A NASA JPL az a központ, ahonnan az amerikai űrkutatási hivatal robotos küldetéseit irányítják: az űrszondák és bolygók körül keringő műholdak irányítóközpontja itt van, innen figyelik például a Voyager szondákat és a Curiosityt is. Sőt, itt épültek, itt tervezték a küldetésüket. A központot a magyar Kármán Tódor alapította, 5000 kutatójával igazi város a városban Los Angeles erdős külterületén. Arra jártunk körülnézni.
Senkinek sem kívánom az érzést, amikor kapcsolatfelvétel, több hónapnyi szervezés, egyeztetés, kint dolgozó magyar kutató segítsége után ott áll a NASA egyik központjának bejáratánál, odaadja az útlevelét (amit már előre el kellett küldeni beszkennelve, ahogy minden létező személyes adatot is háromszor), aztán a rendszer nem talál semmit a nevére. Nem volt túl meleg, de helyben több litert izzadtam percek alatt. Aztán kiderült, hogy csak felcserélték a keresztnevem és a vezetéknevem, mint már annyiszor külföldön, hiába írtam oda külön, melyik melyik. Szerencsére csak adminisztrációs probléma volt, de azért mostanában vigyáznak errefelé a külföldi vendégekkel. De ne szaladjunk ennyire előre.
Aki még nem látta a Mentőexpedíciót (az eredeti, szerintem sokkal jobb cím a The Martian, azaz A marsi), nézze meg: a kritikusok már az egekig magasztalták, de ami nekünk most lényeges, hogy az egész kicsit olyan, mint egy jól összerakott NASA-propagandafilm. Nincs túltolva, negatívumokat is mutatnak benne, de azért a vége csak hollywoodi megdicsőülés.
És ha már Hollywood: a filmstúdiók szülőhelye pár kilométerre fekszik Pasadénától, ez a városrész pedig a NASA egyik legismertebb laborjának, a Jet Propulsion Laboratorynak az otthona. Ide jutottunk be egy rövid látogatás ideiéig egy ott dolgozó magyar kutató, Komjáthy Attila segítségével. Mivel remek összehasonlítási alap, lesznek a cikkben spoilerek A marsiról, de a lényeget nem lövöm el.
Ami a filmből talán nem jött át igazán (bár repülgetnek egyik helyről a másikra), és kevesen tudják, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA valójában több intézmény összeolvadásából született, és ezek annyiban őrzik önállóságukat, hogy külön telephelyeken vannak. A leghíresebb talán houstoni Lyndon B. Johnson Space Center, ez az emberes küldetések központja, vagy a John F. Kennedy Space Center, ahonnan az utolsó űrsiklót lőtték fel, amit mi is végigkövettünk.
A Jet Propulsion Laboratory (JPL) a robotos űrkutatás központja: itt szerelték össze a NASA fontos űrszondáit, itt született a ma már több mint 11 éve küldetésen lévő Opportunity, és a legújabb, kisebb terepjárónyi Mars-járó, a Curiosity is. A központot még nem a NASA részeként, a rakétameghajtás kutatására hozták létre (innen a név is: jet propulsion, magyarul sugárhajtás). Alapítója a magyar gépészmérnök-fizikus, Kármán Tódor volt, ugyanaz, akinek a nevét a BME kollégiuma viseli) Budapesten. Theodore von Kármánt nagy tisztelet övezi a JPL-ben: az egyik fő előadótermet róla nevezték el, szobra és domborműve is a látogatóknak kialakított múzeumi rész bejáratánál.
Ez egyébként nem jelentett semmilyen előnyt magyar újságíróként: bár a JPL-ben rengeteg külföldi tudós dolgozik, a NASA egy ideje tart a külföldiektől. A sok hekkertámadás, adatlopás, a tudósok megkörnyékezése miatt nem volt egyszerű a bejutás. Az útlevelek leadása, ajánlás, és biztonsági vizsgálat után is eléggé ódzkodtak attól, hogy bármit megmutassanak egy külföldi újságírónak – korábban sokkal lazábban kezelték a sajtó megkereséseit.
Ennél még szomorúbb, hogy bele lehet hallgatni a múzeumi részben a Voyagerek által szállított hangüzenetbe, ahová sok nemzet befért, a kelet-európai régióból (az 1977-es fellövésekor még állt a vasfüggöny) a csehek is üzentek, mi magyarok viszont nem. A múzeumot egyébként nemrég rendezték át, most tematikusan, bolygókra, egyéb űrbéli objektumokra bontva látható a JPL összes küldetésének űreszköze, általában méretarányosan kicsinyítve. Néhány darab még 1:2-es méretben, az eredetihez képest feleakkoraként is hatalmas.
