Index Vakbarát Hírportál

Már beszélni is képesek lesznek helyettünk a iPhone-ok

2023. május 19., péntek 06:15

Az Apple következő nagy iPhone-frissítésével olyan digitális hangot hozhat létre a felhasználó, amely leutánozza a saját beszédhangját. A júniusi WWDC esemény előtt az Apple kedden előzetesen bemutatott egy sor hozzáférhetőségi funkciót, amelyek még idén megjelennek a következő nagy iPhone-frissítésben.

Az Apple a júniusi, WWDC fejlesztői konferenciáján mutatja be a soron következő mobil operációs rendszerét, az iOS 17-et. A vállalat azonban már most megszellőztetett egy olyan érdekes kisegítő lehetőséget, ami valamikor az idei év későbbi szakaszában debütálhat – írja a HVG.

Az új funkció – mely azokat segítené, akiknek a beszédkészségét valamilyen betegség idővel befolyásolhatja –

egy olyan szintetizált hangot fog létrehozni, ami olyan, mint a felhasználóé.  

A jelek szerint a beírt szöveget fogja felolvasni a rendszer. A fejlesztés a Personal Voice nevet kapta, és lehetővé teszi majd az iPhone- és iPad-eszközök számára, hogy elkészítsék a felhasználók hangjának digitális változatait. Mindezt személyes beszélgetéseknél, valamint telefon-, FaceTime videó- és hanghívásoknál egyaránt lehet majd használni.

Csak egy 15 perces hanganyagra lesz szükség

A hangot úgy alkothatja majd meg a felhasználó, hogy rögzít egy 15 perces hanganyagot az eszközével, amit a magánélet védelme érdekében egy, az eszközön helyileg működő gépi tanulási technológia fog feldolgozni. Emellett más kisegítő lehetőségeket is bejelentett az Apple, amelyek a fogyatékossággal élőket, valamint a gondozóikat segítik majd az eszközök használatában.

A gépi tanulással összefüggő újdonságok sorába áll be a Nagyító kisegítő lehetőség továbbfejlesztése is. A funkció Detection Mode néven debütál majd, és a kamerát, a LiDAR-t és a gépi tanulást használja majd egyszerre, hogy megjelenítse a szöveget a készülék képernyőjén. A Nagyító már most is segít a tárgyak láthatóságának javításában, és sok másban is.

A most bejelentett újdonságokat minden bizonnyal a WWDC-n működés közben is bemutatja majd az Apple, és az esemény után az iOS 17 előzetes, béta-változatában is megjelenhetnek már – biztosat azonban csak a június 5-én kezdődő konferencia után tudhatunk majd.

Rovatok