Charles Valentine Riley entomológus, azaz rovarokkal foglalkozó szakértőnek köszönhető, hogy a borászat anno Franciaországban nem veszett a feledés homályába.
A karácsonyi időszakkal, illetve úgy önmagában az ünnepléssel kéz a kézben jár a bor- és pezsgőfogyasztás. Bár utóbbi italt mondhatjuk kifejezetten megosztónak is, mert valaki vagy nagyon szereti, vagy egyenesen utálja, azt viszont kár tagadni, ha egy jeles esemény megünnepléséről esik szó, mindenkinek egyből a pezsgő jut eszébe. A készítése ugyan a XVII. századi Franciaországig nyúlik vissza, csak a XVIII. századtól kezdett el igazán nagy népszerűségnek örvendeni. Azonban ha nincs Charles Valentine Riley, akkor a francia pezsgőgyártás, illetve a borászat talán ma nem tartana ott, ahol.
A szakember entomológusként dolgozott, tehát rovarokkal foglalkozott. Szakértelmének köszönhetően tudott az elkeseredett európai borászok segítségére sietni az 1860-as években, amikor az ottani mezőgazdaság nagy bajba került.
A szőlőültetvényeket ugyanis tönkretette egy filoxéra nevezetű rovar, amely ugyan Amerikában már ismert kártevő volt, Európában akkor még nem találkoztak vele.
A mikroszkopikus méretű filoxéra a szőlőtőkék gyökerein lakmározott, teljesen elpusztítva azokat. A kár szinte mérhetetlen volt, a XIX. század végére Franciaország szinte minden szőlőültetvényét megszállták a rovarok, ami akkora hatással volt a francia borászatra, mintha kirúgták volna alóla a széket. Egyre kevesebb volt a szőlőültetvény, ezzel együtt a termés is, és a borászok tömegesen hagyták el a vidéket. Ekkor került képbe Charles Valentine Riley, aki rájött, mi lehet a megoldás.
Charles Valentine Riley 1843. szeptember 18-án született Londonban. Művészetet és tudományt tanult Európában, majd 17 évesen az Egyesült Államokba költözött, ahol kezdetben egy farmon talált munkát, majd a polgárháború idején besorozták önkéntes katonának. Csodálta a rovarokat, kézzel készített rajzokat róluk, és sokakkal ellentétben ő megtalálta bennük a szépséget is. 1868-ban lett Missouri állam első entomológusa. Abban az időben különösen virágzottak a borászatok Missouri államban – a Stone Hill az 1870-es években a világ harmadik legnagyobb pincészete volt –, így Riley valamelyest kötelességének érezte, hogy gatyába rázza a francia borászatot.
Előtte egészen hajmeresztő ötletek is felvetődtek a probléma megoldására.
Egyesek azt javasolták, rakjanak varangyot minden szőlőtőke tövébe, mások a fehérborral való öntözést vetették fel.
A borászok mindent megpróbáltak, amit lehetetett: tengervízzel árasztották el a szőlőtőkéket, vegyszerrel permetezték, vagy egyszerűen elégették, azonban semmilyen módszer nem bizonyult hatásosnak. A francia kormány odáig ment, hogy háromszázezer frank díjat ajánlott fel annak, aki képes véget vetni a pusztításnak. A válasz Riley-nál rejlett, aki felfedezte, hogy a Missouriban élő szőlők immunisak a filoxérára, mivel a rovar az Egyesült Államokban őshonos, ezért a szőlőtőkék is ellenálltak a pusztításainak.
Riley ötlete az volt, hogy az európai szőlőtőkéket az amerikaival oltsák át, azonban falakba ütközött. A francia tudományos elit mellett a kormányzati tisztviselők és a termelők is ellenezték ezt a módszert. Végül 1881-ben, amikor még égetőbbé vált a helyzet megoldása, egy Bordeaux-ban tartott nemzetközi kongresszuson döntöttek arról, hogy engedélyezik az eljárást. Több millió oltóalanyt szállítottak át az Egyesült Államokból Franciaországba, és a Riley által kieszelt módszer eredményesnek is bizonyult. Újra fellendült az ipar, amely még a két világháborút is átvészelte, sőt még szorosabbá fűzte a kapcsolatot a francia és az amerikai borászok között. Az előbbiek tudatában az sem meglepő, hogy Franciaország mellett az Egyesült Államokban fogyasztják a legtöbb francia bort.