Viszont a JPL sokkal több, mint múzeum és tisztelgés: hatalmas területen rengeteg épületben folyik a kutatás, előadások, és az új űrmissziók tervezése és az éppen futó, akár több évtizedes küldetések irányítása. A kutatóközpont gyakorlatilag állam az államban: saját tűzoltósága van, 5000 ezer kutató, mérnök, és PhD-hallgató dolgozik itt. A távolságok akkorák, hogy az épületek között golfautókkal közlekednek. Erdős területek is vannak, ahol több őzcsalád is él, egyszerűen megszokták az embereket, gyakran látni őket ahogy bóklásznak az épületek között, parkokban.
Mondjuk ugyanígy vadászni kellett az emberekre is: amikor ott jártam, az ottani beosztás szerint második péntek volt, ez azt jelenti, hogy a dolgozók aznap nemigen jönnek be, így az épületek között az engem kísérő pr-oson és a magyar kutatón kívül alig lézengett valaki.
Az egész hely első ránézésre olyan, mintha egy egyetem lenne, és nem véletlenül: a JPL-ben szorosan együttműködnek az egyetemekkel, és nagyon sokféle munka folyik, mintha csak karok lennének. Aztán néha a rengeteg kutató, kutatócsoport együtt dolgozik bizonyos küldetéseken, de amúgy nagyon hangsúlyos a felfedező kutatás.
Mindemellett mégis csak a NASA-ról van szó, és itt van az amerikai űrkutatási hivatal egyik irányítóközpontja is. A filmekből egy hatalmas irányítóterem ugrik be az embernek, nos, az a houstoni - a JPL Mission Control Centerje jóval kisebb. Bár jó pár küldetést követnek innen, nem mindegyiknek van saját, külön bejáratú irányítópultja, így a méretek sem olyan hatalmasak, egy egyterű irodaház nagyobb szobáját idézik.
Minden más tekintetben viszont pontosan olyan a központ, ahogy a filmekben elképzeljük: sötét van, világító feliratokkal jelzett asztaloknál, sokmonitoros konfigurációk mögül emberek figyelik az egyes űrszondák jeleit, minden egyes rezdülésüket. Hatalmas kijelzőkön parancssoros folyamatok futnak, egy másikon az űrantennák aktuális kommunikációja követhető, megint másikon elemzik a beérkezett adatokat.
Itt általában először nyers számokra kell gondolni. Visszatérve A marsira: ott még nem tartunk, hogy egyből a képek jelenjelek meg a monitoron, mint a filmben, viszont az igaz, hogy a NASA Deep Space Networkön (DSN), a NASA teleszkópokból álló hálózatán tartják a kapcsolatot például az MRO-val (Mars Reconnaissance Orbiter), a Mars körül keringő űrszondával. Megvan az a jelenet, amikor a műholdkezelő lány felfedezi a különbséget két képen, amiből egyértelművé válik, hogy a Marson felejtett űrhajós él? Na, a valóságban ezt a JPL-ben látták volna először, mert ide jönnek be a műholdak jelei.
Sőt, amíg működött, innen irányították a Sojournert is, azt a rovert, amit a filmben Watney előásott, megszerelt, és végül rajta keresztül kommunikált a Földdel. Stimmel a filmben ez is, a NASA-nak az összes replika megvan - eleve mindenből építenek még egyet, ha bármi gond van, modellezni tudják a Földön maradt példányon, mit kell tenniük.
A földi antennák ottjártamkor
Van mivel foglalkozni az irányítóközpontban is, ahol szintén extrém magasan képzett és tapasztalt szakemberek ülnek, és a világ legdrágább eszközeit irányítják. Akkor is, ha ránézésre valami távoli, késleltetett gépkezelésre hasonlít a munka.
Büszke is rá mindenki, az ott dolgozók, az USA, de Kalifornia állam sem győzi hangsúlyozni, hogy mekkora szerepük volt az űrkutatásban. A JPL-ben a sima sétálóutca is úgy néz ki, mintha egy űrkutatás-rajongó fanatikus álmában járnánk: a különböző küldetések poszterei lógnak az oszlopokról, és külön, hatalmas táblát építettek az éppen futó küldetéseknek. A július 4-i Juno-pillanatra pedig már most készülnek, az irányítóközpont bejáratánál már a szonda leírása olvasható.
Ne maradjon le semmiről!