Index Vakbarát Hírportál

Vörös hús és társai: tíz tévhit a táplálkozásról

2023. augusztus 4., péntek 10:10

Az vagy, amit megeszel! – tartja a mondás. Ez valóban így is lehet, de tudjuk-e, hogy mit eszünk? Vagy csak azt hisszük, hogy tudjuk? Merthogy a táplálkozás terén is rengeteg tévhit kering.

Ami korábban örök érvényű igazság volt, az mára megdőlt, amiről tegnapig hallani sem akartak a szakértők, azt mától fennen hirdetik. Tévhitek és tévedések mindig is voltak és valószínűleg mindig is lesznek, most összegyűjtöttünk néhány érdekes, tényként kezelt hibás megállapítást.

1. A hal mindig soványabb, mint a borjúhús vagy a szárnyasok

Ez távolról sincs így, hiszen vannak olyan halak, mint a makréla vagy a szardínia, amelyek több zsiradékot tartalmaznak, mint a borjúhúsok vagy szárnyasok. Sőt, a mesterségesen táplált halak, mint például a lazac, csaknem annyi telítetlen zsírt tartalmaznak, mint egy félig átsütött steak.

2. Az ananász fogyaszt

Sokan egyenesen azt állítják, hogy negatív kalóriát tartalmaz. Ilyen egyrészt nem létezik, másrészt viszont az ananász szárában valóban található egy különleges, zsírbontó enzim, csakhogy a gyümölcs azon részét nem fogyasztjuk, így teljesen mindegy, mit tartalmaz.

3. Az olívaolaj kalóriaszegényebb, mint más olajok

Az olajak ugyanannyi kalóriát tartalmaznak (90 kcal/10 g), csak a tápértékük különböző a felhasznált magok vagy gyümölcsök fajtájától függően. A szója-, repce-, dió- és búzacsíraolaj tartalmaz például F-vitamint, így ezek a legjobbak egészségünk számára.

4. A friss mindig jobb, mint a fagyasztott

A frissen szedett gyümölcsök nem minden esetben egészségesebbek, mint a hűtöttek. Az olyan gyümölcsök, mint például a banán, a füge és a kivi, messziről érkeznek hazánkba, a legtöbbször éretlenül szedik le őket, és az útjuk során több hűtésen, melegítésen, légáramláson keresztül jutnak el hozzánk. Így közel sincsen bennük annyi értékes táplálékforrás és vitamin, mint gondolnánk.

5. A só nélküli táplálkozás fogyaszt

Az való igaz, hogy a só vizet köt meg a szervezetben, csakhogy az elhagyásával vizet vesztünk, nem zsírt. A túlzott sófogyasztás vizet köt meg, magas vérnyomást okoz, valamint fokozza az éhségérzetet, de ha teljesen elhagyjuk, azzal nem következik egyenesen fogyás.

6. Az energiaitalok károsak

Az energiaitalok cukrot és koffeint tartalmaznak. Aki megiszik egy doboz energiaitalt, nem csinál mást, mintha enne egy kisebb tábla csokit és inna egy kávét. Naponta rengetegen teszik ezt, de ha energiaitalként fogyasztják, az már negatív kicsengést kap.

7. A barna cukor egészségesebb, mint a fehér

Rossz hírünk van az eddig önmagukat áltatóknak: a barna cukor csak a színében különbözik a sima fehértől – cukornádmelaszt tartalmaz, ezért sötétebb. Egészségügyi hatásokat tekintve egyik sem egészségesebb a másiknál, hiába akarják elhitetni velünk a barnáról, hogy az bizony kevésbé ártalmas – pedig sokkal drágább is fehér társánál.

8. A tojás károsan hat a koleszterinszintre

Nagy különbség van az elfogyasztott és a vérben lévő koleszterin között. A szervezetünk megfelelő működése számára ez egy elengedhetetlen vegyület, amit állati eredetű táplálékkal vehetünk magunkhoz. Kutatók megállapították, hogy a tojás nagyobb részben telítetlen zsírsavakat tartalmaz, a koleszterinszintet pedig leginkább a telített zsírok befolyásolják. A tojás önmagában ugyan némiképp emeli az összkoleszterinszintet, de a „jó” és „rossz” koleszterin arányait nem befolyásolta.

9. A vörös hús fogyasztása káros

A WHO 2015-ben közzétett egy jelentést, miszerint a vörös húsokat (marha, sertés, bárány) lehetséges rákkeltőként, a feldolgozott hústermékeket pedig az emberre rákkeltő csoportba sorolta. Azonban pont a mumusként számontartott gén (Neu5Gc) volt a felelős az evolúció során őseink agyi kapacitásának növekedéséért is, azaz a húsfogyasztásnak köszönhetjük az „eszünket”. Ha módjával, az egészséges arányokat fogyasztva eszünk vörös húsokat a fehér húsok mellett, szervezetünk nem látja kárát. 

10. A sötét színű kenyerek egészségesebbek

Attól, hogy a kenyér sötét színű, közel sem biztos, hogy teljes kiőrlésű lisztből készült. Egyszerűen csak hozzáadhattak egy kis ételszínezéket vagy karamelloldatot, ami megváltoztatta a kenyér eredeti színét.

Rovatok