Index Vakbarát Hírportál

A Roszatom vizsgálatot indít a radioaktív szivárgás miatt

2017. november 24., péntek 13:47

Orosz és európai atomtudósokból álló bizottságot hoz létre a Roszatom az októberben Európa felett a légkörben észlelt ruténium 106-os radioaktív izotóp forrásának megtalálására – írja az MTI az orosz atomenergetikai állami cég közleménye alapján.

A közlemény szerint egy független szakértői bizottság megteremtését kezdeményezték, miután az orosz és az európai közvéleményben egyértelműen megfogalmazódott az igény a légkörben kimutatott izotóp forrásának felderítésére. A bizottság munkájában orosz és európai tudományos szervezetek, felügyelőszervek és atomszakértők vesznek részt. A testület megismétli majd a sugárzási helyzet előzetes adatainak elemzését, számítógépes modelleket készít, hogy rekonstruálja a levegő mozgását a forrás helyének megállapításához.

Ahogy korábban írtuk, október elején több európai megfigyelőszolgálat is enyhe radioaktivitás-növekedést mért a kontinens felett. Mint kiderült, a nukleáris felhőt a ruténium nevű anyag 106-os izotópja alkotta, és egészségügyi kockázata nem volt. Azt már akkor lehetett tudni, hogy a felhő Oroszország vagy Kazahsztán felől érkezett. A szivárgásért azonban senki nem vállalt felelősséget.

A Paks 2 építésével is megbízott orosz cég, a Roszatom még októberben közleményt adott ki arról, hogy Oroszország felett szinte sehol nem mutatták ki a szennyeződést, pláne nem a Dél-Urálban, ami a nyugati-európai jelentések szerint a legvalószínűbb forrás, és ahol mellesleg a cégnek is van telephelye. A közleményről csak hétfőn derült ki, hogy valótlanságot állított.

A Roszatom ugyanis a Roszhidromet nevű kormányzati intézet méréseire hivatkozott, amely valójában több oroszországi mérőállomáson is kimutatta a 106-os ruténiumot a légkörben, először pedig éppen a Dél-Urálban. Az intézet mérései szerint a szennyezést először szeptember 25-én, majd október 1-jén mutatták ki, méghozzá két olyan mérőponton, amelyek 100 kilométeres körzetében található a Majak nevű nukleáris telep, ahol a Roszatom az atomerőművekben elhasznált fűtőelemeket dolgozza fel, illetve ipari és kutatási célra állít elő radioaktív anyagokat. Az argajasi állomáson az előző havi érték 986-szorosát mérték, míg Novogornijban a 440-szeresét.

A Roszatom továbbra is tagadja, hogy tőlük szivárgott volna ki a radioaktív szennyeződés. Azt írták, hogy 2017 folyamán semmilyen formában sem dolgoztak a radioaktív izotóppal. A most bejelentett szakértői vizsgálattal szeretnék igazolni az állításukat.

(Borítókép: Andrey Rudakov / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok