A forró vasalóban és a jégkockában nem sok közös tulajdonság van, de mindkét tárgy fájdalmat okoz, ha hozzáérünk. A különösen forró vagy különösen hideg tárgyak érintése hasonló folyamatokat indít el az agyunkban.

A bőr a legnagyobb felületű érzékszervünk, sok egyéb tulajdonsága mellett képes a károsító ingerek felismerésére. Ezekre az ingerekre a test fájdalommal reagál, függetlenül attól, hogy az inger kémiai-, mechanikai-, vagy hőjellegű. Ha ilyen inger ér minket, akkor azt a késztetést érezzük, hogy meneküljünk előle. Egy hétköznapi példával élve, ha hússütés közben forró olaj cseppen a kezünkre, akkor elrántjuk.

Nagy vonalakban kijelenthetjük, hogy a neuronok, vagyis az idegsejt és nyúlványai együttesének számos csatornája van, amelyek aktiválódnak extrém meleg vagy extrém hideg esetén. Genetikailag módosított egerekkel végzett kísérleteknél kiderült, hogy vannak olyan csatornák, amelyeknek közvetlen szerepe van a hőérzékelésben.

Az egyik legismertebb ezek közül a TRPV1 receptor, amely extrém forróságra reagál. A TRPV1 nem aktiválódik 42 Celsius-fokig, ez az a hőmérséklet, amelyet az egerek és az emberek már fájdalmasan melegnek tartanak. Amikor a bőr eléri ezt a hőfokot, a csatorna aktivizálódik, ez pedig azonnal továbbküldi a jeleket az agynak egy egyszerű üzenettel: Jajj!

Hidegre ugyanez a folyamat igaz, a fehérjét itt TRPM8-nak hívják. Ez azonban nem csak az extrém hidegre reagál, hanem az egyszerű hideg érzetére is aktivizálódik. Végül ismert a TRPA1, amely ebből a csoportból talán a legkevésbé ismert fehérje. A kutatók tudják, hogy az extrém hidegre adott válaszként aktivizálódik, de az nem világos, hogy van-e szerepe a hideg felismerésében is.

Ez a három fehérje együtt képes felismerni, milyen hőhatás éri az ember bőrét, és segít elkerülni bizonyos hőmérsékleteket. Ha például az egerekben nincs meg a TRPM8 receptor (ugye ez reagál a hidegre), az egerek már nem kerülik a hideg helyeket. De nem is keresik aktívan a meleg hőmérsékletet. Ami azt is megmagyarázza, hogy miért a meleg vackokat kedvelik, egyszerűen azért, mert kerülik az extrém hideget és extrém forróságot.

Ugyanakkor ezek a receptorok módosíthatók is, legalábbis a működésük. Gondoljunk csak arra, hogy egy langyos fürdő milyen forrónak hat akkor, amikor megégett a napon a bőrünk. Ez azért van, meg a leégés érzékenyebbé teszi a TRPV1 csatornát, csökkenti az értesítési küszöböt, amikor ezek a receptorok a jelet küldik az agynak.

És most jön a csavar, ezeket a receptorokat nem csak a hő aktiválja, növények is képesek erre. A TRPV1-et, vagyis az extrém hőre aktiválódó receptorra a paprikában lévő kapszaicin is hat. A TRPM8 a mentában lévő mentolra aktivizálódik. A TRPA1-et pedig wasabi receptornak is nevezik, mert a mustárfélékben lévő kémiai anyagra is aktivizálódhat.

De miért fejlesztettek ki növények olyan kémiai anyagokat, amelyek hővel kapcsolatos receptorokat aktiválnak? A kapszaicin például semmilyen hatással nincs a halak, madarak vagy akár nyulak TRPV1 receptorára, de aktivizálja azt az emberben vagy rágcsálókban. Kutatók szerint azért fejlődött ki ez egyes növényekben, hogy távol tartsanak maguktól néhány állatfajtát. Hasonló okok lehetnek a mentol és a mustár esetében.

Talán a növények találtak egy kiskaput a testünkben, hogy aktivizáljanak néhány receptort, hogy ne együk meg őket.

Tehát azért izzadunk a jalapeno fogyasztása közben, mert a kapszaicin ugyanazokat a receptorokat aktivizálja, mint a forróság, és testünk is ugyanúgy reagál, mint egy forró nyári napon. De ezért is frissülünk fel egy mentás limonádét iszogatva, mert akkor az ellenkező hatású receptorok aktivizálódnak.