Népszerű elképzelés, hogy egyre több a depressziós fiatal, és egyre gyakrabban szokás ezért a Facebookot és más közösségi szolgáltatásokat hibáztatni. Egy friss tanulmány az eddigi kutatásokat áttekintve arra jutott, hogy semmi sem igazolja, hogy a Facebook okozna depressziót a kamaszoknál. Az is kérdés, hogy tényleg sokkal több-e ma a depressziós fiatal, mint korábban. Viszont attól még, hogy maga a Facebook nem feltétlenül bánt, amivel ott találkozunk, sőt amire használjuk, tényleg hozzájárulhat a mentális egészség romlásához. Lehet, hogy az sem tesz jót, ha túl sokféle közösségi app között váltogatunk.
Az utóbbi években gyakran hallani, hogy egyre több a depressziós fiatal, sőt „depressziójárvány“ söpör végig az újabb generációkon. Ennél talán csak azt hallani még gyakrabban, hogy ezt a járványt a Facebook és társai – közösségi oldalak, csetelős appok – terjesztik, ezek miatt egyre rosszabb a fiatalság mentális állapota.
Az amerikai gyermekorvosok szervezete egy 2011-es tanulmánya meg is alkotta a „Facebook-depresszió” kifejezést az olyan depresszióra, ami „akkor alakul ki, amikor a gyerekek és tinédzserek sok időt töltenek közösségi oldalakon, mint a Facebook, és aztán a depresszió klasszikus tüneteit kezdik mutatni.” Bár ennek a konkrét tanulmánynak a színvonalát már akkoriban is erős kritika érte, maga az alaptézis azóta is úton-útfélen visszaköszön.
Ennek ellenére a helyzet még mindig nem egyértelmű, mert – a nagy visszhang dacára – a kutatások nem szolgálnak egyértelmű eredménnyel ebben a kérdésben. Ezért jó megállni és visszanézni, mire is jutottak eddig a kutatók. Egy nemrég megjelent tanulmány éppen ezt teszi. Szerzői átnézték a fiatalkori depresszió és a közösségimédia-használat összefüggéseit vizsgáló eddigi kutatásokat, és megállapították:
A brit King's College London kutatói a márciusban publikált tanulmányukban azokat a kutatásokat vették elő, amelyek a legfeljebb 18 éves korú fiatalok közösségi médiával eltöltött idejét és a depressziójukat mérték. 11 releváns kutatást találtak, amelyek összesen 12 646 résztvevőt vizsgáltak, bár elég eltérő módszertannal.
A kutatások több mint fele keresztmetszeti volt (vagyis csak azt vizsgálták, mi a helyzet egy adott időpillanatban), míg az időbeli változásra összpontosító vizsgálatok túl rövidek voltak. A vizsgált kutatások gyengéje volt, hogy a résztvevők önbevallására hagyatkoztak az internethasználat terén. A tüneteket pszichológiai kérdőívekkel mérték, depressziót viszont egyik tanulmányban sem diagnosztizáltak.
Ezek alapján a kutatók csak gyenge korrelációt találtak a tinédzserek közösségimédia-használata és a depresszió között. És ami a legfontosabb: egyik kutatás sem tudta megállapítani, hogy a lehangoltság ok vagy okozat, vagyis hogy a depresszív tünetek a netes tevékenység miatt jelentkeztek, vagy éppen fordítva, a pszichológiai problémák miatt neteztek többet az érintett fiatalok.
Néhány vizsgált kutatás adatai éppen az utóbbi irányába mutatnak, ezek szerint a pszichológiailag sérülékenyebb fiatalok nagyobb valószínűséggel fordulnak az internethez a közösség támogatásáért – ami egyébként részben azt is magyarázza, miért érdeklődhetnek a depresszív gondolatokkal küzdő fiatalok az öngyilkosságra buzdító Kék Bálna-csoportok iránt.
A tanulmány szerzői szerint hosszabb távú követéses kutatásokra és a méréses vizsgálatok mellett interjúkra lenne szükség, hogy pontosabb képet kaphassunk arról, valójában milyen kapcsolat állhat fenn a közösségi média használata és a mentális egészség között. Enélkül viszont nem jelenthető ki, hogy a közösségi média volna felelős a több fiatalkori mentális problémáért. Már ha egyáltalán tényleg több ma a fiatalkori mentális probléma.
