Index Vakbarát Hírportál

Egy fotó oldhatja meg a 86 évvel ezelőtt eltűnt Amelia Earhart rejtélyét

2023. szeptember 5., kedd 05:47

Amelia Earhart még 1937-ben vállalkozott a veszélyes küldetésre, hogy körberepülje a Földet, ám repülőjével együtt eltűnt, és azóta sem tudni, mi történt vele. Egy 2009-ben készült fotó segítségével ugyanakkor könnyen meglehet, hogy hamarosan megoldják a rejtélyt.

Amelia Earhart a repüléstörténet leghíresebb női úttörője volt, az első nő, aki 1932-ben egyedül szelte át az Atlanti-óceánt, és szintén elsőként akarta átrepülni a Földet a hölgyek közül. Fred Noonan navigátorral karöltve 1937. június 1-jén Miamiban emelkedtek a magasba a kétmotoros Lockheed géppel. Útvonaluk érintette Dél-Amerikát, Afrikát, Indiát és Délkelet-Ázsiát, egy hónappal később már Pápua Új-Guineán jártak, míg az út utolsó harmada a Csendes-óceán fölött vezetett. 1937. július 2-án az új-guineai Laeból a Howard-szigetre akartak repülni, hogy teljesítsék az utolsó szakaszt, ám felszállás után nyolc órával mindkettejüknek és Electra nevű gépüknek is nyoma veszett. A kaliforniai bíróság 1939-ben hivatalosan is halottnak nyilvánította őket.

A pilóta és segédjének eltűnése körüli rejtély az elmúlt évtizedek alatt sem tűnt úgy, hogy megoldódni látszik. Összeesküvés-elméletek sora terjedt el, amelyek csak még távolabb vittek az igazságtól.

A katasztrófát követő évben például 1930-as évekbeli üvegpalackokat és csontokat láttak egy tábortűz maradványainál a Nikumaroro-szigeten, ami egy atoll Új-Zéland és Hawaii között. Utóbbiról megállapították, hogy egy olyan nőhöz tartozhat, aki Earharthoz hasonló testalkattal rendelkezett, ám azt sosem bizonyították be, hogy gépükkel valóban a lakatlan atollra szálltak le.

Tavaly egy nagyobb áttörést értek el a tudósok, miután betűket fedeztek fel egy fémlemezen, amit még 1991-ben találtak a szigeten, és ami hasonlított Earhart repülőjének egy darabjához. A szakértők azonban végül úgy ítélték meg, nem pontos az egyezés, és valószínűleg egy több évvel később lezuhant, második világháborús repülőgépé lehet a talált lemez.

Újabb nyom?

A hivatalos álláspont szerint Earharték gépéből kifogyott az üzemanyag a Howland-szigetre tartva, így társával együtt az óceánba zuhantak. Érdemes megjegyezni, hogy a Nikumaroro-sziget körülbelül 643 kilométerre található a Howland-szigettől, ahol a páros még utoljára tankolt egyet, mielőtt Kaliforniába vették volna az irányt. Bár ebben a térségben több nagyszabású expedíciót is végeztek már, a repülőnek hűlt helyét találták. Egyesek korábban úgy hitték, Earhart és Noonan a Marshall-szigeteken landoltak, és a japánok ejtették túszul őket, míg egy másik elmélet szerint ugyan visszatértek az Egyesült Államokba, de álnéven éltek tovább – ami aligha elképzelhető, ha már ilyen veszélyes küldetésbe vágtak bele annak érdekében, hogy Earhart lehessen az első női pilóta, aki átrepüli a Földet. 

A legújabb hírek szerint ugyanakkor egy 2009-es Nikumaroro-sziget körüli expedíción készült fénykép megoldhatja a rejtélyt. Mint kiderült, a fotón egy motorburkolat látható a víz alatt, amely Earharték repülőgépének egy része lehetett. 

Van egy tárgy a képen, ami egy Lockheed Electra motorburkolatnak tűnik

– mondta Ric Gillespie, a The International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR) nevű szervezet ügyvezető igazgatója.

Gillespie elmondása szerint jelenleg szakértők elemzik a képet, és ugyan ha be is bizonyosodik, hogy valóban Earhart kétmotoros Lockheed Model 10E Special Electrájából származik a roncsdarab, az akkor sem ad választ arra a kérdésre, miért zuhant a gép az óceánba. Ezzel együtt viszont kiemelte, ez a felfedezés legalább megcáfolná azt a feltevést, hogy a pilóta és társa a Nikumaroro-szigetre kerülve haltak meg.

Korábban is készültek felvételek

Tíz évvel ezelőtt az új-zélandi légierő múzeumában szintén rábukkantak kópiákra a Nikumaroro-szigetről, amelyen a feltételezések szerint Earhart életének utolsó napjait tölthette. A 45 felvételt a christchurchi létesítmény archívumában, egy címkézetlen bádogdobozban találták meg. A fotókat 1938. december elsején készítették egy Supermarine Walrus típusú, egymotoros, partvidéki és repülőgép-hordozóról bevethető mentő- és felderítő-repülőgépről, amely térképészeti megbízást teljesített. A felvételek a Kiribati-szigetcsoporthoz tartozó, ma már lakatlan Nikumaroro-atollt ábrázolják, méghozzá tizenöt hónappal a pilótanő eltűnése után, illetve röviddel azelőtt, hogy a sziget hivatalos benépesítése megkezdődött.

A The International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR) nevű szervezet, amely több sikertelen expedíciót is végrehajtott a pilótanő földi maradványainak és repülőgépének felkutatására, 2012-ben olyan szonárfelvételeket tett közzé, amelyeken a csoport szerint az Electra futóművéből származó tárgyak – egyebek között gumiabroncs és sárvédő – láthatók 180 méteres mélységben a Nikumarorónál. A kutatók a szemcsés képek alapján úgy vélekedtek, hogy a gép nem lezuhant, hanem Earhart kényszerleszállást hajtott végre, mert elfogyott az üzemanyaguk, és talán egy ideig még életben is maradt az eredeti céltól, a Howland-szigettől 643 kilométerrel délkeletre fekvő, akkor még Gardner nevű, sima felületű trópusi atollon.

Rovatok