Bármely manapság rendelt szusitálnak alaptartozéka a lazacos maki és nigiri, pedig a vörös húsú halnak semmi köze nincs a japán hagyományokhoz. A norvég kormány sokat tett azért, hogy ez megváltozzon.

1985 előtt Japánban a lazacot nagyjából úgy kezelték, mint a hulladékot, és ha mégis felkerült valahol az étlapra, a lista legalján kaphatott helyet. Ennek az volt az oka, hogy a szigetország mellett elterülő Csendes-óceánban valóban pocsék húsú, paraziták által fertőzött lazacok élnek, amit csak alaposan átsütve mernek tányérra tenni.

Norvégia ebben kitűnő üzleti lehetőségeket látott, hiszen az Atlanti-óceán lazacai kiváló minőségűek, és szerencsére nem is fertőzöttek. Elég jók ahhoz, hogy akár rizsbe és algába csomagolva, nyersen is fogyasztható legyen. Erről azonban nemcsak a japánokat kellett meggyőzni.

Amikor a norvég kormány elindította a Project Japan nevű kezdeményezést a szusipiac meghódítására, Norvégiában tilos volt nyers húst felszolgálni, szóval még a piacbővítéssel megbízott delegátusnak sem lehetett túl sok elképzelése arról, hogy milyen lehet a lazacos szusi íze.

Végül bevezették a norvég küldöttséget a szusifogyasztás rejtelmeibe, és Japánban elkezdték népszerűsíteni a norvég importlazacból készült szusit. A terv annyira bevált, hogy az 1980-as évek második felére négyszeresére nőtt a Japánba exportált nyers lazacból származó bevétel.

Napjainkban a szusi világszerte hódít, és bárhová is tör be a japán csúcsgasztronómia, abból a norvég lazactenyésztők is profitálnak. Norvégiában több mint egymillió tonna lazachúst állítanak elő évente, 150 országba exportálnak, és közel negyvenmilliárd norvég korona az iparág éves bevétele.