Dadogókból is lehet sikeres színész vagy énekes
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Hiába keressük, nem találunk még egy ilyen bolygót a világegyetemben
- Hevesi Kriszta a felnőttfilmekről: Azt veszítjük el vele, amit keresünk
- Az elhallgatott amerikai emberkísérletek még mindig itt kísértenek
- A szépség istennőjéről kapta a nevét, de a poklok poklát testesíti meg
- Miért vesszük rá nehezen magunkat a sportra?
Nem is gondolná, hány ember lett sikeres előadó, annak ellenére, hogy beszédproblémáik voltak. Így vagy úgy, de úrrá tudtak lenni rajta.
Lássuk néhány példát. James Earl Jones Broadway-darabokban és tévéfilmekben is játszott, a leghíresebb szerepe mégis Darth Vader hangja volt. Úgy tűnt talán, hogy a sötét nagyúrnak problémája lenne a szavakkal? Ugye, hogy nem. Marilyn Monroe is dadogott, mégis lenyűgözte a közönségét, a mozivásznon éppúgy, mint énekesnőként. És még nem is szóltunk a többiekről, például VI. György királyról – az ő dadogásának állított emléket A király beszéde –, vagy Carly Simon Oscar- és Grammy-díjas énekesnőről.
Hogy lehetséges ez? Erre több magyarázat is van. Az agyi képalkotó berendezésekkel végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a beszéd és az éneklés más agyterületeket mozgat meg. Ez az oka, hogy az agyvérzésen átesett betegek még akkor is tudnak énekelni, ha a beszédkészségüket elvesztették. A zene az agy jobb agyféltekéjére hat, a beszédhez a balt használjuk.
Az is fontos szempont, hogy ismerjük-e a szavakat, amiket ki akarunk mondani. A dadogást éppúgy okozhatják lelki gátlások, mint traumatikus sokk. Akinek keresgélnie kell a szavakat, nehezebben kapcsol, és nehezebben is mondja ki a szavakat; ez okozhatja a dadogást. Ha például nem jut eszünkbe egy szó („itt van a nyelvem hegyén”– ismerős?), már az is elég lehet, hogy összeakadjon a nyelvünk.
De a zene más. Ott nincs meg a nyomás, ami sürgetné a hirtelen választ. Sokat segít az is, ha jól ismert szavakat kell énekelni. Egy tanulmány bebizonyította, hogy a dadogós alanyok is tudnak hibátlanul énekelni, és akkor nyújtják a legjobb teljesítményt, ha egy már ismert dalt kell elénekelniük.
A dadogás megszüntetésének legjobb módja az, ha kizökkentjük az illetőt a megszokott beszédstílusából. Az, hogy a dadogós emberek is tudnak hibátlanul rappelni, azt bizonyítja, hogy nem feltétlenül énekhanggal kell palástolni a beszédhibákat. A színpadias hang, egy idegen akcentus felvétele, a suttogás, a ritmusra szövegelés, illetve az alacsonyabb vagy magasabb beszédhang is segíthet. A végeredmény eleinte természetellenesnek fog hatni, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ezek a trükkök hosszú távon is hatnak.
Ne maradjon le semmiről!