Az entomológus ugyan sosem kapta meg a francia kormány által felajánlott háromszázezer frankot, azonban később a Becsületrend keresztjével jutalmazták, amely a legmagasabb kitüntetés. Montpellier-ben mindemellett szobrot is állítottak a tiszteletére, mivel újjáélesztette a boripart. Franciaországi hőstette után az Egyesült Államokban még inkább elismerték a munkáját. Dolgozott a mezőgazdasági minisztériumban, valamint ő lett a Smithsonian Intézet első rovargondozója. Megküzdött a Sziklás-hegység sáskáival, és az ő nevéhez fűződik a kaliforniai narancsipar megmentése is – miután kidolgozott egy módszert, amellyel kiirthatja az Ausztráliából származó kártevőt, az Icerya purchasit.Végül 1895. szeptember 14-én halt meg, 52 éves korában egy kerékpárbalesetben.
A pezsgő hazája a francia Champagne régió, amely évszázadokra visszanyúló múlttal bír. Ebben a tartományban található Reims városa, amelynek történelmi jelentősége vitathatatlan. A XIII. és XIX. század között Franciaország 25 királyát koronázták meg a reimsi székesegyházban. A várost 1429-ben a Jeanne d’Arc által vezetett hadsereg szabadította fel az angol fennhatóság alól, és a második világháborúban itt volt a szövetségesek legfőbb főhadiszállása, ahol a nácik megadták magukat Dwight Eisenhower amerikai elnöknek, ezzel együtt pedig véget ért a háború.
Reims alatt mészkőbarlangok hatalmas hálózata található – közülük több a római korig nyúlik vissza –, amelyek állandó hűvös hőmérsékletet és páratartalmat biztosítanak. E barlangokban érlelnek napjainkban is jelentős mennyiségben pezsgőt. A szőlőtőkék pusztulása a XIX. század végén azonban nagy gondot okozott a pezsgőkészítésnek. Mivel a filoxéra által okozott mizéria későn érkezett Champagne-ba, ott még a XX. század beköszöntével is komoly problémákkal kellett szembenézniük. Akkor a borászok már több évtizede küzdöttek a rovar pusztításával és a rossz terméssel, így 1911-ben végleg elszakadt a cérna, lázadások törtek ki, amelyek könnyen polgárháborúhoz is vezethettek volna, ha időközben nem tör ki az első világháború.
A lázadás egyik fő mozgatórugója az a kérdéskör volt, mit nevezhetünk pontosan pezsgőnek. Arról kellett dönteni, hogy a pezsgő bárhol elkészíthető-e, bármilyen szőlőből, vagy csak azt az italt hívhatják pezsgőnek, amely Champagne-ban készül ottani szőlőből. A francia kormány ezt követően határozott úgy, hogy az Appellation d’Origine Controlée (AOC), azaz az oltalom alatt álló eredetmegjelölést nyújtja megoldásként, amely a mezőgazdaság regionális árucikkeit védi, köztük például a bort és a pezsgőt. Ezt a szabályozást egyébként a kilencvenes években az Európai Unió is átvette, és egy listát készített azon termékekről, amelyek csak a saját régiójukban készíthetők. A francia kormány e lépésének köszönhetően pedig nem csorbult Champagne régió tekintélye – ahogy Riley-nek köszönhetően a borászat is hamvaiból támadt fel.
(Borítókép: Porlepte pezsgősüvegek Reims egy pincéjében 2018. augusztus 30-án. Fotó: Marlene Awaad / Bloomberg / Getty Images)