Jamagucsi Keiko kezdetben csak a hasmentés tüneteit észlelte magán, de néhány hét után az ujjai teljesen elzsibbadtak. A zsibbadás átkúszott a végtagjaiba, majd a csípőjébe, végül a látása is cserbenhagyta. Mindez 1967 elején történt. 1968 végére Jamagucsi, noha csak 22 éves volt, megvakult és deréktől lefelé megbénult. Az esete nem volt egyedülálló:

A Jamagucsiéhoz hasonló tünetegyüttesről más országokból is beszámoltak – többek között Nagy-Britanniából, Svédországból, Mexikóból, Indiából és Ausztráliából –, ahol egy hasonlóan rejtélyes járvány pusztított 1955 és 1970 között. De Japánban több mint 900 halálesettel járt a rejtélyes kór, amit az orvosok SMON-nak rövidítettek. Ez az angol subacute myleo-optic neuropathy kifejezésből jött. A görög eredetű myleo a gerincet jelenti, az optic a látást, a neuropátia pedig az idegek megbetegedését.

A betegség minden esetben hányással és hasmenéssel kezdődött, de egyes páciensek megbénultak és megvakultak tőle. Egyes esetekben a betegség ijesztő mellékhatással járt:

noha ez nem szőr volt, hanem bizarr színű lepedékréteg. Egyes betegeknek még a vizeletük is bezöldült. A kór fertőzőnek tűnt, mivel az érintett családokban gyakran mások is hasonló tüneteket produkáltak, akárcsak az őket kezelő orvosok és nővérek.

Az orvostudomány persze nagy erőkkel eredt a betegség nyomába, de sokáig nem ismerték fel. Egy kutató egyszer előállt azzal, hogy sikerült izolálnia a betegségért felelős vírust, amiről kimutatták, hogy emésztőrendszeri megbetegedéseket okoz. Csakhogy hamarosan más vírusokat is kimutattak belőlük, például a Coxsackie-vírust vagy a herpeszt. Az utóbbi gyanúsnak tűnt – a herpeszről tudják, hogy károsíthatja az idegrendszert –, de ezekről később kiderült, hogy a betegségtől függetlenül alakult ki a szervezetben.

Az orvosoknak fogalmuk sem volt, hogy mi okozhatja a járványt. Az ivóvízben nem találtak veszélyes patogént. A rovarirtószereket is kizárták, mert a megbetegedés épp a rovarirtóknak kitett farmerek körében volt a legalacsonyabb. Aztán antibiotikum-allergiára gyanakodtak, mert megállapították, hogy két áldozat kétféle antibiotikumot is szedett, de nem tartották valószínűnek, hogy ezek okoznának ennyire különös betegségeket. És, mint azt a szakértők megjegyezték, a SMON tünetei még az előtt alakultak ki, hogy a betegek antibiotikummal próbálták volna kezelni a betegséget.

Az 1970-es évek végén egy gyógyszerész jött rá a megoldásra. Csakugyan a kétféle antibiotikum okozta a betegséget, ami, mint kiderült, kétféle különböző márkája volt a kliokinol nevű szernek. Kiderült, hogy a gombaölő készítmény megakadályozza a szervezetben a kliokinol lebomlását, és ettől vált zölddé a betegek nyelve és vizelete. Egy hónap múlva egész Japánban betiltották a kliokinolt, 1983-ban pedig az egész világon tiltólistára helyezték, mert a későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy idegméregként hat.

A történelem egyik legnagyobb gyógyszer okozta megbetegedése azért pusztított főleg Japánban, mert a gyógyszert rendszeresen írták fel hasmenésre és egyéb emésztési problémákra, és a japán orvosok jóval bőkezűbben osztogatták, mint más országokban. A betegség úgy terjedt el, hogy amikor a betegek emésztőrendszeri problémákat tapasztaltak, túl sokat vettek be a gyógyszerből, és a családtagjaik - attól félve, hogy ők is elkapják a vírust - ugyancsak követték a példájukat. Emiatt tűnt a SMON fertőző betegségnek – csakhogy amit az emberek gyógymódnak okoztak, éppen attól vált halálossá.

(Smithsonian Magazine)