„Az asszonyok kinéztek az ablakon, a Fő utca boltosai kiálltak az ajtajukba, meglátták a Fekete-fehér-arany színű Lassie-t, ahogy büszkén ellépkedett előttük, és azt mondták:

– Öt perc múlva négy. Itt megy Lassie.”

(Eric Knight: Lassie hazatér)

Alexandra Horowitz, a Being a Dog (Kutyának lenni) című könyv szerzője azt állítja, hogy a kutyáknak nem belső időérzékük van, hanem a szaglásuk alapján tudják meghatározni, hogy mennyi az idő.

A kutyák kognitív képességeit tanulmányozó Horowitz szerint az emberek elsősorban a vizuális ingerekre reagálnak: az őket körülvevő világról a látásuk útján tájékozódnak. A kutyák ezzel szemben olfaktorikus, azaz szaglással tájékozódó élőlények. Számukra a világ elsősorban illatokból, és nem képekből áll; tudja ezt mindenki, aki látott már drog- vagy bombakereső kutyákat.

Az emberek is megmondhatják, hogy hány óra van: a nap állásából és a fényviszonyokból meghatározhatjuk, hogy késő délután vagy kora délelőtt van. Horowitz szerint a kutyák a levegő illata alapján határozzák meg, hogy mennyi az idő.

A zárt terekben a levegő egész nap változik. A meleg levegő a falak mentén felszáll, majd a szoba közepe felé húzódik, és lejjebb mozdul. A légmozgással viszont a helyiség illatai is megváltoznak - és a kutya ezt igenis kiszagolhatja. Ennek alapján a kutyák halálpontosan tudják, hogy éppen hány óra van. És ez csak a zárt terek levegője: a szabadban egymillió új illattal szembesülhetnek, amik tovább finomíthatják a becslésüket.

Horowitz szerint a kutyák szaglása bizonyos értelemben sztereóban működik: az orrlyukaik egymástól függetlenül érzékelhetnek illatokat. Ezért az ő szaglásuk nagyjából olyan, mint az emberi térlátás. Pusztán a szagok alapján megmondhatják, hogy az észlelt illatnak mi a forrása, mi az, és milyen távolságra van tőlük.

A kutyák orrában található receptorsejtek – amik az agyba továbbítják az észlelt jeleket – a mi orrunkban is megvannak, csak a kutyákéban több százmillióval több van. Ezért tudják kiszagolni az olyan apró változásokat is, mint az idő múlása. Bár az emberek a fejletlen krumpliorrukkal ezt soha nem tudják észlelni, az erre fogékony állatok igen.