Bár a NASA-nak egyelőre nincs konkrét forgatókönyve az űrben bekövetkezett halálesetekkel kapcsolatban, egyes szakértők kifejtették, milyen forgatókönyvek lehetségesek az ilyen tragédiák után.
Az űrutazás már évtizedek óta tölti el kíváncsisággal az emberiséget, a NASA mellett a Space X vállalat megjelenésével pedig még közelebb kerültünk a Hold után egy másik égitest, a Mars meghódításához. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, arról még találgatni sem érdemes, bár egyes hírek szerint ez a 2030-as években valósulhat meg. A tudósok ugyanakkor arra egyelőre még nem jöttek rá, az emberi szervezet hogyan tudná kibírni az űrben a sugárzást – ami a Marson a hétszázszorosa a Földön tapasztaltnak – hét hónapon át, amíg az űrhajó elér a tőlünk 480 millió kilométerre lévő vörös bolygóra. Azzal kapcsolatban viszont már sokkal biztosabb tudással rendelkeznek, hogy az asztronautáknak mivel kell szembenézniük a kozmoszban.
Mióta embereket küldünk az űrbe, összesen húszan vesztették életüket: közülük 14-en a NASA 1986-os és 2003-as űrsiklóprogramjának katasztrófáiban, három űrhajós az 1971-es Szojuz 11 küldetés során és további három 1967-ben az Apollo 1 fedélzetén, miután egy startszimulációs tesztet követően a kabinban tűz ütött ki. Az előbb említett űrhajósok egyike sem az űrben halt meg, így továbbra is fennáll a kérdés, mi lesz a jövőben azokkal, akiket a kozmoszban ér a halál. A kérdés megválaszolása előtt nem árt tisztázni, miféle veszélyeknek vannak kitéve odakinn.
A szakértők elmondása szerint az asztronauták leginkább annak következtében kerülhetnek veszélybe az űrben, ha meghibásodik az űrhajó, vagy probléma lép fel a nyomásbiztos űrruhájuknál. Ahogy Chris Hadfield kanadai űrhajós kifejtette, a legrizikósabb az űrséta, amelyen akár mikrometeoritok találhatják el őket, amiket nem lehet kivédeni. Mint mondta, a szkafander ennek következtében kilukadhat, másodperceken belül tehetetlenné téve a viselőjét. Emmanuel Urquieta professzor emellett kiemelte, ha az ember űrruha nélkül lenne kitéve a vákuumnak az űrben, akkor egyrészt nem kapna levegőt, másrészt, mivel ott nincs légköri nyomás, lecsökkenne a folyadékok forráspontja, így a vér és egyéb testnedvek felforrnának.
15 másodperc múlva már eszméletvesztés lépne fel, és az illető fulladás vagy keszonbetegség miatt meghalna. Ennek az az oka, hogy a vérben és a bőrben lévő víz 10 másodpercen belül elpárologna, amitől a test kitágulna, mint egy léggömb, majd összeomlana a tüdő. A szakértő szerint az még rosszabbul járna, aki visszatartja a lélegzetét, mivel ennek következtében a tüdőben a levegő kitágulna, megrepesztve azt, szinte azonnali halált okozva. Amennyiben az űrhajós nem tartja vissza a lélegzetét, akár két percen át eszméleténél maradhat.
Végül az emberi test egy megfagyott, kvázi mumifikálódott állapotot érne el, és mivel a folyadékok időközben eltűnnének a szervezetből, a bomlás leállna. Az űrhajós addig keringene az űrben, amíg nem ütközik bele egy aszteroidába vagy más égitestbe.
Ugyan a NASA-nak még nincs protokollja arra vonatkozólag, hogyan kell kezelni az űrben bekövetkezett haláleseteket, a szakértők szerint, ha egy asztronauta a Holdon vagy a Nemzetközi Űrállomáson halna meg, akkor nagy valószínűséggel visszahoznák a Földre. Azonban ez már nem lenne egyértelmű a Mars esetében. Ahogy Christopher Newman és Nick Caplan professzorok megjegyezték, akár az is megeshet, hogy az űrhajóst az űr hidegében tartanák a hazaútig, ezáltal csökkentve a tömegét, így egyszerűbben lehetne visszavinni a Földre.
Míg Emmanuel Urquieta professzor úgy véli, az űrben életüket vesztett asztronautákat egy speciális, a test elraktározására alkalmas zsákba helyezhetik. Ezt arra alapozza, hogy a hamvasztás a Marson például nem lenne lehetséges, mivel túl sok energiát igényelne, a temetés pedig amiatt nem kivitelezhető, mert az emberi maradványokból származó baktériumok és más organizmusok megfertőznék a vörös bolygót. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott korábban a NASA Bolygóvédelmi Hivatalának munkatársa, Catherine Conley, kifejtve, igen szigorú törvények vonatkoznak más bolygók földi mikrobákkal való beszennyezésére. Mint mondta, a legvalószínűbb forgatókönyv az lenne, hogy az elhunyt asztronautát addig az űrhajón hagynák, amíg vissza nem térhetnek a Földre.
A vadászat görög istennőjéről elnevezett Artemis-program már jövőre embereket küldhet Hold körüli pályára, egy évvel később, 2025-ben pedig magára a Holdra is. A legénység tagja lesz Christina Koch, az első nő egy Hold-küldetésben, Victor Glover pedig az első színes bőrű, aki Reid Wiseman és Jeremy Hanson mellett 2024-ben körberepüli a Holdat.
A 2017-BEN INDÍTOTT ŰRPROGRAM RÉSZEKÉNT AZ AMERIKAI NEMZETI REPÜLÉSI ÉS ŰRHAJÓZÁSI HIVATAL, A NASA CÉLJA, HOGY ISMÉT EMBEREKET JUTTASSON A HOLDRA. A VÉGSŐ SZÁNDÉK, HOGY 2025-RE FENNTARTHATÓ JELENLÉTET TEREMTSENEK OTT ÉS MÁS BOLYGÓKON.
A Holdra indított űrszondát nemrég India és Oroszország is, előbbi ünnepelhetett, utóbbi azonban nem járt sikerrel, mivel augusztus 19-én a Roszkoszmosz orosz űrügynökség azt jelentette, abnormális helyzet állt elő a Luna–25 fedélzetén, amely aztán a Holdba csapódott. Úgy vélik, miután a kapcsolat megszakadt, a távirányítás nélkül maradt Luna–25 „megszűnt létezni a Hold felszínével való ütközés következében”.