív.
A szer hatására a látásért, a figyelemért, a mozgásért és a hallásért felelős agyi régiók között sokkal szorosabbá vált a kapcsolat; sokkal egységesebb agy lett belőle, ahogy Carhart-Harris fogalmazott. Más kiépült ideghálózatok viszont leálltak, például megszűnt az agyi összeköttetés a parahippokampusz és a retrospleniális lebeny között. Az utóbbi pontos funkcióját még ma sem értik az idegkutatók, de az elhelyezkedése miatt úgy vélik, percepciós és memóriafunkciókat lát el; a parahippokampusz az emlékek tárolásáért és felidézéséért felel. („A múlt éjjel megoldottam a világmindenség titkát, ma reggelre azonban már elfeledtem, hogy mi volt az” – mondta fitymálóan Arthur Koestler regényíró a saját pszichedelikus élményéről.)
Elképzelhető, hogy az eredmények fényében változtatnak a drogkutatáshoz kötődő szabályozáson, és a jövőben több hasonló kísérletet is végeznek, de azzal Nuts és Carhart-Harris is tisztában vannak, hogy sok nehézség áll előttük. A törvényi szabályozással járó macerákat már említettük, de a kutatóknak a szerekhez tapadó előítéletekkel is meg kell birkózniuk. Ezek részben megalapozottak;
Hihetetlenül potens kábítószer: ha nem is lehet belehalni a túladagolásába, egy nagyobb dózistól a fogyasztó akár az ép eszét is elveszítheti. Végleg. Még Carhart-Harris is elismerte, hogy a vizsgálatok nem mindig mentek simán: volt, aki a szer hatására elsírta magát, szorongás lett úrrá rajta, vagy minden ok nélkül pánikolni kezdett.
És ez egy szabályozott körülmények között végzett klinikai vizsgálat volt. Hol van ez attól, amikor valaki három bélyegtől szétütve magára gyújtja a rockfesztivált? Már a kettő között is óriási a különbség, de ezt a Daily Mail kommentelőinek – akik egy korábbi tanulmánya miatt ízekre szedték Carhart-Harrist – ezt elég nehéz lenne elmagyarázni.
Ne maradjon le semmiről!