Hogy a légkondi a modern világ egyik legnagyobb találmánya, azzal lehet vitatkozni, de az ellenérvek 35 fok környékén valahogy elkezdenek egészen szánalmasan gyengén hangzani. Bezzeg régen minden jobb volt, főleg a vitakultúra: 150 éve a légkondicionálás ellen az volt a fő érv, hogy jeget és hideget csak Isten csinálhat, tehát a levegőt mesterségesen lehűteni istenkáromlás. Ez pedig annyira hatásos volt, hogy 50 évig sikerült vele a légkondicionálás elterjedését ellehetetleníteni, a feltalálóját pedig konkrétan a halálba kergetni vele. Na de kinek állt ez érdekében? Hát a jéglobbinak.

Dr. John Gorrie amerikai orvos 1833-ban költözött Floridába, mert az állam ideális volt a kutatási területéhez. A trópusi betegségek tanulmányozásával foglalkozó doktor teóriája az volt, hogy a betegségeket a rossz levegő okozza. Hamarosan észrevette, hogy az északi államokból származó betegek sokkal kevésbé érzékenyek egyes betegségekre, például a sárgalázra. Azzal kezdett kísérletezni, hogy lehűti a kórtermek levegőjét, hogy ezzel enyhítse a betegségek tüneteit. Ezt elég egyszerűen végezte: nagy jégtömböket lógatott le a plafonról, a hideg levegő pedig, lévén nehezebb a melegnél, leszállt, és hűvösen tartotta a szobát. Igen ám, de a forró floridai nyárban nem volt egyszerű jeget szerezni, dr. Gorrie így elkezdett azon dolgozni, hogy ő maga állítsa elő azt.

1845-ben Gorrie fel is adta az orvosi pályát, hogy teljes erejével a jégkészítő gépen tudjon dolgozni. Pár év alatt meg is lett az eredménye; 1851-ben be is adta a szabadalmát a jégkészítő és levegőhűtő masinára. Ezzel pedig beleköpött egy igazi nagypályás üzletember, a bostoni jégkirály néven ismert Frederic Tudor levesébe.

Tudor, és cége, a Tudor Ice Company a 19. század elején abból csinált nagy üzletet, hogy a hideg New Englandből jéggel látta el a déli államokat, a Karib-tenger szigeteit, de szállított jeget Európába, sőt, Indiába is. A jégüzlet az 1830-as évektől indult be igazán, amikor elkezdett elterjedni a jégtömbökkel működő primitív hűtőgép. Tudor vállalkozását alapjaiban rengette volna meg egy gép, ami csak úgy képes a vizet megfagyasztani – ez feleslegessé tette volna az ő természetes, bányászott jegét. A jégkirály, érezve a veszélyt, minden összeköttetését és lobbierejét megmozgatva, egész pályás letámadásba fogott a floridai feltaláló ellen.

Gorrie egyszer csak azt vette észre, hogy az amerikai sajtó rajta gúnyolódik, bolondként hivatkozik rá, a közvélemény pedig ellene fordult: blaszfémiának tartották, hogy az ember jeget akarjon csinálni. A finanszírozó és gyártó partnerei sorra kihátráltak a feltaláló mögül - úgy tűnt, egyszerűen senkinek nem kell az életet a nyári forróságban megkönnyítő találmány. Több éves szélmalomharc után Gorrie idegösszeroppanást kapott, majd 1855-ben, 51 évesen, koldusszegényen meg is halt.

Tudor jégbiznisze még fél évszázadon át virágzott, a légkondicionálás ötlete pedig feledésbe merült. A 20. század elején aztán egy másik feltaláló, Willis Carrier (aki egyébként Gorrie halála után 22 évvel született) új ötletet vetett be: a levegő páratartalmának kivonására építette a saját léghűtő berendezését. Ezzel már a jéglobbi önmagában nem igazán tudott mit kezdeni, de segítségére sietett a nagy gazdasági világválság, és két világháború is, így a légkondi csak az ötvenes évektől kezdve tudott igazán széles körben elterjedni, nagyjából száz évvel azután, hogy először feltalálták. Ekkor viszont már nem akadályozta semmi a diadalmenetét, és a szó szoros értelmében átformálta a világot: Amerikában például a légkondicionálás számlájára írják azt, hogy beindult a népvándorlás a déli, melegebb államok felé.