Érdemes itt egy kis kitérőt tenni. A depressziós esetek száma ugyanis nem feltétlenül azért növekszik jelentősen, mert valóban ennyivel többen depressziósak, és ezt valaminek, például a Facebooknak okoznia kell. Lehet persze, hogy ez is közrejátszik, és van némi emelkedés, de a nagy számokhoz három másik tényező is hozzájárulhat:
kicsit ahhoz hasonlóan, ahogy autista gyerekből sincs sokkal több, csak hatékonyabbá vált az azonosításuk, és tágult maga a fogalom.
A harmadik tényező, a mentális betegségek definíciójának változása érdemel még pár mondatnyi magyarázatot. 2012-ben fogadták el a legfontosabb pszichiátriai útmutató, a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve új kiadását, a DSM-5-öt. Ebben a depresszió meghatározása szélesebb értelmezést kapott azzal, hogy a közeli hozzátartozó halála már nem kizáró tényező, holott a kritikusok szerint ilyenkor a depresszív tünetek nem mentális rendellenességre, hanem természetes gyászra utalnak.
A DSM-5-öt már az elfogadása előtt nagy vita övezte. Allen Frances, a korábban érvényben lévő DSM-4 vezető szerkesztője szerint a DSM-5 szentírásnak tekintése masszív túldiagnosztizáláshoz és káros túlgyógyszerezéshez vezethet. (A másik kifogása, hogy eközben a komoly betegségeket alulkezeljük, de ez már egy külön cikknyi téma.)
Annyi biztos, hogy a DSM első, 1952-es kiadása még csak 106 betegséget jegyzett, a mostani már 297-et, úgy, hogy közben kerültek is ki belőle időközben meghaladott tételek. Eközben már egy korábbi, 2005-ös tanulmány is azt becsülte, hogy az amerikaiak közel fele fog az élete során legalább egyszer beleesni valamelyik kategóriába.
De nemcsak a definíciók ingoványosak, hanem maguk a számok is. Valójában nem nagyon van adat, ami alátámasztaná, hogy a mai fiatalok tényleg nagyobb arányban küzdenének mentális betegségekkel, mint a korábbi generációk. Egy 2015-ös tanulmány megállapította, hogy a súlyos mentális betegségek száma egyenesen csökkent is a gyerekek és serdülőkorúak körében. A szerzők szerint az eredmény
kikezdi azt az uralkodó sztereotípiát, hogy a fiatalok érzékenyebbek a mentális problémákra.
De attól még, hogy túlzóak lehetnek a számok, és a gyerekekről sem kell lemondani csak azért, mert hajlamosak facebookozásra ragadtatni magukat, arról sincs szó, hogy ne lennének kockázatai a közösségi oldalaknak. Sőt, éppen azért érdemes minél alaposabban kutatni ebben a kérdésben, hogy megérthessük: pontosan mi az, ami nem probléma, és az, ami viszont tényleg az lehet.
Egy másik, tavaly novemberi metaanalízis szintén ebben a témában nézte át az eddigi kutatásokat, de nem a fiatalokra, hanem a felnőttekre összpontosítva. A Lancasteri Egyetem kutatói 30 tanulmányt vizsgáltak, amelyek 14 országban összesen 35 ezer, 18 és 88 év közötti résztvevővel zajlottak. Ezek alapján megállapították, hogy
Ha az ember közösségi oldalakon hasonlítgatja magát másokhoz, nagyobb valószínűséggel fogja tőle depressziósnak érezni magát, mintha offline tenné ugyanezt, mert hajlamos a neten tapasztaltakon rágódni még jóval az eset után is, ahelyett, hogy elengedné. Az is kiderült, hogy a nők és a neurotikus személyiségek nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósak.
A vizsgált kutatások alapján leginkább azok a Facebook-felhasználók vannak kitéve a depressziónak, akik
Azt viszont a kutatást vezető David Baker is megjegyezte, hogy nehéz megállapítani, hogy a facebookozás volt előbb vagy a depresszió, melyik okozta melyiket az alanyoknál.
Összességében a kutatók megállapították, hogy a netes jelenlét és a mentális állapot kapcsolata egy sor különböző tényezőn múlik, ezért a népszerű Facebook-depresszió kifejezés túlságosan egyszerűsítő lehet, és akik mentális problémával küzdenek, adott esetben éppen hogy támogatást és segítséget is találhatnak az interneten.
Egy másik, szintén tavaly novemberi kutatás is arra jutott, hogy nem az online eltöltött időhöz köthető a depresszió, hanem a negatív élményekhez, amelyek ott érhetik a felhasználót. Az más kérdés, hogy ezek a negatív élmények – bullying, kéretlen ismerősök, félreértések, stb. – elég gyakoriak: a kutatásban részt vevő 264 fiatal felnőtt 80 százaléka legalább egyszer, 60 százalékuk legalább négyszer tapasztalt ilyesmit.
Ennek a kutatásnak viszont az az érdekessége, hogy az alanyai már részt vettek egy másik kutatásban is, így az egészségi állapotukat sok évre visszamenőleg ismerték. Ebben az esetben tehát biztosabban állítható, hogy a negatív online élmények hozzájárultak a depresszió kialakulásához, nem csak tükrözték a már meglévő problémákat.
Más irányból közelített a kérdéshez egy áprilisban megjelent friss tanulmány. Abban ez is egyetért az előző eredményekkel, hogy nem is a közösségi oldalakon és appokban eltöltött idő számít igazán, de behoz egy új szempontot: a használt szolgáltatások számát. A Pittsburghi Egyetem kutatói 1787 fiatal felnőttet és 11 közösségi szolgáltatást (Facebook, YouTube, Twitter, Google Plus, Instagram, Snapchat, Reddit, Tumblr, Pinterest, Vine, LinkedIn) vizsgálva arra jutottak, hogy
Azok, akik a legtöbb, 7-11 szolgáltatást használták, háromszor akkora eséllyel szorongtak vagy voltak depressziósak, mint azok, akik a legkevesebb, 0-2 szolgáltatást.
Ennek az egyik lehetséges oka a multitasking problémája, vagyis hogy az állandó váltogatás rossz hatással van a figyelemre és a hangulatunkra is. A másik ok a kutatók szerint az lehet, hogy több szolgáltatást használva nehezebb lépést tartani azzal, hogy melyiket hogyan szokás használni, és nagyobb feszültséget okozhat, hogy nehogy valamelyiken olyasmit csináljunk, ami ott nem szokás vagy egyenesen égő.
A szokásos kitétel egyébként itt is elhangzik: könnyen lehet, hogy a szorongó vagy depressziós emberek hajlamosabbak több platformot is használni, hátha így könnyebben találnak befogadó közegre. Sőt, a kutatást vezető Brian Primack szerint egyes felhasználók ördögi körbe kerülhetnek. „Lehetséges, hogy valaki elégedetlenné válik az életével, ezért elkezd más platformokat is használni és más emberekkel találkozni. De aztán bonyolult lesz a multitasking, és nehezebbé válik a kapcsolatok kialakítása és a szabályok megértése, ami további depresszióhoz vezet.”
A közösségi média használata viszont Primack szerint manapság szerves része az életünknek, a kutatásban vizsgált 11 szolgáltatás pedig sokunk magánéletében és munkájában fontos funkciókat lát el, és előfordulhat, hogy valakinek az összeset használnia kell. „Nem hiszem, hogy a depresszió függvényében kéne méricskélnünk a közösségimédia-használatot, és a pácienseimnek sem fogom azt mondani, hogy korlátozzák magukat két platformra.”
A használati szokásokat viszont szerinte fontos megbeszélni, ugyanúgy, mint ahogy egy szorongó pácienssel azt is megbeszéli az orvosa, hogy milyen tapasztalatai voltak, amikor emberek közé kellett mennie:
Ezek virtuális terek, de valódi érzelmeket hoznak létre. Azzal, ha jobban felkészítünk egy pácienst, hogy mire számítson és mik a lehetséges csapdák, javíthatjuk az esélyét, hogy pozitív interakciói legyenek, ne negatívak.