Index Vakbarát Hírportál

Felrobbant, lezuhant 10 ezer méterről, túlélte, aztán rágyújtott

2015.02.06. 09:12

Rossz gépre szállni óriási balszerencse lehet; szerencsére ma már a többszintű beléptetés miatt ilyen aligha fordulhatna elő. Vesna Vulovicnak ez még viszonylag egyszerűen ment 1972 januárjában, bár ő légikísérő volt, és csak az összekevert beosztásának köszönhetően került a Dániába tartó DC-9-es fedélzetére. A hír nem viselte meg Vesnát, mivel mindig is el akart jutni a Sheraton Hotelbe, és a tévedés miatt ezt megtehette volna. Ha nem éppen akkor jut a horvát usztasák eszébe, hogy felrobbantsák a repülőgépet.

A szélsőjobbos szervezet már a második világháborúban is több terrorakciót hajtott végre; állítólag ők robbantották fel ezt a DC-9-est is. (Erről még vannak viták: egy másik értelmezés szerint katonai járműnek nézték az utasszállítót, amit végül egy csehszlovák MiG vadászgép szedett le.)

Akárhogy is, a repülőgép darabokra szakadt a csehországi Kamenice fölött; a gép és az utasok maradványai hosszú percekig zuhantak, mielőtt belecsapódtak a hegyoldalba. Az akciót senki nem élte túl – leszámítva Vesnát.

Az eszméletlen légikísérő testét egy német férfi találta meg, aki orvosként szolgált a második világháborúban – ő vitte be Vesnát a közeli kórházba. A nő koponyája több helyen megrepedt, koponyaalapi vérzése volt, mindkét lába eltörött, és a csigolyái is összezúzódtak. Az orvosok lemondtak róla, nem hittek benne, hogy valaha is magához tér.

3 nap múlva Vesna kinyitotta a szemét, és egy cigarettát kért.

A nő deréktól lefelé megbénult, de magánál volt. Csak két héttel később árulták el neki, hogy mi történt; még egy újságcikket is mutattak az esetről. Vesna nem emlékezett a terrorakcióra: a fejsérülése miatt amnéziája volt. Később, egy műtét után már rá tudott nehezedni a bal lábára, és idővel ismét megtanult járni. A következő szeptemberben visszament dolgozni a légitársasághoz. Bár irodai munkára osztották be, a baleset nem ijesztette el a repüléstől, és semmilyen lelki traumát nem szenvedett el az esettől.

Az orvosok szerint Vesna az alacsony vérnyomása miatt maradhatott életben: valószínűleg emiatt már a baleset elején elájult, ezért nem kapott szívinfarktust zuhanást közben.

Vesna azóta is tartja az ejtőernyő nélküli ugrás világrekordját: 33 330 láb (10 kilométer) magasról zuhant le, és túlélte. Rajta kívül másnak ez nem sikerült.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok