Helyreállító műtétet végeztek a 2019 augusztusában szétválasztott, fejüknél összenőve született bangladesi ikerpár egyik tagján, Rukayán karácsony előtt – tájékoztatott a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.
A beavatkozást Pataki Gergely plasztikai sebész vezetésével az alapítvány orvosai, bangladesi és magyar orvosok végezték Bangladesben. A sziámi ikrek, Rukaya és testvére, Rabeya a karácsonyt már a falujukban töltötték, Rukaya csak varratszedésre megy majd vissza a kórházba januárban.
Az alapítvány jelezte, az ikerlányokat a kórházban meglátogatta a bangladesi külügyminiszter, Abdul Momen is, aki elismeréssel nyilatkozott a kooperációról.
Az Operation Freedom elnevezésű szétválasztó műtétsorozat negyedik szakasza zajlik az immáron hatéves lányok rehabilitációjával és rekonstrukciós műtéteivel. Rabeya intellektuálisan életkorának megfelelő fejlettségi szinten van, így korosztálya mindennapjait éli, iskolás lett, ám részfunkciókban, valamint mozgásában az ő fejlesztése is fontos, míg Rukayának súlyosan sérült állapota miatt minden tekintetben fejlesztésre van szüksége, amit szintén az alapítvány szervez 2019 óta Bangladesben.
Hozzátették, a decemberi kiutazás alkalmával Rukaya műtéte mellett egy bonyolult, hétórás és több kisebb műtétet is végrehajtott az orvoscsoport.
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány az MTI szerint tizenkét éve szervez rendszeres plasztikai és helyreállító sebészeti missziókat Bangladesbe. Eddig több mint 700 beteget megoperáltak, elsősorban fejlődési rendellenességgel született vagy égési sérült gyermekeket és felnőtteket, akik más módon nem kaphattak volna esélyt egy jobb életre.
A legutóbbi, májusi misszió során a magyar orvosok mintegy száz műtétet végeztek. A betegellátás mellett a következő évre tervezett misszió előkészületei is megtörténtek, illetve a bangladesi orvosok bemutattak egy újabb, szintén szétválasztásra váró sziámi ikerpárt is az alapítvány csapatának.
Minden 60 ezer születésből egy esetben születnek sziámi ikrek, akiknek csak 5 százaléka craniopagus gyermek, ami az agykoponya összenövését jelenti.