Index Vakbarát Hírportál

Krausz Ferenc a Nobel-díjról: Nem voltam benne biztos, hogy ez a valóság

2023. október 3., kedd 15:43

A fizikai Nobel-díjat a Németországban élő, móri születésű Krausz Ferenc fizikusnak és társainak ítélték oda 2023-ban. A tudós az attoszekundumos fényimpulzusok kutatásáért kapta a rangos elismerést. Krausz Ferenc a díjat odaítélő bizottságnak adott telefonos interjút arról, hogyan reagált a hírre. Mindeközben Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált a díjazottnak.

Ahogy arról az Index is beszámolt, a Svéd Királyi Akadémia kedd délelőtti bejelentése szerint 2023-ban Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier kapja a fizikai Nobel-díjat az attoszekundumos fizika területének megalapításáért és az elektronok kutatásáért – így kettőre nőtt az idei magyar díjazottak száma. Krausz neve már korábban is felmerült a díj esélyeseinek listáján. Legutóbb nyolc évvel ezelőtt, 2015-ben került közel az elismeréshez.

Krausz Ferenccel nemrég egy rövid interjút közölt a Nobel-alapítvány, és megkérdezték, hogyan élte meg a sikert. Mint mondta, éppen egyetemi előadására készült, amikor Stockholmból felhívták, hogy Nobel-díjat kapott. A tudós felidézte: amikor először meghallotta a hírt, azt gondolta, hogy ez „hihetetlen″.

Nem voltam benne biztos, hogy álmodom, vagy ez a valóság.

– mondta telefonon Krausz Ferenc a díjat odaítélő bizottságnak.

Hozzátette, hogy a meghatottságtól nehezen jutott szóhoz. Az első gondolata az volt, hogy rengeteg barátja, kollégája és munkatársa járult hozzá ahhoz, hogy megkapja a világ legtekintélyesebb elismerését. Mint mondta, nagyon hálás nekik, mivel a közreműködésük nélkül a kutatásai, amelyeket Bécsben kezdett, majd Németországban folytatott, nem jutottak volna el idáig.

Krausz kifejtette, hogy kutatásaiban az a legizgalmasabb, ha olyasmit láthat, amit korábban senki sem. „Hihetetlen pillanat volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni″ – mesélte arról a reggelről, amikor bécsi laboratóriumában 2001-ben először fedezte fel, hogy az attoszekundumos impulzustechnikával képesek feltárni az elektronok mozgását.

Nagy csodálója Karikó Katalin munkásságának

Az interjúban Adam Smith, a Nobel Prize Outreach tudományos igazgatója felvetette, hogy a fizikus már a második magyar, akit ezen a héten kapott Nobel-díjat. Krausz Ferenc elmondta, hogy habár személyesen nem ismeri még Karikó Katalint, nagy csodálója a munkásságának.

Kiemelte, hogy a biokémikus nehéz körülmények között is folytatta kutatásait, még akkor is, amikor senki sem bízott benne.

Karikó soha sem adta fel, ami legalább olyan fontos üzenet, mint maga az eredmény, amit elért

– tette hozzá Krausz Ferenc.

Megjegyezte: már várja, hogy a díjátadón találkozhassanak. Az interjú alább visszahallgatható.

„Valószínűleg kinyitunk egy üveg pezsgőt”

Mindeközben a TT svéd hírügynökség szintén telefonon érte el kedden Krausz Ferencet Németországban, ahol ünnepnap van. „A kollégáim élvezik a szabadnapjukat, de remélem, holnap találkozunk, és akkor valószínűleg kinyitunk egy üveg pezsgőt″ – mondta a tudós, aki Pierre Agostini Egyesült Államokban dolgozó francia fizikussal és Anne L'Huillier Svédországban tanító, szintén francia fizikussal együtt kapja meg idén a fizikai Nobel-díjat.

Megjegyezte, hogy a kategória eddigi díjazottjai között nem volt túl sok nő (Anne L'Huillier az ötödik, aki megkapja a fizikai Nobel-díjat), így az elismerés különösen értékes a számára – közölte az MTI.

Orbán Viktor így gratulált

Mórról a világ tetejére – ezzel gratulált Orbán Viktor a sikerhez a tudósnak.  

Novák Katalin köztársasági elnök már korábban gratulált neki.

Rovatok